Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: Az üdvösségtörténet Istene
E kozmikus kinyilatkoztatás lényegét a 19. zsoltár így intonálja: „Isten nagyságát hirdeti az ég, a mennybolt vallja kezei müvét ..." A Biblia számára ilyen a világ, Isten „jelenti magát" általa. A hegyek fenséges magánya-magassága, a vihar erői, félelmetessége, az évszakok nagyszerű rendje, a csillagok járása, mind az egész univerzum — Isten szavak nélküli beszéde hozzánk. De jelentkezik az Isten az ember szíve mélyén is. Bár a Szentírás „lelkiismeretről" csak a hellenizmussal való találkozás után kezd beszélni, a felettünk levő „norma" tudata élő: „Törvényed ott él szívem legmélyén" (Zsolt 40,9). S ugyancsak jelenti magát az Isten az élet eseményeiben, az egyes ember és népek történelmében. Életünk az ő kezében van, Isten az, „aki halált ad és éltet" (Törv 32,39). „BALGÁK VOLTAK AZ EMBEREK" Hogyan tudott élni az emberiség a kozmikus kinyilatkoztatással? A Biblia értékelése szerint nagyon negatív a mérleg. Már a Bölcsesség könyve vádol (13,1—10): „Balgák voltak mind az emberek, s a látható tökéletességekből nem tudták felismerni azt, aki van, sem művei szemlélésekor nem ismerték fel a művészt ..." Szent Pál leszögezi a kozmikus kinyilatkoztatás tényét, de bemutatja az emberi reagálás csődjét is (Róm 1,18—25): „Ami megtudható az Istenről, maga Isten tette nyilvánvalóvá . . . Nincs hát mentségük, mert ... a halhatatlan Isten fönségét felcserélték a halandó ember, a madarak, a négylábúak képmásával . . ." Ennek az elvi álláspontnak egyházi visszhangja az I. Vatikánumon: Az egyház azt tartja és tanítja, hogy az Isten, aki minden dolgok kezdete és vége, a természetes emberi értelem fényénél a teremtményekből biztosan felismerhető (DS 3004). A protestantizmus az elvi „optimista" szemlélettel szemben az emberi természet alapvető romlottságát vallja; bár az „általános kijelentés" (= kinyilatkoztatás) tanát bibliai alapon elfogadja, képtelennek tartja az embert a felismerésére. Kálvin írja (Inst. I. 5.): „Isten nemcsak beleoltotta az emberek szívébe a vallás csiráját, de önmagát a világ épületében nyilvánvalóvá tette, naponként felkínálja . . . Mégis hiába ontja vakító fényét annyi lámpa, hogy kifejezésre juttassa a Teremtő dicsőségét, . . . nekünk nincs szemünk a látásra, hacsak Istennek hitbeli benső kinyilatkoztatása (a Szentirás segítségével) meg nem világosit minket." — Századunkban K. Barth mindennek a végkonklúzióját vonta le „A keresztény kinyilatkoztatás fogalma" c. kis munkájában: „A hivő elismeri, hogy az isteni Igét, mely testté lett, meg kell hallania a természetben, a történelemben, saját szívében. De szégyenére el kell ismernie, hogy valójábah sohasem hallott mindebből semmit . . . Csak a bálványok hangját hallotta, az evilág, a teremtett elemek hangját, a földét, az állati életét, s mindezt hamis isteni méltósággal felöltöztetve ... De Isten örök Igéjét nem hallotta meg itt!" Ezt a radikális elutasítást a „természetes teológiára" nézve Barth tanítványai közül is sokan elutasították.3 Kiegyensúlyozottabban, de azért a keresztény teológia is elismeri a probléma valóságát. Már Szent Tamás részletes analízist adott a kérdésről a pogányok ellenében (Contra Gentiles I. 4). E szerint a természetrendi, elvben lehetséges Isten-megismerés igen sok akadályba ütközik (rest gondolkodás, emberi szenvedélyek, világi gondok stb ), ezért csak „nagyon kevés ember jutna el ilyen alapon az Isten helyes ismeretére." — Heidegger ezt úgy fejezte ki4: „Az emberi lét világa a gondoskodás és a szerzés. A mindennapi szükségletekre szűkített figyelem akadály a magasabb valóság felismerésében." ,,Tűznek kell hullani az égből — Berdjajew szavaival —, hogy a hétköznapi tudatot megolvassza." JELENTI MAGÁT AZ ISTEN. Ez a tűz, ill. világosság megadatott az Égtől az isteni kinyilatkoztatás formájában. Isten párbeszédre lépett az emberiséggel! „Isten szólt" — ez a Szentírás egyik leggyakoribb kifejezése. A Biblia Istene tehát nem némán fenyegető kozmikus hatalom. A titokzatos Lény, akinek félelmetes és bűvülő valóságát érzi az ember a mindenségben, nem burkolózik megközelíthetetlen, rejtélyes némaságba. A történelem egy bizonyos órájában megszólalt, és ősi népénekünk sugalló kifejezésével: „jelenti magát az Isten". Immáron nemcsak a kozmosz szimbolikus 68
