Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Szennay András: Az igehirdetés "lelke": a Szentírás
lényege, hogy Mária laikus, „világi” volt, és az ó karizmája a világban az, hogy Benne, az 0 csendjében, az ő Istennek-adottságában megtestesült az Ige. Ma a teológusok többféle egyházmodellről beszélnek, úgy mint péteri, páli, jánosi és máriás egyházmodellről. Hans Urs von Balthasar mondja, hogy az egyház alapjában véve, létében máriás, az Ige befogadója és megvalósítója. Az egyház beteljesedése pedig az odaadás: nem az uralkodói átlátás, hanem az alázatos, szolgáló engedelmesség. A mostani pápa — akit joggal nevezhetünk „Máriás” pápának — többször beszélt arról, amiről a teológusok is, ti. a máriás karizmákról, a máriás lelkiségekről. Azt mondta, hogy ezeknek a megújulási mozgalmaknak éppen az a karizmájuk, hogy csendben éljék életüket és sugározzák Istent, testesítsék meg Jézust (lelkileg) közösségeikben, Jézus szavainak értelmében: „Ahol ketten vagy hárman összejönnek a nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). — Ma az egyház keresi a laikusok útját, a világiak lelkiségét. Ezek a megújulások, úgy tűnik, a Szentlélek vezetésével éppen ezt tárják fel, élik meg — sajátos kapcsolatban Szűz Máriával. A II. Vatikáni zsinat újra „felfedezte” a karizmákat. Nem elméleti megfontolások, hanem a tények hatására tette, melyek új erővel jelentkeztek az egyház életében. A pápák, püspökök, egyházi megnyilatkozások úgy tekintenek a karizmatikus megújulási mozgalmakra, mint a Szentlélek működésének jeleire, az egyház megújulásának biztosítékaira. Imádkoznunk kell azért, hogy az egyház Lélek által vezetett megújulása megvalósuljon hazánk egyházában is — és hogy mi magunk is minél teljesebben részesei és eszközei lehessünk e megújulásnak. Jegyzetek: 1. Kovács G.: Tűzkeresztség. Katolikus identitás és tapasztalat. Vigilia, 1980. augusztus, 521—530.: Gál F.: A Szentlélek kiáradása, Budapest, 1986. 128—148.: L J. Suenens: Új Pünkösd? Eisenstadt, 1976: Szolgálat 71. 1985. — 2. Gál F.: i. m.: Teológiai Kisszótár, Budapest, 1980: Biblikus Teológiai Szótár, Róma, 1974: Nuovo Dizionariodi Teológia, Torino 19854: Nuovo Dizionariode Spiritualitá, Torino 19854: — 3. Herder Korrespondenz 1984/4. 165—171. — 4. Gergely J.: II. János Pál, Budapest, 1986. 211. — 5. G. Lohfink: Élő közösség, Teológia 1986/1.31. —6. Vass Gy.: Közösség és istenélmény, TKK Róma, 1981.168—196. — 7. Gál F.: Közösségi tudat a hívő szemével, Vigilia 1982/2. 81—85. — 8. K. Rahner: Elementi di Spiritualitá nella Chiesa del futuro. in: Problemi e prospettive di Spiritualitá, Brescia, 1984. 43—44. — 9. K. Rahner: A hit alapjai, Budapest, 1983. 316. — 10. K. Rahner: i. m. 317. — 11. Krisztus követése, Budapest, 1976. 44. —12. J. Vanier: A közösség, Bécs, 1986. 121. —13. Ch. Lubich: Legyenek mindnyájan egy, Budapest, 1986. 287. — 14. J. Vanier: i. m. 46. — 15. H. Urs von Balthasar: Mysterium Christi, Leipzig, 1969.206—214. Szennay András AZ IGEHIRDETÉS „LELKE”: A SZENTÍRÁS Az egyházi tudományosságnak talán egyetlen szaktárgya sem mutatott fel az elmúlt mintegy fél évszázad alatt oly jelentős eredményeket, mint a szentírástudomány. Sajnos, az igehirdetésben ezeknek az eredményeknek még nem, vagy csak alig látjuk nyomát. Olykor egyenesen úgy tűnik, mintha a biblikus szakteológus és az igehirdető külön-külön vágányokon igyekeznének céljuk felé. S ami elgondolkodtató, mintha ezek a „vágányok” nem mindig azonos irányba, azonos cél felé vezetnének. Az előbbi — a bibliakutatóé — azon, amely a Szentírás, mindenekelőtt az Újszövetség mélyebb megértéséhez s ennek nyomán elmélyültebb hitélethez vezet, az utóbbi — tisztelet a kivételnek — viszont azon, mely egy idejétmúlt, feltétlenül túlhaladott „tudományosság” ürügyén a keresztény tanítást már-már tévesen tárja az emberek elé, a keresztény életet pedicj belemerevíti a betű rabszolgaságába. Kétségtelen, a középkorú és idősebb lelkipásztoroknak sok mindent ma újra kell „tanulniuk”, az újabb szakismereteket igehirdetésükben is alkalmazniuk kell. De hát 181
