Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Nyiredy Maurus: "Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek" (Mt 25,40)
és megvalósításához, azaz autonómiájához segít. Minél inkább van az ember Istennél, annál inkább van önmagánál. És megfordítva: ha az ember elkerüli, vagy főleg tagadja Istent, elkerüli és megtagadja saját magát is. Ennyiben az autonómia (önmagunk meghatározása) és a teonómia (Isten általi meghatározottság) nem ellentétesek, hanem ugyanannak a dolognak egymást feltételező két szempontját jelentik. Az eddig mondottakat korunk nagy hittudósának, K. Rahnemek gondolataival szeretném összefoglalni. Számára is titok az ember. Az ember kérdés, amit ő maga soha nem tud megválaszolni. Ennek a titokzatosságnak, meghatározhatatlanságnak az alapja az, hogy az ember — ha kifejezetten (reflektáltan) nem is tudja ezt okvetlenül megfogalmazni — tudatában van a Végtelennel való kapcsolatának. Éppen ez a Végtelennel, azaz Istennel való kapcsolat teszi lehetővé, hogy válaszoljunk olyan kérdésekre, amelyek egyáltalán nem közömbösek, sőt Rahner szerint — előbb-utóbb kikerülhetetlenek is, ha őszintén akarunk élni. Ezek a kérdések: mi az igazság, és megismerheti-e az ember? — hogyan állunk az emberi szabadsággal és felelősséggel? — van-e Isten, mi a bűn, mit jelent a szeretet, a hűség, a remény, az értelem? — Ezekben a végső kérdésekben tükröződik az ember mivolta, amit Rahner így ír körül, hiszen meghatározni nem lehet: ,,A szegénység titka, aki a bőség titkára van utalva.” Az ember szegénysége éppen az, hogy nem önmagában hordja magyarázatát, gazdagsága viszont az, hogy túlhaladhat önmagán, befogadhatja Isten titkát. Nyíri Tamás fogalmazásában: „Az ember csak akkor érkezik meg úgy, hogy ne kelljen tovább mennie, ha átöleli és magába zárja az Isten titkát, csak akkor éri utol önmagát, amikor egészen elhagyja magát az Isten titkában.” Ez az emberi szegénység és gazdagság ebben a sajátosan rahneri mondatban áll elénk: „Miközben az ember mindig a part homokszemeivel foglalkozik, a titok végtelen tengerének szélén lakik.” ISTEN VÁLASZA: KRISZTUS. Az eddigiekben Rahnerrel úgy fogalmaztam, hogy az ember olyan kérdés, amire ő maga nem tudja megadni a választ. Ez a válasz csakis Istentől érkezhet. Végül is van-e válasz arra a kérdésre: mi az ember? A keresztény hit éppen annak megvallása, hogy van, és feltárása annak, hogy hol található meg ez a válasz. Isten a választ Fiának megtestesülésében, Jézus Krisztusban mondta ki. Őbenne Isten egészen ember lett, ezért Jézus Krisztustól kell egyaránt leolvasnunk azt, hogy ki az Isten és ki az ember. Jézus Krisztus — Isten tökéletes képe és minden emberiét célja. Az Újszövetség szerint Krisztus Isten képmása (2Kor 4,4), dicsőségének kisugárzása és lényegének képmása (Zsid 1,3), a láthatatlan Isten képmása (Kol 1,15). Ezek a megjelölések azt fejezik ki, hogy az ember-jézusban Isten felülmúlhatat- lanul közli, odaajandékozza magát az emberiségnek. Benne található meg az Istennel való legszorosabb közelség és a legnagyobb egység: ő egészen és megosztás nélküli szívvel élt Isten előtt; benne láthatóvá és megfoghatóvá válik Isten dicsősége, szeretete, jósága, gondviselése: általa jut el a teremtés a beteljesedéshez. Mi magunk olyan mértékben válunk Isten képévé, amennyire Krisztushoz válunk hasonlóvá, amennyire Krisztus alakot ölt bennünk (vö. 2Kor 3,18; Gál 4,19), és ha engedjük, hogy Krisztus képe belénk vésődjék. Az embernek a Szentírás elején megfogalmazott istenképisége Krisztus képére és az ő alakjára irányul. Ha azonban az ember célja az Isten-ember, akkor — ismét Rahnert idézve — az emberi lét legeredetibb meghatározása az, amivé Isten lesz, amikor arra vállalkozik, hogy a nem-isteni világban megmutatkozzék. Jézus Krisztusban, az Istenemberben valósul meg a legteljesebb mértékben az ember, sőt az egész teremtés „ős-terve”; az, hogy Isten képe és hasonlósága, ezenfelül még Isten szeretett partnere és életének részese is legyen. A többi ember mind őáltala, az ő közvetítésével lesz Isten igazi képévé. Mivel Jézus Krisztusban Isten maga lett a válasz arra a kérdésre: mi az ember? — ezért teljes joggal állíthatjuk Rahnerrel, hogy a krisztológia (a Krisztusról szóló teológiai tanítás) az antropológia (embertan) kezdete és vége, az antropológia pedig legradikálisabb megvalósulásában — Krisztusban — teológia. „A Teremtőről elmondhatjuk még az ószövetségi Szentírással, hogy ő a mennyben van, mi meg a földön. De arról az Istenről, akit Krisztusban vallunk meg, azt kell mondanunk, hogy pontosan ott 200
