Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A hittanító korszerű műveltsége
keltetésére sokkal alkalmasabb a jelképek, szimbólumok, sejtetések nyelvezete, mint a metafizikai vagy teológiai fogalmakba törés. A jelképek ui. lényegüknél fogva több- értelműek, így az azokba való beleélés által sokkal inkább megközelíthető a Végső Valóság; nem intellektuális megismeréssel, hanem bizonyos átéléssel és belső azonosulással. Ez a liturgia varázsának is a titka, s az csinálja jól a liturgiát és szentbeszédet, aki ezt a misztikus atmoszférát, az Istenség numinózum-világát tudja valamennyire érzékeltetni. De ugyanezen okból beszél az Úr Jézus is példabeszédekben, és használta állandóan a képek, hasonlatok nyelvét, mint ahogyan ilyen a Zsoltárok, Jób-könyv és próféták stb. stílusa is . . . A szimbólumoknak tehát a teológiához sok közük van. Ezért akart élete utolsó évtizedében Schütz Antal egy theologia symbolicát összeállítani misztikusokból és a világirodalom alkotásaiból, hogy a dogmák fogalmi világa át legyen világítva az analógiák, hasonlóságok, előképek, szimbólumok sajátos ragyogásával. Neki már nem adatott meg hozzá az idő és erő, de korunk nagy teológusa, a svájci H. Urs von Balthasar (most 82 éves) 65 éves korában hozzáfogott a roppant, szinte kozmikus szintézishez. Trilógiának tervezett hatalmas művéből megírta már tíz kötetben az I. és II. részt. Az első címe: Herrlichkeit (Dicsőség, Ragyogás), a másodiké: Theodramatik (Isteni Színjáték). Az elsőben a szépség, a másodikban a jóság értékkategóriájában tükrözteti ,,a szabadság istenemberi drámáját”, ahogyan ő a megváltást és húsvéti misztériumot nevezi. P. Lubac szerint6 ,,ez az ember kora legműveltebb embere. És ha van valahol keresztény kultúra, akkor az övé az. Klasszikus ókor, a nagy európai irodalmak, a metafizikai hagyomány, vallások története, a kereső modern emberről szóló írások, és mindenekelőtt a szent tudomány, Tamással és Bonaventurával s az egész patrisztikával, nem is szólva a Bibliáról. Nincs semmi olyan nagyszerű, ami felé ne lenne nyitott, s amit ne asszimilálna. írók és költők, filozófusok és misztikusok, minden felekezethez tartozó keresztények: valamennyit befogadja; mindezek a hangok szükségesek neki, mindebből zeng fel Isten nagyobb dicsőségére a katolikus szimfónia.” Mert az igazság szimfonikus, hirdeti egyik művében teológusunk. Mint a zeneműben az egyes motívumok, ill. hangszerek összecsengenek, a teológiában a különböző iskolák, közelítések, szempontok egészítik ki egymást, teszik gazdagabbá, teljesebbé, tehát katolikussá az összhangzást. Fejezzük is be ezzel a nagy látással és képpel az emberre transzponálva. Nemcsak az igazság, az ember is szimfonikus, mindennek a befogadására képes és alkalmas, minden dimenzió megjárására és minden érték megélésére hivatott. S minél gazdagabb, egyetemesebb lélekben és szellemiségben az ember, a tanító ember különösen, az Igét hirdető még inkább, minél szélesebb és mélyebb a hitoktató műveltsége, s még inkább minél teljesebben koncentrálódik és jelentkezik mindez egy sugárzó személyiségben, annál biztosabban és eredményesebben tud hatni és vonzani; nemcsak egyszerűen tanítani, hanem közvetíteni, tanúsítani, sőt megjeleníteni és magával ragadni, — az isteni kegyelem támogatását mindig feltételezve. Jegyzetek: 1. G. Bergmann: Alarm um die Bibel, Gladbach, 1974s. — 2. E. Schiliebeeckx: Jesus, Freiburg, 1975s, 345, 623. old. 119. jegyzet. — 3. A Renan-mű francia I. kiadása 1763-ból való. Magyar fordítása a 13. kiadásból Bp. évszám nélkül, Dick M. kiadása, IX—X, LXXV—VI. old. — 4. Ld. Válogatás P. Claudel műveiből, Bp. 1982. 664—71. — 5. Vö. Mérleg 1981/3. M. Eliade portréja. — 6. Mérleg 1975/4. 357. 12
