Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tarjányi Béla: Közlésformák az evangéliumokban
Az elbeszélésnek az olyan szabályos, kötött és állandósult módját nevezzük formának, ahogyan például az egybehangzó evangéliumok az öt apostol meghívását leírják, szóbeli közléseknél közlésformáról, írott elbeszélésekben irodalmi formákról beszélünk. („Forma” esetében mindig kisebb, zárt egységekre gondolunk, szemben a „műfajjal”, amely az egész elbeszélés vagy írásmű átfogó formája.) A közlésformákkal kapcsolatban két alapvető dolgot szükséges világosan látnunk: a) A formák alkalmazása nem öncél, és nem is csupán művészi fogás. Az elbeszélés ugyanis mindig meghatározott céllal történik, és a kötött formák használata elősegíti, hogy az elbeszélés elérje célját. A formák minden esetben célirányosak, azaz eleve olyan formák alakulnak ki, amelyek már önmagukban segítséget nyújtanak az adott (igehirdetői) cél eléréséhez. Példa: az ’apostolmeghívás-történet’ forma célirányossága. A keresztény igehirdetés egyik célja bemutatni azt, hogy ez az igehirdetés hiteles, mivel az apostolok, akik ennek az igehirdetésnek legfőbb letéteményesei és képviselői az egyházban, Jézus akaratából lettek apostolokká, és tanúivá mindannak, ami az igehirdetés tárgyát képezi (Jézus tanítása, tettei, élete, halála, feltámadása). Azok a meghívásleírások, amelyek az apostolmeghívás fentebb ismertetett formáját követik, határozottan kidomborítják, hogy az apostolok tanítvánnyá levésében egyértelműen és kizárólag Jézus volt a kezdeményező: a leendő apostolok (elmerülten) végezték munkájukat, Jézus látta meg őket, ő ment oda hozzájuk, ö szólította meg és hívta őket. — János evangélista kötetlen elbeszéléseiben ez a szempont egyáltalán nem érezhető. János és András a Keresztelő szavára figyel fel Jézusra, és önszántukból indulnak utána (Jn 1,36-37), Pétert a testvére, András hívja Jézushoz (uo. 41.v.) Natanaélt pedig Fülöp (45.v.). Jézus csak Fülöpöt „hívja”, akivel az úton találkozik (tehát Fülöp is megy feléje, 43.v.). Az apostolokkal kapcsolatban az igehirdetés másik célja: az ő személyükben példát állítani a keresztények elé. Rámutatni arra, hogy milyen készségesen, minden késlekedés, vonakodás nélkül követték Jézus hívását, és alkudozás nélkül feladták egész addigi életüket: otthagyták, amivel foglalkoztak, akivel dolgoztak. Az elhagyás motívuma (az elhagyott dolgok, személyek megjelölése) ezért állandó mozzanat az apostolmeghívás-történetekben. — Ez a szempont még világosabbá válik, ha összevetjük az apostolmeghívás-történetet azzal az eredeti formával, amelyből kialakult: az ószövetségi meghívástörténet formájával. Ez ugyanis még négy részből állt: találkozás — hívás — késlekedés — követés. Ezt a négy részt jól megfigyelhetjük Elizeus meghívásának történetében, amely az 1 Kir 19,19-21 -ben olvasható: Elizeus meghívása. (Találkozás) Amikor onnét 'elment, (Illés) találkozott4 Safát fiával, 3Elizeussal. 5Éppen szántott, tizenkét pár ökör haladt előtte, maga pedig a tizenkettedik pár mögött haladt. (Hívás) Illés 6odament hozzá és 7rávetette köntösét. (Késlekedés) Az otthagyta az ökröket, Illés után szaladt, és így szólt: „Engedd, hadd adjak előbb búcsúcsókot apámnak meg anyámnak, aztán követlek." Azt mondta neki: „Menj csak, de térj vissza! — De hát mit tettem veled?” Azzal (Elizeus) elment, (Követés) 8 Sfogta a pár ökröt, feláldozta, majd az ekét felhasználva megsütötte az ökröket, és odaadta az embereknek, egyék meg őket. Aztán '“elindult, Illés nyomába szegődött és a szolgája lett. Az apostolok példaképek a keresztények számára, tehát az igehirdetők nem kívánnak említést tenni arról, hogy az apostolok akár egy pillanatig is késlekedtek volna, amikor Jézus hívta őket. Ezért felhasználják ugyan az ószövetségi meghívástörténet formáját, de módosítják azt az igehirdetés céljának megfelelően: elhagyják belőle a ’késlekedés’ részt, hogy az apostolok története és példája egyértelműbben ösztönözze a híveket a hasonló, készséges Jézus-követésre. — Hogy ez a változtatás tudatos, láthatjuk abból, hogy egyébként az egybehangzó hagyomány is őriz olyan emlékeket, amikor a hívottak késlekednek, vonakodnak követni Jézust, Ezek a késlekedők, ingadozók azonban sohasem az apostolok (vagy ha igen, nem nevezik 149 I KCNVVT»«
