Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)
1987 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Bibliánk a húsvéti titok tükrében
olvasása világjelenséggé vált. Mert ha szószerint nem is igaz, hogy „Luther húzta elő a pad alól a Bibliát”, az biztos, hogy a Szentírás olvasása és terjesztése az utolsó századokban felgyorsult. Mert ha a keresztények egyénileg nem is olvasták a szent könyveket, kellőképpen értesülve voltak a tartalmukról. Elég csak például Sigrid ündset-nek, aNobel-díjas norvég írónőnek Krisztin Lavransdatter vagy Ólaf Audunson című hatalmas regényeire utalnunk. Ezekből láthatjuk, hogy Európa felső vidékén is milyen mélyen hatolt le a Biblia világa a nép leikébe. Vagy elég rámutatnunk a nemrég kiadott Parasztbibliára, amiből meggyőzően bizonyítva láthatjuk, hogy a magyar nép legalsó rétegeinek mesetudatába bevonultak az üdvtörténet eseményei és alakjai. És azt is látjuk, hogy ez nem egy-két úgynevezett „mesefa” működése nyomán alakult ki, hiszen az ország különböző tájain találtak hasonló típusú történeteket. Mindenesetre igaz az, hogy a Bibliának felsorolt sebei sem elégségesek arra, hogy korunkban a Szentírás olvasásának csodálatos térhód ítását az egyre jobban elvilágia- sodó szellemiségben meggátolják, de a keresztény hagyományokkal nem rendelkező népeknél sem. És bár a kritika itt-ott nehézséget jelent, számszerűségre beállított modern gondolkodásunk ámulva áll meg a tagadhatatlan tények előtt: a Biblia a legtöbbet kiadott, sőt a legtöbb példányszámban megjelenő könyv amellett, hogy a legtöbb nyelvre lefordított könyv. És ha arra gondolunk, hogy mennyien olvasnak és merítenek ebből a Bibliából egy-egy, számukra pillanatnyilag vagy egész életre döntő élményt, továbbá, hogy mennyien emelkednek ki a hétköznapi gondokból az Isten világa felé az imaközösségekben, kezdve a Szent Péter templom népes pápai miséitől Dél-Amerika őserdeiben végzett három-négy tagú csoport imaórájáig, akkor megsejtjük az Istennek Krisztusban bemutatott csodáját, amit Szent Pál klasszikus rövidséggel csak így fogalmaz meg: „élet a halálból”(Róm 11,14). És igazolódik az ugyancsak Szent Pál fogalmazásában adott tétel: „Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és az Isten gyöngesége erősebb az embereknél” (1 Kor 1,25). ÍRÁSÉRTELMEZÉS ÉS HÚSVÉTI TITOK. Örökké hálásak lehetünk a modern szentíráskutatásnak, hogy ráirányította figyelmünket arra, hogy az evangéliumok szerzői a húsvéti események fényében írták meg, amit megírtak. Ez a tény természetes volt, hiszen minden szentirat Jézus mennybemenetele után készült. íróik tehát megélték Jézus isteni művét: a feltámadást. Éppen ezért, amit fölvettek Jézus életének eseményeiből és szavaiból, azokban minden benne van vagy rajta ragyog a feltámadt Jézusba vetett hit. Csak rá kell találnunk. Ez a tény nagy segítség annak a valóságnak felfedezésére, hogy Jézus földi életének minden mozzanata jelen van a húsvéti titokban, illetőleg jelen van a húsvéti titkát élő Titokzatos Krisztusi Testben, vagyis az egyházban. Jézus feltámadt testén nem emlék gyanánt hagyta meg halálos sebeit, és a sebekben földi életének 33 évét. A megismerés bölcseleté szerint abból tudjuk meg, hogy mit tartalmaz egy dolog, ha végignézzük időben való kibontakozását a legelső pillanattól az utolsóig. A tölgyet teljes valóságában akkor ismerem meg, ha a makktól kezdve végigkísérem fejlődését a királyi lombú faóriásig, sőt, ha felhasználását is számításba veszem, akkor kapok teljes képet róla. Hogy mi van az Isten-elgondolta megváltásban, akkor tudom meg, ha Jézus egész életét egybeveszem. Jézus földi életének minden részlete, szakasza külön-külön is, de egészében is megváltó erőket tartalmazott és sugárzott be a megváltásra váró világba. Nekünk tehát, akik a Szentírást forgatjuk, úgy kell Jézus földi eseményeit tárgyalnunk, hogy azok legkisebb részében is megtaláljuk a húsvéti titok paradoxonét: a halált és feltámadást. Ha talán kissé idegenszerűnek hatna Jézus életét a halál, illetve szenvedés, vagyis a negativitások keretében szemlélni, gondoljuk meg, hogy Szent Pál által maga az Isten nevezi a földre jövő Jézust „Isten oktalanságának és erőtlenségének”, és ugyancsak ő jellemzi földi életét úgy, hogy „kiüresítette önmagát” (Fii 2,7). Az evangéliumokból tehát nem Jézusról szóló leírásokat olvasunk, hanem a most is, ma is jelenlévő valóságot érintjük lelkűnkkel. Nem emléket idézünk, hanem a titkok módján létező valóságot tapintjuk, vele kapcsolatot teremtünk. Ezért több a 133
