Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Maritain, Jacques - Dabóci Mária (ford.): A világiak apostolkodásáról
A teremtményekkel ellentétben Isten léte sugárzó Lét, Erőközpont, nem mágnes, hanem extatikus Létező. A teremtés annyit jelent, hogy Isten mindenhatósága „helyet biztosít” önmagán kívül másnak is. Isten hívja azt, ami eddig egyáltalán nem létezett. Nem egyedül akar létezni, hanem kiárasztja Létét. Ezt a szent titkot valamilyen formában átéljük a szeretetben, a tudatosan vállalt szülői hivatásban. A szülők akaratából születik meg a gyermek, aki ezentúl már elválaszthatatlan része lesz életüknek. Ez csak tökéletlen utánzása az isteni létnek. Istenben nincs biológiai önféltés, de vajon hogy oldja fel személyi függetlenségét? Úgy, hogy személyes Lényege éppen az önátadásból áll. Ez a szent titok a Szentháromságban valósul meg. Az Atya által, hogy Fiába árasztja életét; a Fiú az Atya iránti nyitottságában Létét visszasugározza; a Szentlélek pedig a kettőjük között áramló Szeretet. A szeretet tehát nem „álló” valóság, hanem a személyek közötti áramlás. Mi sem gondolkozhatunk úgy, hogy „van-e szeretet bennünk vagy nincs?" —, hanem csak így: „Van-e valakim, akit szeretek?” JÉZUS STÍLUSA. Szeretetünk kettős gátja akadályoz, és itt csak egy „ugrás” segít. Isten, aki extatikus szeretettel teremt, a Fiú extatikus szeretettel belép az emberi létbe, majd elküldi a Szentleiket, hogy bátorságot adjon nekünk a szeretet extázisára. De nem fenyeget-e az a veszély, hogy minket is félreismernek és kitagadnak szeretetünk- kel együtt? Amint Pilátus — a „Jézus Krisztus Szupersztáréban — meg akarja menteni Jézust, de végül türelmetlenül rákiált: „Akkor hát halj meg, te félrevezetett mártír!” Ez várna ránk is? NEM! Jézus nem így halt meg. ó az Olajfák hegyén világosan látta megváltó halála titkát: Jézus Atyja kezébe teszi életét! Az ajándékba kapott életét egyszerűen visszaadja. Van ugyan benne emberi remegés, de nincs keserűség. Van halálos szomorúság, önfeláldozás, de nem kétségbeesett: „Senki sem veheti el életemet tőlem, önként adom oda.” EZ A KERESZTÉNY SZERETET STÍLUSA. Az ajándékba kapott életünket, környezetünket, embertársainkat meg-megújuló szeretetünkkel visszaajándékozzuk az Atyának. Nem az eredményt lessük, nem törünk le, nem ábrándulunk ki, hanem mindig Istenre nézünk! Úgy is mondhatnánk: a Szeretetre nézünk. Ahogy haladunk Isten felé, úgy haladunk az igazi Szeretet felé. Vagy ahogyan haladunk az igazi Szeretet felé, úgy közelítünk Istenhez. — Ez az egész emberi élet feladata! TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK Jacques Maritain A VILÁGIAK APOSTOLKODÁSÁRÓL* 1. Arról az ideigvaló dolgokat illető küldetésről, amelyet a világi hívek a társadalomban betöltenek, most nem beszélek . . . Ennek az időbeni küldetésnek a fontossága nyilvánvaló. Jelen megjegyzéseim azonban más témát érintenek. Itt a világi híveknek az egyházban betöltendő lelki, szellemi missziójával, küldetésével foglalkozom. Szívesebben használnám a „lelki misszió" kifejezést, mintáz „apostolkodást”. Mert a „világiak apostolkodása” kifejezés ha helyes is, egy kicsit kétértelmű, és azzal a kockázattal jár, hogy kizárólag a hierarchia sajátos missziójában vagy a papság apostolkodásában való világi részesedést értünk rajta . .. Lehet, hogy rosszul vagyok informálva. Nem olvastam Congar atya könyvét a laikusság teológiájáról. De sok, a világiak dolgait érintő beszélgetést hallottam, s mindabból az a benyomásom, hogy szükségünk lenne egy, a kérdést a maga teljességében tárgyaló tanulmányra, amely a világi híveknek nem csupán a tanúságtevést és lelki misszióját (apostoli tevékenységét) venné fontolóra, hanem belső életüknek, lelki-szellemi küzdelmeiknek, imáiknak (liturgikus és egyéni imájuk) sajátos módjait és körülményeit is. És tárgyalná azt a belső utat is, amelyen a világi hívek az Istennel való egyesülés, a szeretet tökéletessége felé haladnak előre; ez nyilvánvalóan 238
