Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Tomka Ferenc: A magyarországi kisközösségek tíz éve
képpen elmélyültebb közösséget hoz létre. A vallási okok közé tartozik a II. Vatikáni zsinat is, amely a keresztények nagykorúságát, apostoli felelősségét, az önálló kezdeményezések fontosságát, s magának a keresztény közösségnek jelentőségét is hangsúlyozta. Magyarországon a kisközösségek legkülönbözőbb típusai alakultak ki az utóbbi évtizedekben, beleszámítva a bázisközösségeket is. A legtöbb kisközösség papok, lelkipásztorok indítására jött létre: hittanos-, ifjúsági, felnőtt-, családos stb. közösségek, egyházközségi csoportok; de különösen az utóbbi években (a hivatalos egyházi biztatásnak megfelelően — vö. Világiak 18; EN 73; CIC 225. c.) világiak körül is. A mai kisközösségeket sokféle fajtájuk, ill. a lelkipásztoroktól való nagyarányú (főleg kezdeti) függésük következtében nem lehet egységesen jellemezni, megítélni. Hiszen a legkülönbözőbb beállítottságúak és mélységűek vannak köztük, nagymértékben a vezető lelkipásztor elmélyültségétől, lelki érettségétől függően. Kétségtelenül voltak (s olykor vannak) kisközösségeknek nevezett csoportosulások, amelyeknek tagjai (vezetőjükkel együtt) inkább csak magányukból menekülnek egymáshoz, s együttseikben megmaradnak egy nagyon felületes ,,haveri együttlét" szintjén. Vannak felületes ifjúsági csoportok is, amelyek egy-két év közös éneklései, kirándulásai után úgy szétesnek, hogy a kereszténység nyomát sem hagyják maguk után. Kétségtelen, hogy egyes kisközösségekben kísért a veszély a hangulatok, élmények, érzelmi elemek túlhangsúlyozására, a különlegességek keresésére, a járatlan utak előnyben részesítésére, másutt a kritikus, kontestáló szellem eluralkodására. — E hibák terén is különbséget kell azonban tenni, mert ezek fakadhatnak az együttes lényegéből vagy lehetnek gyermekbetegségek: a fejlődés egy-egy kezdeti stádiumának jelei. De e jelzett hiányosságok vagy hibák mellett vagy ellenére is a hazai kisközösségek többsége az egyház által kijelölt úton halad. S míg a felületes csoportosulások eleve halálra vannak ítélve (vö. ApCsel 5,38—39), a kisközösségek fő áramában egy 10—20 éve tartó állandó érlelődés és mélyülés tapasztalható. (E téren nyilván még hosszú út állhat előttünk a jövőben is.) — Figyelemre méltó az is, hogy az 1985/86-os években a legtöbb ifjúsági és közösségi találkozó országszerte az „egység" gondolatát választotta témájául: hangsúlyozva, az egyházzal, ill. a magyar egyház vezetőivel való egység egyedülálló jelentőségét és teljes akarását. 1976 fordulatot jelentett a magyarországi egyházi kisközösségek számára. Ez évben hirdette ki a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa törvényerejű rendeletként az Egyesült Nemzetek Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egységokmányát, amely kinyilvánítja a vallásos emberek nyilvános vagy magánkörben való összejö- veteli jogát (1976. év 8. sz. tvr. III. rész, 18. cikk, 1. pont), illetve a MKPK az év decemberi konferencián nyilatkozik a kisközösségekről; buzdítja őket, hogy hallgassanak az egyházi vezetőkre, ne szakadjanak ki a plébániákból stb. (Ezt az intelmét az 1977-es tavaszi konferencia is megismétli.) — Ekkoriban még a klérus körében is a legellentétesebb nézetek uralkodtak a kiscsoportokról. Részben oka volt ennek a nyugati sajtó szenzációhajhászó híreinek beszivárgása, illetőleg egyes hazai kiscsoportok hibái, túlzásai. — A kisközösségekre vonatkozó szélsőséges nézetekre jellemző, egy, a katolikus sajtóban megjelenő írás, amely — az akkor már a pápa és a világegyház által (megfelelő feltételek mellett) az egyház jövője zálogaként jellemzett — bázisközösségek szellemi elődjét (megkülönböztetés nélkül) a hitleri Németországban, illetve a fasizmusban látja.2 Ezzel szemben ekkoriban már — nyilvánvalóan az egyház és állam szándékainak is megfelelően — egyre több felelős magyar egyházfő (pl. Cserháti József püspök, Szennay András főapát) és teológus (Nyíri Tamás, Koncz Lajos, Csanád Béla, Tomka Ferenc) tisztázza a magyar katolikus sajtó hasábjain is a katolikus kisközösségek helyes fogalmát és pótolhatatlan jelentőségét.3 A fordulat hátterében nyilván több tényezőt kell felfedeznünk. — így a hazai társadalomkutatók felismerését, hogy a közösségi-kisközösségi élet a városiasodott társadalomban az ember szükségszerű igényei közé tartozik. A 80-as években egyre több szociológus hangsúlyozta, hogy „társadalmi életünk súlyos hiánybetegségekben szenved", s ezek közül egyik „az életképes emberi közösségek krónikus hiá44
