Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Korzenszky Richárd: Betegebb-e a ma embere, mint más koroké?
is meg kell találni. És érvényes a tétel: „Qui vult finem, vult et media” — aki a célt akarja, akarja a hozzá segítő eszközöket is. Jézus örömhír hirdető tevékenységét átszövik a beteggyógyítások. Nem megy el szótlanul a szükség mellett. Szinte középpontban van előtte a beteg: „Állj ide középre!" — szólítja föl a béna kezű embert (Mk 31,—6). Nem elégedhetünk meg az elemzéssel, ne alkossunk magunknak képet a világról pusztán a kép kedvéért, hanem a gyógyítás szándékával! És keressünk eszközöket is! Hamlet betegsége és küzdelme modellértékű. Az apátlan-anyátlan, magára maradó emberek száma azonban napjainkban a hagyományos közösségek egyre erősödő szétbomlása miatt lényegesen nagyobb, mint Shakespeare idejében. Ha a statisztikai évkönyveket kézbe vesszük, világosan nyomon követhetjük a rendezettség felől a rendezetlenség irányába való eltolódást (öngyilkosok, válások, fiatalkorúak bűnözése stb. területén). Az ember nem találja a helyét a világban, a társadalomban. Gyarmati keserű megállapításai az iránytű változásairól a társadalmi értékzavart jelzik; az apátlan-anyátlanná váló embereknek még inkább szükségük volna a biztos iránymutatásra vagy igazodási pontokra. A felületesség kockázatát vállalva néhány általánosító megállapítás felől nem térhetünk ki. A betegség mindenképpen rendellenesség, rendezetlenség; deviancia — negatív irányba való eltérés. A rend felbomlásának vagyunk tanúi mind világméretekben, mind pedig az egyéni életben. Politikai világrendszerek diszharmóniájáról kell beszélnünk: minden nap értesülünk erről a világméretű konfliktushelyzetről, feszültségről. A tudományos-technikai fejlettség ugyancsak kettéosztja a világot: egyre nagyobb a távolság a csúcson lévők és az elmaradottak között a különbség. Ennek következtében az életben maradás feltételei is különbözőek: egy túlnépesedett, elmaradott, gazdaságilag kiszolgáltatott harmadik (és negyedik) világ szembenállását látjuk a fejlett civilizációjú, anyagi jólétben élő, de népességében csökkenő világgal. Megosztó tendenciák érvényesülnek mindenütt az egységesítő törekvésekkel szemben: gazdasági érdekek, nacionalizmus, faji különbségtétel, amely sokfelé a gyűlöletig fokozódik. Az egység, a rend megbomlásának tanúi vagyunk akkor is, amikor a természeti környezet és az ember feszültségét látjuk. Az ipari vidékek savas esőjétől tömegesen pusztuló erdők, túl- kemizált mezőgazdaság és az ipari melléktermékek következtében szennyezett talajvíz csak egy részlete ennek a feszültségnek. Mintha egy önpusztító világban élnénk, amelyből hiányoznak a rendezőelvek. Egy olyan világban, amelyben a következő történik: abszolutizáljuk azt, ami relatív — és egyúttal relativizáljuk azt, ami abszolút. Birtoklásra, szerzésre berendezett világban élünk, miközben egyetlen dolog megy veszendőbe: az élet. Mitől beteg a ma embere? A bűntől? János evangéliumában olvassuk a vakonszülött meg- gyógyítását. A tanítványok kérdezik: „Mester, ki vétkezett, ez, vagy a szülei, hogy vakon született?" Jézus válasza: „sem ez nem vétkezett sem a szülei, hanem inkább Isten művének kell megnyilvánulnia rajta." Alighanem leegyszerűsítenénk a valóságot, ha a mai ember betegségét és a bűnt közvetlen kapcsolatba és összefüggésbe állítanánk. De az is tény, hogy a paradicsom elvesztése óta minden ember a harmónia után sóvárog és szenved az újra és újra megtapasztalt szétesettségben: a betegségben. És Jézus műve óta, akinek élete ugyancsak nem volt feszültségektől és konfliktusoktól mentes, adva van számunkra az összhang, a rend — és mondjuk ki most: a megváltás — lehetősége. És mindenütt, ahol emberek, közösségek, társadalmak betegségekből gyógyulnak (világos, hogy fejtegetéseinkben már régóta nem a fiziológiai betegségekről, a kórokozók következtében létrejött betegségekről van szó), ott az eljövendő Isten országa valósul. A keresztény örömhír nem ad semmiféle technikai megoldást a világunkban tapasztalható konfliktusokra. Nem ad megoldási modellt a környezetvédelemre, az energiaválságra, a szegények és gazdagok különbségének megszüntetésére, a technikailag fejlett és fejletlen országok ellentétének feloldására. De a keresztény örömhír világossá tudja tenni, amit semmiféle gazdaságelmélet és politikai eszmerendszer nem tud: azt, hogy végzetes következményei vannak, ha abszolút értékűnek és érvényűnek tekintjük azt, ami viszonylagos, és ha viszonylagosnak tekintjük, ami abszolút. Betegségeinkből gyógyulást a rend elfogadása hoz; ne féljünk kimondani: a világ rendjének elfogadása, amelyben mindenfajta betegség és szétesés esetlegességünket jelzi. Ez nem ment föl a felelősség alól, hogy emberibbé tegyük körülöttünk az életet és keressük a gyógyulás-gyógyítás eszközeit. A ma embere — éppen a szétesett struktúrák következtében — a kihívások, provokációk intenzívebb pzönében ikénytelen élni. És minden kihívásra választ kell ádni. Gyógyulnunk és gyógyítanunk kell. Kitartóan kell fáradozni, hogy bánni tudjunk 90
