Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Sólymos Szilveszter: Keresztutak és szentsírok

gyezhetjük, hogy az újszövetségi szenvedéstörténet eseményeiből merítő állomások között van egy, a Veronika alakja (6. állomás: kendőjével letörli Jézus arcáról a verítéket), mely apokrif eredetű. — Azt is érdemes megjegyezni, hogy a 14 stáció búcsúval történő ellátásához nem kellett okvetlen képi ábrázolás, elég volt 14 kis fakereszt. — A nép azonban igényelte a vizuális ábrázolásokat. A XIX. század végéig a keresztúti állomások ábrázolásaiban inkább a történeti, narratív ábrázolás volt szokásban. (Ezek közül kiemelkedik az ún. nazarénus iskola — Overbec, Führich —, amelynek tagjaitól még ma is láthatók templomainkban keresztúti ábrázolások.)

A XX. században sem csökkent a keresztutak kedveltsége és — mint ami hozzátartozik a templom berendezéséhez vagy mondjuk: egy katolikus templombelsőhöz — bőséges teret nyújtottak a művészek, vagy többször inkább mesterek kivitelezéseinek. Mert a keresztúti stációk anyagára, formájára semmiféle megkötés nincs; az olajtól a temperáig, a szobortól a domborműig, a grafittótól a mozaikig, a kerámiától a kovácsolt vasig mindenre találunk példát, nem beszélve a legolcsóbb gipsz- öntvény-megoldásáról.

b) Mai egyházi törvényhozás a keresztutakkal kapcsolatosan. Egyházi előírás az új liturgikus törvényhozásban sincs a keresztúttal kapcsolatban. Tehát nincs előírva úgy, mint például ahogyan egy plébániatemplomban a keresztelő kút, kötelező, és ezért betervezendő. A templom berendezésével, felszerelésével kapcsolatban az AR sem tesz róla említést, hacsak nem alkalmazzuk a keresztútra is, melyet éppen ezért idézek: 278. „Az Úr, a Boldogságos Szűz Mária és a szentek ábrázolásait az egyház ősi hagyományai szerint jogosan helyezik el a szent helyeken a hívek tiszteletadása céljából. Ügyelni kell azonban arra, hogy ne legyenek nagy számban, és úgy helyezzék el azokat, hogy a hívek figyelmét ne vonják el a szent cselekménytől." — Megemlítem, hogy az 1963. évi, püspököknek kiadott Pastorale munus c. motu proprio a püspökök kiváltságai közt említi, hogy ők egyetlen áldással megáldhatnak keresztutakat és elláthatják azokat a szokásos búcsúkkal; ugyanezt megengedhetik az áldozópapoknak is, kivéve, ha a plébánia területén ferencesek élnek, mert nekik ott a keresztutak megáldására külön privilégiumuk van. Jelentősebb a Rómában 1973-ban kiadott Útmutatás a Püspökök Lelkipásztori Szolgálatáról (Directorium de pastorali ministerio episcoporum). Ebben többek között szó van bizonyos áhítatgyakorlatok megőrzéséről és ápolásáról; a szentolvasó imádkozása és más áhítatgyakorlatok mellett megemlíti a via crucis-t, a keresztutat mint az Úr szenvedésének áhítatos elmélkedését (Ench. Lit. 3. 007).

c) Teológiai és lelkiségi megfontolások a keresztúttal kapcsolatban. Az elmondottakból világos, hogy a keresztúti áhítathoz használt, vagy azt előmozdító ábrázolások, a 14 stáció az egyház kétezer évének utolsó háromszáz évében került be templomainkba. Ma a legtöbb hívő, de pap is úgy érzi, hogy egy templom belső kialakításához ill. berendezéshez okvetlenül hozzátartozik a 14 keresztúti állomás. — Az eddigiek alapján láthatjuk, hogy erre semmi előírás nincs. — Sajátos probléma, hogy a 14 stáció a templom falain — főleg kisebb templomokban — bizonyos zsúfoltságot, ill. egyoldalúságot eredményez, hiszen a szenvedő Jézus alakja dominál, tölti be a teret. Egy önmagában — teológiai és lelkiségi szempontból is — helyes dolog, mintha túlzott hangsúlyt kapna.

Igaz, hogy a feltámadás gondolatát a húsvéti időben a feltámadt Krisztus szobra és a kiemelt helyre tett húsvéti gyertya hivatott kifejezni, mindez azonban évközben nem kap hangsúlyt. Lélektanilag természetesen megokolt, hogy a vallásos emberek, hívők nagy része életében szintén kereszthordozó és saját szenvedésének értelmét keresi, találja meg Jézus szenvedésében. Néhány javaslat: A keresztét hasznos és üdvös áhitatgyakorlat. Ahol megvan a templomban, nem lenne bölcs dolog onnét minden megokolás nélkül kitenni. De ahol nincs — főleg új templomokban — meggondolandó, hogy (az említett teológiai és lelkiségi szempontok miatt) állandó jelleggel ott legyen-e vagy például csak nagyböjt idején tegyük ki, — mint a húsvéti gyer49