Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI JEGYZETEK - Póka György: Hitünk átadásának és befogadásának lelkipásztori problémái

ségek életfontossága), vagy kétségeik és fenntartásaik vannak tartalmuk és mondani­valójuk felől (pl. az eredeti bűn, a Mária-tisztelet lényege, az egyház isteni és emberi vonásai, a fizikai és erkölcsi rossz elfogadása, örök élet stb.), vagy egyszerűen nem fogadják el őket (a dogmák örök érvénye, az egyház szükségessége, az örök kárho­zat). Vannak aztán parancsok, előírások és követelmények, amiknek nem értik az ér­telmét, amiket elviselhetetlen tehernek és igának éreznek (erkölcsi törvények, a bűn kerülése, a megtérés szükségessége, az ellenségszeretet, a házasság felbonthatatlan- sága, a szexuális élet megkötöttségei, a böjt, a lemondás, az önfegyelem stb.). Eb­ben az összefüggésben felemlíthetném azt a becslést is, amely szerint a világi hívők­nek alig 2%-a, a papoknak pedig talán 15%-a ismeri és tette magáévá a zsinatnak a vi­lágiakról szóló tanítását és elgondolásait. — Meglehetősen elkedvetlenítő megfigye­lések. 4. Az üdvösség elnyerésének alig lehet ugyan feltétele minden hitigazság ismere­te és belső elfogadása, mert Jézus csak általánosságban teszi a hitet az üdvösség elő­feltételévé (amin inkább az ő személyébe, mint a tételes igazságokba vetett hitet kell érteni). De azért a hívek tudatában jelentkező hiányosságok aggodalmat és lelkiisme- retfurdalást kell hogy keltsenek bennünk. Mert Szent Máté fogalmazása szerint Jézus arra küldte apostolait (és annak utódait), hogy azok a népeket tanítsák meg mindarra, amit ő tanított, és serkentsék őket megtartani mindazt, amit parancsolt (vö. Mt 28, 20). A hittudat hiányosságai tekintetében tehát mi, hithirdetők és üzenetközvetítők aligha menthetjük fel magunkat a felelősség alól. Nagy kérdés, hogy jómagunk azo­nosultunk-e egészen hitünk igazságaival? Nincsenek-e olyan igazságok, amik szá­munkra tabuk, amiket agyonhallgatunk, vagy lényegüktől megfosztva, megcsonkítva beszélünk róluk? 5. Ahhoz, hogy a legnehezebb hitigazságokról beszélni tudjunk, át kell rágnunk magunkat azokon a kétségeken, nehézségeken és fenntartásokon, amelyek minden gondolkodó emberben óhatatlanul felmerülnek azokkal kapcsolatban. Ezeket mind fel kell magunkban dolgozni és meg kell emészteni. Nagyon bele kell merülnünk azoknak a lényegébe és tartalmába, aztán azt is fel kell ismernünk, miért lettek szá­munkra kinyilatkoztatva és milyen egzisztenciális kihatással vannak életünkre. Például: a Szentháromság titkában a természet egysége és a személyek különbözősége élesen mutat rá az ember egyéniségének és személyének a méltóságára és tisztelet­ben tartására; ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy az egyén a közösségnek is tag­ja, rá van utalva embertársaira, tiszteletben kell tartani azok jogait és érdekeit, elő kell segítenie az egész emberi közösség jólétét is. — Vagy: akár igaza van a becslés­nek, akár nincs, a zsinat tanításai és eszméi csak akkor mennek át a hívők lelkivilágá­ba, ha azok ott élnek az igehirdetők szívében. 6. Az majdnem érthető, ha nem szívesen beszélünk olyan igazságokról és követel­ményekről, amelyekkel mi sem tudunk egészen azonosulni. De az alig menthető, ha azzal próbáljuk a hitigazságokat elfogadhatóvá tenni, hogy azoknak csak az emberi ésszel felfogható dimenzióról beszélünk, az istenit, a felfoghatatlant, a misztériumot, a természetfelettit pedig elhallgatjuk. Ezzel ti. meghamisítjuk Jézus tanítását, elszegé­nyítjük, megfosztjuk a lényegétől a kereszténységet, filozofálássá silányítjuk a hittar­talmat. Nagyon sokszor félek attól, hogy Szent Pál anatémáját (Gál 1,7) vonjuk ma­gunkra, amikor az erkölcsi követelményeket elerőtlenítjük, a keresztény életet tágas, kényelmes, virágszőnyeggel terített útnak próbáljuk feltüntetni és túlságosan sok ér­vet sorakoztatunk fel annak bizonyítására, hogv a keresztény erkölcs tökéletesen megfelel az emberi természetnek, mindenben kielégíti az emberi igényeket és az em­ber evilági boldogulását segíti elő. Szabad-e ennyire emberközpontúvá tenni a keresz­ténységet? Kiszűrhetjük-e abból az önmegtagadást, az önfegyelmet, a lemondást, a böjtöt, a kereszt hordozását? 41

Next

/
Oldalképek
Tartalom