Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)

1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Betegebb-e a ma embere, mint más koroké?

önmagunkkal és a világgal. Aktív emberi cselekvésre van szükség, küzdelemre, aszkézisre a szó igazi értelmében.

Belső és külső rend nélkül az ember pusztulásra van ítélve. Ez a rend vonatkozik az ember mindenkori élethelyzetére, hivatására, közösségére, életvezetésére. Azonban e közvetlenül is „fogható" renden túl az ember kell, hogy kapcsolódjék ahhoz az alapvető rendhez, amely fölött maga nem rendelkezik. Ez a „központi rend" megmutatkozik például az éjszaka és nappal kozmikus ritmusában, az évszakok váltakozásában, s mindez az embernek is ritmusa, nem vonhatja ki magát hatása alól. Ugyancsak eleve adottak a testi-lelki fejlődés szakaszai, mint az emberi érettség sajátos lépcsőfokai. Megvan az emberi élet sajátságos fölfelé, majd lefelé vezető íve, a frissesség és fáradtság szakaszai. Csak akkor tudja rendezni az ember az életét és önmagát, ha tudomásul veszi, hogy bele van helyezve egy tőle függetlenül létező rendbe. S a rend, amelyet önmagában megteremthet, az egyetemes rend analógiájára fog kialakulni benne. Az emberek évezredeken át meg voltak győződve erről. A makrokozmosz rendje az emberléptékű világban jelenvalóvá vált. így lehetséges volt, hogy a káosztól való ősfélelmet távol tartsák az élettől.

Talán megértjük egyszer, hogy az ember számára adott teremtés rendjét a gazdasági és szociális változásokkal a hallatlan technikai fejlődés nyomán mennyire veszélyes megtörni. Az éjszakát nappallá akarjuk tenni, az ember testi-lelki háztartását kizökkentjük a természetes egyensúlyi állapotból. A gyakorlati ateizmus, amely az embert a természet abszolút urának hirdeti, nem maradhat következmények nélkül. Kell, hogy érzékenyek legyünk a következőkre: a béke, leszerelés, éhínség, túlnépesedés, elnyomás problémáit, amelyek mind sajátos betegségtünetek, saját magunkban kell megoldanunk először. De ez belső iránytű nélkül nem lehetséges. Ugyanez vonatkozik egyéb kapcsolatainkra: családra, szűkebb közösségünkre, hivatásunkra.

Szükség van sajátos aszkézisre, amely szembefordul azzal a rendezetlenséggel, amelyből az egyre nyugtalanítóbb betegségtünetek fakadnak. Az ember rend utáni vágya azon a bizalmon alapul, hogy a valóság legvégül is „rendben van". Szükség van hitre, amely túllép az „itt és most" korlátain. Enélkül nincs tovább, nincs jövő. Minden tett, amely bárhol is elősegíti a rendezettséget, a rendet, túlmutat önmagán — a transzcendencia jele. „Rendbe jönni" önmagámmal és a világgal: az eljövendő Ország előjele.

Társadalmunkban egyre világosabban megfogalmazódnak a mindenkit egzisztenciálisan érintő problémák. Nem sorakozhatunk fel az öncélú diagnóziskészitők mögé, hanem részt akarunk vállalni a cselekvésből és a megoldásból. Nem tekinthetjük reménytelen elfekvőkórháznak a világot, ahol az ilyen vagy olyan végre tudunk csak várni. A mindnyájunk betegségével közösséget vállaló Krisztus újrarendezte az életet.

Betegebb-e a mai ember? — tehetjük fel újra a kérdést. Mindenképpen veszélyeztetettebb — fogalmazhatjuk meg a választ. Veszélyeztetettebb, s ezért nagyobb gondot kellene fordítanunk „rendben" maradására. A gyógyító Krisztust Uruknak valló keresztények feladata és felelőssége egyre nyilvánvalóbb.

Vissza szűkebb világunkhoz: a társadalmi beilleszkedés zavarai, rövidítve: TBZ tömegméreteket öltött. Az emberről van szó. Cselekednünk kell. Figyelnünk kell a biztatásokra. Pataki Ferenc pszichológussal beszélget a Társadalmi Szemle — őt idézzük befejezésül. „Bátorítani és támogatni kell az önálló segitőakciókat, az egyházak ilyen irányú tevékenységét, az értelmes, önkéntes munkát. Mély benyomást tett rám, hogy fiatal szakértelmiségiek, orvosok, jogászok, pszichológusok és mások milyen szívesen dolgoznak önként ebben, mert értelmes cselekvési lehetőséget látnak benne. Van, létezik tehát segítőkészség ... A formákat ki kell kísérletezni, a lehetőségeket végigpróbálni. Nem szabad erőszakolni semmit, hiszen kevés a szakember. A lényeg mindenképpen az: a kutatások, viták közepette cselekedni kell, és bátorítani mindenkit, aki őszintén, tevőlegesen és hátsó szándék nélkül segíteni akar." (Társadalmi Szemle, 1985/2., 76. o.)

A TEOLÓGIA folyóirat munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. A közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az olvasó elé.

91