Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - KÖRKÉP - Heller György: A hit fázisai - ahogy egy világi látja

beérkező információk így legföljebb egyházellenességet, de nem hitetlenséget eredményezhettek. Csaknem hasonló volt a helyzet — még nem túl régen is — számos zárt falusi közösség esetében, ahol azonkívül a társadalmi elvárások is előmozdították a hit sikerét, s a hit személyes jellege háttérbe szorult. Napjaink pluralista társadalmában viszont rendkívül sok — gyakran ellentétes — behatás éri a befogadót; ilyenkor, ha egyáltalán van hit, annak személyes jellege kerül előtérbe, s kialakítása, sőt akárcsak megőrzése egyéni állásfoglalást igényel. Mi lehet egy ilyen állásfoglalás eredménye, ha a hit tanítása esetleg csekély erővel és gyenge módszerrel történik, a hitellenes információk viszont nagy erejűek és magukkal ragadóak? Végül — természetesen — olyan eset is lehetséges, midőn a hit tanítására vonatkozó információk egyszerűen hiányoznak és így a (keresztény) hit eleve nem jöhet létre. A lehetőségek tehát rendkívül változatosak, s így elmondhatjuk, hogy például egy egyszerű középkori embernek, továbbá egy ateista szocialista állam tanult, elkötelezett keresztény állampolgárának hite — pontosabban befogadási aktusa — között kevés a hasonlóság.

Külön kell hangsúlyozni a hitet befogadó (,,vevő'') szerkezet a nyert információk feldolgozására irányuló befolyását is (itt most elsősorban nem is a szabad akarat „deus ex machina" jellegű következményeire gondolunk). Ez a tényleges folyamatra átfogalmazva annyit jelent, hogy a tanítás/befogadási folyamat a valóságban — mint azt korábban már említettük — a pszichológiai törvényszerűségek szerint megy végbe. Előfordulhat tehát, hogy a hittanítási ismeretek ugyan nem hiányoznak, azonban nincsenek meg annak a pszichológiai feltételei, hogy a hit befogadási ténye létrejöjjön (bibliai nyelven: ,,a mag jó földbe hulljon"). — Mindezek alapján tehát elmondható, hogy a hit be nem fogadásának mentségéül nemcsak a hittanítási ismeretközlés alaki hiánya szolgálhat, hanem az is, hogy — többé-kevésbé a szabad akarattól függetlenül — a hittanítási ismeretközlést egyéb információk küzdik le, vagy annak befogadása lélektani akadályokba ütközik.

Létezik tehát „vétlen be nem fogadó", sőt annak különböző válfajai vannak. Sőt létezhet vétlen hittagadás is, ha a már egyszer valami módon befogadott hitet későbbi egyéb ismeretek kioltják. Igaz viszont, hogy a hit befogadását egyéb — hiten kívüli — ismeretek támogathatják is; így például a hit befogadásával járó esetleges társadalmi előnyök akár tudat alatt is a befogadás mellett motiválhatnak.

A tanítást követő befogadási (vagy be nem fogadási) aktus nemcsak bonyolult, hanem az az emberi lélekben — kizárólag Isten színe előtt — végbemenő olyan jelenség, melynek megítélésére is csak ö illetékes és képes. Naiv dolognak tűnik tehát e sorok írója egykori hittanárának vagy 50 évvel ezelőtti véleménye, miszerint bűn nélküli hittagadás nem lehetséges, hiszen „nem képzelhető el, hogy annak megelőzéséhez Isten ne adjon elegendő kegyelmet". Úgy vélem, e következtetés hibája abban rejlik, hogy az az objektív és a szubjektív hittagadás tényeit összekeveri. És itt eljutottunk a Rahner által emlegetett „anomin kereszténység" fogalmához, mely szerint „. . . egy ember Isten kegyelmében akkor is megigazulhat és ezért az üdvösségét megtalálhatja, ha szociológiailag nem tartozik az egyházhoz — feltéve, hogy ez nem az ő bűne — ha nincs megkeresztelve, sőt, ha úgy véli, hogy önmagát ateistának kell tartania..." (Rahner—Vorgrimmler: Teológiai kisszótár, „Anonim kereszténység" címszó).

A tanítás/befogadás folyamatának kérdését eddig jórészt sztatikus szemlélettel vizsgáltuk, s annak időbeli vonatkozásaira csak néha utaltunk. A valóságban azonban ezek a folyamatok időben játszódnak le, s általában az „adók" által sorozatosan kibocsátott különböző impulzusokra a „vevő" is különböző időkben, különböző módokon reagálhat. Egy esetleges Isten elleni döntés tehát általában még kiigazítható, másrészt azonban földi élete folyamán senki sem bizakodhat el Istenhez való pillanatnyi viszonya alapján.

A befogadott hit megvallásának folyamata. A hit befogadása az emberi lélekben végbemenő olyan esemény, melyről a külvilág csak akkor értesülhet, ha azt a befo30