Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szennay András: Az igehirdetés "lelke": a Szentírás
eredménye botránykőnek tűnik. A nehézség feloldásához feltétlenül szükség van annak a beszűkült gondolkodásmódnak felszámolására, mely úgy véli, hogy Krisztus igazságát, azt ti., hogy ő a Megváltó, Isten közénk érkezett örök Igéje — riportszerű tényközlések felsorakoztatásához kell kötni. Az ilyen szemlélet elfeledkezik arról, hogy Krisztus örömhíre sokkal nagyobb annál, mintsem hogy a betű „kényszerzubbonyába’’ lenne szorítható. Hitünk alapvető igazságait, Jézus életét, személyét nem az evangéliumok „történelemkönyve” tárja elénk. Az evangéliumoknak életet biztosító erejét és értékét, tekintélyét nem a mást és mást kiemelő szerkesztők (az evangélisták), hanem maga Isten szavatolja. Az evangéliumok igazságát nem közelíthetjük meg a (viszonylag újkeletű) pozitivista történelemszemlélet módszerével. A mai evangéliumkutatás épp az evangélisták őseredeti szándékát kívánja újra előtérbe helyezni. Ez pedig: a Jézusban jelentkező isteni meghívás és az üdvösség meghirdetése. Az evangéliumokban nem pozitivista tényfelsorolást, kronológiát, adathalmazt, eseménynaptárt, riportokat kell keresnünk, hanem azt az igazságot, melyből és melyért élni s halni kell. E z t az igazságot régen sem lehetett, ma sem lehet kizárólag tényekből, azok pontos felsorolásából „bizonyítani”. Még hívő ember számára sem, annál kevésbé a közömbösök, a nem akarók számára. Tényeket, tetteket, szavakat láttak-hallottak (nemcsak olvastak később) Jézus kortársai is, mégsem ismerték fel bennük, hallották meg Jézus szavaiban „Isten igazságát”. A keresztény igehirdetés ma sem egyfajta „materializmussal”, adatfelsorolással jelentkezik. Az igazi JÓHÍR ma is ott kezdődik, ahol — az igehirdető közvetítésével — Isten támaszt követelményeket az emberrel szemben: Térjetek meg és higgyetek az üdvösség jóhírének! Az ige hallóját Isten ma is döntés elé állítja. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a történeti elemet ki lehet vagy ki kellene iktatnunk az igehirdetésből. De a tények és események ezeknél a történéseknél mindig túlmutatnak önmagukon. A hit világa felé vezetnek, hitvallásra és krisztusi életvitelre szólítanak fel. Kétségtelen, hogy a mának igehirdetése nehéz tehertételt hordoz magával. A felvilágosodás kora óta még mindig kísértő pozitivizmusnak és a természettudományos modell szerinti gondolkodásnak terhét. Pedig végre tudomásul kellene vennünk, hogy egyik út sem alkalmas arra, hogy általa az evangéliumoknak, Krisztusnak akár csak közelébe is jussunk. A hit világa nem „fél” a tudomány adataitól, nem mond azoknak ellen — de nem is azokból szerzi ismereteit. S bár a legújabb exegézis az evangéliumok „történetiségével” kapcsolatban tesz is néhány újszerű, talán még szokatlan kritikai megállapítást, másképp értelmezi az evangéliumok „történetiségét” (vö. Dei verbum!), mindez semmiképp sem ingathatja meg hitünket Istenben és Küldöttében, Jézus Krisztusban. Az igehirdetésnek régen sem, ma sem az adat- és tényfelsorolás a feladata, nem is egy bizonyos exegetikai módszer szentesítése vagy épp bírálata, hanem változatlanul az, hogy hirdesse Krisztust, a Megfeszítettet, — aki feltámadt! Az igehirdető természetesen semmiképp se törekedjék arra, hogy valami újszerűt olvasva-hallva, azt kellőképp még fel nem dolgozva, meg nem értve, saját fogyatékos tudása miatt hallgatóit megzavarja, megbotránkoztassa. Feladata, hogy maga is előbb tanuljon s így később hallgatóit a megfelelő, a helyes tudással támogatott hithez vezethesse. A valóban helytálló, szolid ismeretek sohasem válnak a hit sírásóivá. A jobban feltárt tények, a mélyebben átgondolt és megismert igazság nem Isten ellen szól, hanem őfelé vezet. Végezetül: minden igehirdetés háttere és alapja a húsvéti örömhír. Krisztus feltámadása nem „függeléke” az evangéliumoknak. A mysterium paschale, a húsvéti nagy titok — hitünk középpontja. Ez fog össze múltat és jövőt. A feltámadás alapeseménye és értelmezése az egész emberi történésnek. A húsvéti örömhír hordozza és alapozza meg ma is az egész keresztény kérügmát. Változatlanul érvényes: Ha Krisztus nem támadt fel, hiábavaló egész prédikációnk (vö. 1 Kor 15,14). Közelebbről ez azt jelenti, hogy a feltámadás nem csupán egy esemény a t ö b b i üdvtörténeti esemény mellett. Húsvét nemcsak a liturgikus naptárban piros betűkkel szedett dátum. Az egész keresztény igehirdetésben kezdettől fogva ez az 186
