Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 2. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Gúthy Andor: "A zsidóknak botrány, a pogányoknak meg balgaság" (1Kor 1,23)

vészeinek s irányt mutat (még félreismerve is) a társadalomnak. Nem mi találtuk ki őt: a háromszemélyű Egy Isten második Személye jött el közénk, hogy megmutassa az Istent. És íme, három évi együttlét és oktatás után az utolsó vacsorán Fülöp még mindig arra kéri őt: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát!" Jézus válasza: „Aki engem látott, az Atyát is látta!" (Jn 14,8—9). De hát megint ott vagyunk a botránynál és balgaságnál! Emberarc tükrözheti-e Istent? Ha megkérdeznénk akárhány embert, együgyűeket és tudósokat, szenteket és bűnösöket, ám mind olyanokat, akik nem ismernék az evangéliumot: mondják el, hogyan képzelnék el Isten földreszállását és az emberek közti életét, — biztos, hogy senki sem hibázna rá Jézus történetére. Leginkább talán a csodatevőt említenék. Pedig nem a csodák tárják elénk legjobban a mi Istenünket. A csodák sem a fáraót, sem a zsidók többségét nem győzték meg. S valóban: miért volna csodálatosabb, ha a kő felfelé esnék, mint az, hogy lefelé hullik? Jézus csodái igazi jelek, de azok legmélyebb jelentését a szemtanúk is ritkán fogták fel.

Bizonyos azonban, hogy a megkérdezettek közül senkinek sem jutnának eszébe a „botrányos és balga" elbeszélések Istenről az emberek között, akit nem ismernek fel, akit büntetlenül fogságba vetnek, megcsúfolnak, arcul ütnek, megrugdosnak, le- köpdösnek, aztán két lator között keresztre szegeznek. És akik ezt tették vele, meg sem bűnhődtek. A Feltámadott nem jelent meg nekik, nemhogy eltiporta volna őket, vagy legalább rájuk olvasta volna feltámadásának megdönthetetlen bizonyosságával bűnüket. Ilyen az Isten? Bizony csoda, hogy valaki is elhitte ezt! A Feltámadottat csak kevesen látták, mégis egyre többen hittek benne; s hozzá olyan hittel, amelyért kínhalált halni is érdemesnek tartották! Az apostolok, s aztán a szent könyvek is ezt a képtelen botrányt és balgaságot hirdették. Es „hol maradt a bölcs? Hol az írástudó? Hol az evilági tudás szószólója?" . . . „Mivel a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy balgaságnak látszó igehirdetéssel üdvözítse a hívőket" (1Kor 1,20—21). És a képtelen botrány és balgaság tanítása fennmaradt immár kétezer éve, igaz, néha eltorzítva, képmutató módon kiforgatva vagy ostobán félreértve, de mégis úgy, hogy a rátapadt portól meg lehet tisztítani; úgy, hogy azon mindig átragyog az eredeti szépség fényessége. Sem a gyarló és bűnös hívők, sem a jó vagy rossz indulatú hitetlenek nem tudták elfojtani ezt a hitet, sem lerombolni ezt a bűnös, de az igaz hitet mégis megőrző egyházat.

A keresztény istenhit fennmaradásánál csak maga a kinyilatkoztatás ténye csodálatosabb. Az emberi logika nem vezethetett el Hozzá, ha egy-egy oldalát felvillantották is pogány filozófusok, és a modern természettudomány is mintha valószínűsíteni tudná, sokszor akarná is az istenhitet. A hit által megvilágított ész azonban már sokat fel tud mutatni ennek az Isten-fogalomnak a nagyszerűségéből. (Id. Ágostont, Tamást, vagy akár a mi századunknak nagy látnokait, pl. Prohászkát, Teilhard de Chardint). Az emberi lélek érző rezdülései, a művészet is csak közelítést adhat, sej- tésszerűen, — még ha keresztény ihletésű is. Ahogy fiatal koromban egy ifjú lány mondta egyházzenei hangverseny után: Tudja, én nem hiszek Istenben, de ha Beethoven zenéjét hallom, szeretnék letérdelni és imádkozni. — Imára serkent sokszor a művészi ihlet, de a mi Istenünket csak megsejtetni tudja, nem megmutatni. És mennyire eltorzíthatja az istenfogalmat a társadalom életének kutatója vagy irányítója . . . Elfelejti, hogy a mi Istenünk „szétszórta a szívükben gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig felemelte. Az éhezőket jóllakatta, de a gazdagokat üres kézzel küldte el.” (Lk 1,5—53).

Hogyan is mutathatná meg őt a tudomány, a művészet vagy a társadalmi program, mikor ö nem elvont fogalom, nem emberi alkotás, hanem élő Személy! Mindany- nyiunkat mérhetetlenül szerető Személy! Ez a legfontosabb, amit tudnunk kell róla s ha ennyit tudunk, elég a boldogsághoz. Csak a mesében vagy ábrándos fiatalok lelkében találkozunk ilyen csodával: a királyfi, a daliás hős éppen a szegény pásztorlányt szereti meg, vagy a világszép, szentéletű királyleány éppen a szegény pásztorfiút. Mi mindannyian ilyen szegény pásztorfiúk, pásztorlánykák vagyunk, s mind119