Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Rahner, Karl - Bánhegyi B. Miksa (ford.): VII. Pál pápa Peppinónak (Levél a XXI. századból)

Nos, Peppino, most hirtelen fölteszem magamnak a kérdést — sokkal intenzívebben, mint eddig —, hogy ezeknek az éppen csak érintett magától értetődő dolgoknak milyen következményei vannak, ha kifejezetten a pápaságról és a pápa egyetemes jurisdikciós primátusáról szóló tanra alkalmazzuk őket. Ez a jurisdikciós primátus létezik, erről meg vagyok győződve. De mit jelent egész pontosan? Az egyházi tan PLENA POTESTAS-ról beszél. De mit jelent ez és mit nem jelent? Azt hiszem, hogy nem volt olyan pápa, aki ne tudta volna a gyakorlatban is, hogy hatalmának határai vannak. De hiszen ez magától értetődik. A pápa nem kreálhat egy nyolcadik szentséget, nem veheti be az Ignatius-leveleket a kánonba, s nem dobhat ki egy levelet a kánonból, mert az valakinek gyanúsnak látszik. Nem parancsolhatom meg Neked, Peppino, hogy menj el kartauzinak, nem írhatom elő a rendnek, hogy vegyen föl egy olyan öregfiut, mint amilyen Te vagy. A pápa teljhatalma kétségtelenül korlátozott. Ezek természetesen olyan magától értetődő dolgok, amiket márcsak azért is respektáltak — úgy nagyjából — az egyház története folyamán, mert az ellenkezője egyszerűen kivihetetlen volt. Azonban ez nem zárja ki azt, hogy konkrét esetekben egy pápa, ha jóhiszeműen is, de átlépi teljhatalma határait..

Én nem akarok ilyen határsértést elkövetni. Amennyire lehetséges, világosan akarom látni, hogy hol vannak azok a határok, amelyeket nem szabad átlépnem. S ezért szeretném, ha a dogmatikusok és az egyházjogászok az eddiginél mélyebben elgondolkodnának ezen. Nem csapok rögtön a szájukra, ha hangosan gondolkodnak, s esetleg határsértést követnek el a maguk részéről.

Ebben a kérdésben más gondom is van, ha el is mondhatom (hála Istennek), hogy pápaságom alatt, amely nagyon rövid lesz, nem lesz sokkal aktuálisabb, mint most. Azok a fogalmak, amelyekkel leírják a pápa feladatát az egyház kormányzásában, a mi kultúránk és történelmünk területéről valók. Éppen ezért gyanús, hogy ezek a fogalmak észrevehetetlenül össze vannak kötve bizonyos amalgámokkal, amelyek egyáltalán nem tartoznak hozzá magához a kinyilatkoztatáshoz, azonban nem tudjuk reflexíve kiválasztani őket. Hogy az ilyesminek aztán gyakorlati következményei is vannak, az természetes. Mi történik azonban akkor, ha ezt a tant (az általa törvényesített gyakorlattal együtt) más kultúrkörökbe kell átvinni, „inkulturálni”? Olyanokba, amelyek egyrészt magától értetődően és ugyanazon jogon vannak jelen a világegyházban, másrészt azonban egészen másképp gondolkoznak, éreznek és élnek, mint mi itt, a mi Nyugatunkon, amely már rég megszűnt a világon uralkodni, bár az egyház nem szívesen és egykönnyen adja fel ezt az uralmat, amellyel a XIX. és XX. században még rendelkezett? Néha foglalkoztat ez a kérdés, bár pápaságom alatt nem fog megoldódni.

De kínoznak még más kérdések is, amelyek elől nem térhetek ki pápaságom idején. Amit épp az előbb írtam le, nyilván a legmagasabb fokú óvatosságra és diszkrécióra kötelez, ha élni akarok a tekintélyemmel a tanításban és a kormányzásban. Kell, hogy legyen bennem bátorság a cselekésre, mégha ez azzal a kockázattal jár is, hogy elindítok egy olyan fejlődést, amelynek a végső eredményét még egyáltalán nem látni, — vagy bizonyos körülmények között lefékezek egy olyan fejlődést, amely a jövőben mégis érvényre fog jutni. Ez a történelem terhéhez tartozik, amit egyetlen pápa sem tud lerázni. Csodálkozol hát, ha azt mondom neked, hogy már most fölteszem magamnak a kérdést: a halálomig pápa maradjak-e, vagy sem? Leköszönhetek, ha ezt hasznosabbnak ítélem az egyház számára, s én ezt keresem. De nem történhetik meg az, hogy eljutok egy olyan életkorba, amelyikben már nem leszek képes egy ilyen tárgyilagosan józan felismerésre, s mégsem tehet le senki? Rettenetes gondolat! Vagy vigasztaló végső soron? Mert hiszen világosan megmutatja, hogy Isten kegyelmes gondviselése nem mindent egy bölcs és hatalmas pápa tettei által visz vegbe az egyházban. Kivárom.

De most már be kell fejeznem. Elfogyott a papír meg az idő. Ugorj be egyszer, ha erre jársz .. PATET PORTA ET COR MAGIS. ölel a te öreg Leód,

akit most VII. Pálnak hívnak.

PS. öreg barátnőnk, Rosa, az elmúlt napokban halt meg. Mind a ketten szegényebbek lettünk.

Fordította: Bánhegyi B. Miksa