Teológia - Hittudományi Folyóirat 21. (1987)

1987 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bán Endre: Mennyire keresztények a keresztények?

tával foglalkozni? Az igazság kifejtését a kor nyelvezetére lefordítani, hogy közérthetőbbé váljék? A filozofálgatásra akkor is volna lehetőség, és a kívülállók sem zárkóznának el úgy a vallástól, ha nem ütköznének a dogmákba ... A meglevő dogmákat nem kell elvetni, hiszen azok mindig adott korban valamilyen okból hirdettettek ki, biztosan szükség volt akkor rájuk, de később a laikusok, ha tanulmányokat akarnak folytatni, belebotlanak és nem tudnak kellőképpen eligazodni, vagy a saját elképzelésük szerint magyarázzák . . . Végezetül a dogmák csak a hit igazságaival foglalkozzanak, ne kerüljön bele az adott kor által jónak vagy igaznak vélt — akár társadalmi, akár természettudományos magyarázat” (biológus). — De bizonyos részletben is érezhet a hívő terhes megkötöttséget: ,,A házasság számomra bilincs, mely nem köt sehova, de rajtam van." — „Szörnyű rágondolni, hogy van egy másik túlvilág is, örökös kínban, szenvedésben, melyből nincs kiút."

Félreismerhetetlen itt a mai ember emancipációs törekvése. A mai ember nem fogad el problémátlanul tételeket, — pusztán tekintély alapján. Ez a magatartás az egyház számára feladja a leckét, mert az egyház élő közösség, melynek tagjai Isten kegyelméből belső meggyőződéssel fogadják az üdvösség igéit. Egy puszta külsősé- ges meghódolás lehet érdemszerző cselekedet, lehet adott pillanatban elvárható engedelmesség, de nem lehet az egyház stabil állapota. Sem az apostolok, sem a szentek nem „vakon" szegődtek Jézus nyomába. Itt bizony szükség van a helyes disz- tingválásra, az ellentétpárok korrekt felállítására. M. Buber szerint a függetlenségnek nem a kényszer az ellenpólusa, hanem az összetartozás.

NÉHÁNY ÉRDEKESSÉG! Feltűnő volt a felmérésnél, hogy a megváltás ténye, fogalma milyen kevés szerepet játszik a hívők gondolkodásában. A kereszténység alapvető mondanivalója annyira bevett fogalommá vált, hogy nem is gondolkodnak el rajta. Valaki őszintén be is vallja: „Alig gondolok rá, annyira belénk nevelt tanítás." A többség megmarad pár betanult szónál; a legtöbbjüknél a megváltás kimerül a bűnbocsátásban, a bűnökért való „jogi elégtételben."

Örvendetes volt a bizalom Jézus és Mária személye iránt. Érezhető volt a legtöbb személyes, egyéni megfogalmazás, sokszor egészen megható, imaszerű formában is. Nagyon sokat lehetne és kellene is idézni, de hadd álljon itt csupán egy — egészen sajátságos — vélemény: „Mária: álláspontom szerint nincs meg az értékének megfelelő helye sem a személyeknél (itt magamra is gondolok) és talán a vallásos közgondolkodásban sem. Ennek oka, hogy a mai ember nem a szenvedés befogadására, hanem megszüntetésére van hangolva. Ez társadalmi méretekben a forradalom, a magánélet szférájában a válásban mutatkozik meg (természetesen még több élethelyzetben is). Ám a modern megoldási módozatok tökéletlensége vissza kell hogy vezessen a szenvedésnek — mint elkerülhetetlennek — tűrésére, mely a Máriával való (nem tudok jobb kifejezést használni) érzelmi azonosuláshoz vezet (Fiát vesztette el). Meggyőződésem, hogy a történelmi viharok túlélésében feltétlenül helye van a Mária-kultusznak, mint a szenvedés közösségi elfogadásában, mely sohasem a tétlenségben mutatkozott meg" (Sajnos, ismeretien a levélíró).

Az is az érdekességek közé tartozott, hogy a Szentlélek személye mennyire előtérbe került korunk hívőinél. Mintha az Atyával nem tudnának mit kezdeni a válaszolók: „Nekem a Szentlélek Úristen a mindenkori segítő Isten" (doktornő). Az Atya számukra éppolv „lezárt" kérdés, mint a megváltás, a Szentlélek ellenben az újjáéledés motorja: „Jézus után mintegy jogfolytonosan marad a Szentlélek, ö a gondviselés dinamizmusa, nem mintha a másik két személy sztatikus maradna. Álláspontom szerint a XX. század, illetve a XXI. század még nem készült fel a Szentlélek megértésére, befogadására."

A LEGSZEBB VÁLASZ. Egy pénzügyi szakember írásában fedeztem fel a legszebb választ. Minden kérdésre „Mit jelent számomra ez vagy az a vallási igazság?" így kezdte válaszát: „egyre többet . . ." És ezt meg is okolta. Visszanézve gyerekkori elképzeléseire, valahogy Prohászka érzülete tölti el: „Minél inkább közeledem Hoz6