Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Koncz Lajos: A hittanító korszerű műveltsége

És pontosan ez a mi kérdésünk: mit jelent tartalmilag „a szív bősége" (Vő. Mt 12,34)? Alapkövetelményként idézzük a Katechetikai Direktórium 108. pontját: „A lelkipásztori tevékenység, ha nincs hozzá megfelelően képzett és felkészült személy, szükségszerűen kudarcba fullad. A különféle eszközök önmagukban hatástalanok, ha nincsenek megfelelően képzett katekéta kezében . . . Ezért a hittanítás megköveteli a tudományos szintű, egzakt teológiai, antropológiai és módszertani képzést. Meg kell ismerni a teológiai hagyomány tanítását, ennek ki kell terjednie a katolikus tanítás egészére, éspedig tudományos szinten ... És az egésznek a lelke a Szentírás legyen!"

BIBLIKUS ÉS TEOLÓGIAI FELKÉSZÜLTSÉG. E téren, a Biblia értelmezésében elénk mered az egész krízishalmaz, ami az utóbbi évtizedekben keletkezett. Az általános helyzetet jól kifejezi egy német teológiai mű címe: ,,Alarm um die Bibel"1. Az értelem, a fordíthatóság kettős: Riadó a Biblia körül és a Bibliáért. Tény, csak címszavakban összefoglalva, hogy századunkban különböző tudományok nevében kikezdték a Biblia történeti hitelét, eltorzították műfaji jellegét, kitalálták az ,,ősegyházi teológia" fogalmát annak magyarázatára, hogy miképpen lett ,,a történeti Jézusból mitikus Krisztus". S bár a vád elsősorban a kifejezett racionalista, félracionalista, s inkább protestáns teológiát illeti, enyhébb formáitól nem mentes több katolikus hittudós sem.

Hogy a kutató teológia kísérletezik újabb elméletekkel (Schillebeeckx pl. becsülettel csak „munkahipotézisnek" vallja véleményét tudatában annak, hogy szemben áll az egyházi hagyománnyal)2, ezt a pluralizmus, valamint tudományos kutatás szabadsága nevében bizonyos határig még el lehet viselni. De hogy felelős igehirdetők templomban, Isten hívő népe előtt vagy gyanútlan fiataloknak ilyeneket prédikálnak, tanítanak, az teljességgel érthetetlen. Nem véletlenül szól a Cat. Trad, óvással a 61. pontban: „Most a Zsinat utáni időszakban igen jelentős a teológiai kutatás az egyházban, ugyanakkor ez veszedelmeket is rejt magában. Ugyanezt el kell mondanunk az exegézisen belül a hermeneutikáról is. A teológusok és exegéták annak tudatában, hogy kutatásaik és állításaik milyen nagy hatással vannak a katekézisre, óvakodjanak attól, hogy biztos igazságként tüntessenek fel olyan dolgokat, amelyek csak sejtelmek, vagy szakértők közt vitatott tételek. A katekéták viszont a teológiai kutatásokból bölcsen válogassák ki azt, ami világosságot gyújt saját kutatásaikhoz vagy tanításukhoz, de éppen úgy, mint a teológusok, a Tanítóhivatal irányítása mellett igaz forrásokból merítsenek. A gyermekeket és mindazokat, akiket oktatnak, ne zavarják meg szokatlan véleményekkel, üres problémákkal vagy meddő vitákkal, melyek ellen már Szent Pál is tiltakozott leveleiben." — Ugyanilyen óvást hallhatott pár hónapja Ratzinger kardinális ajkáról az a hatezer főnyi hallgatóság, melynek a kanadai Torontó egyetemén beszélt: „Ha egy hittudós katolikus iskola, vagy egyetem tanítói székében az egyház hagyományával ellentétben tanít, Istentől kapott hatalmával él vissza, amelyet a Tanítóhivatal nem tűrhet anélkül, hogy maga is ne válna bűnrészessé." Idézte Krisztus szavait is Máténál (18,6): „Aki megbotránkoztat (félrevezet) csak egyet is a kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék". Biztos exegézis szerint itt nem a gyermekekről van szó. A görög „tapeino" alacsonyt, kicsiséget jelent, átvitt értelemben a hitkészség alázatos lelkületét; tehát általában a Krisztus-hivőkről beszélt Jézus. Ezt az ősi értelmezést bizonyítja az a kevésbé ismert érdekesség, hogy a püspökök neve előtt szokásos kereszt-jel eleinte ennek a tapeino szónak kezdő tau betűje volt, és a krisztusi tanítványiságot, a hit-kontinuitást volt hivatott hangsúlyozni az apostolutódi szolgálatban.

AZ ÖNKÉPZÉS FELELŐSSÉGE. Nagyon komplex és igényes világban kell tehát ma a hittanítónak a teológiával is helyt állnia. Ezért két véglet mindenképp kerülendő. Az egyik a teológiai modernkedés, a mindenáron újat, meghökkentőt mondani akarás, a másik a vaskalaposság, a „garrone-i paraszt" makacssága, amely a zsinattal is szem8