Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - TANULMÁNYOK - Belon Gellért: Praedicare Christum
szentháromságos isteni életről és a kegyelem rendjéről, ha azzal a zsenialitással, amivel az Igével való személyi egysége révén rendelkezett, korlátozatlanul önthette volna szavakba belső meglátásait és Isten járta lelkének érzéseit. Ám neki rejtetten kellett szólnia mindezekről, mert az Atya a szenvedésben való megváltás tervét határozta el (1Kor 1,21). Ö pedig többször kijelentette: ,,Én nem magamtól beszéltem, hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta meg, mit mondjak és mit hirdessek. És én tudom, hogy az ő parancsa örök élet. Amit tehát hirdetek, úgy hirdetem, amint az Atya mondotta nekem" (jn 12,49). Hogy ez a rejtett beszédmód mit jelenthetett Jézus lángelméjének, az kiderül néhány felkiáltásából, amit megőrzött a Szentírás. Mintegy önmagával küszködve sóhajt fel: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez hasonlítanak?" (Lk 7,31). Vagy egy másik helyen: „Mihez hasonlít az Isten országa? Mihez is hasonlítsam?" Majd pár sorral később: „Mihez hasonlítsam az Isten országát?" (Lk 13,18,20). Márk evangélista is megőrizte ezt a mondatot, melyet aligha lehet csupán szónoki kérdésnek tekinteni. Inkább talán ablaknak, melyen beleláthatunk Jézusnak szinte állandó küzdelmébe, hogy ne a maga képességeiből eredő spontaneitással fejezze ki mondanivalóját, hanem alkalmazkodjék a mennyei Atya akaratához, aki a szenvedéssel történő megváltás útjára küldötte. Hogy Jézusnak e rejtett beszédmód tanítványaival kapcsolatban is terhére volt, arra szintén találhatunk egy-egy elejtett megjegyzést. Mikor egy példabeszéd értelme felől kérdezik őt, szemrehányás félét érzünk visszavágó kérdéséből: „Még mindig nem értitek ti sem?" (Mt 15,16). Márk pedig szinte magnetofonszerűen örökíti meg Jézus indulatosságát tanítványai értetlenségén. Jézus a farizeusok kovászától óvja tanítványait, azok pedig sopánkodni kezdenek: hogy ti. nincs kenyerük. Jézus erre szokatlan keménységgel tör ki: „Mit tanakodtok, hogy nincs kenyeretek? Még mindig nem értitek és nem fogtátok föl? Még mindig érzéketlen a szivetek? Szemetekkel nem láttok, fületekkel nem hallotok? Nem emlékeztek arra, hogy mikor öt kenyeret törtem ötezer embernek, hány kosár maradékot szedtetek össze? Tizenkettőt — válaszolták. És amikor hét kenyeret törtem négyezer embernek, hány kosár maradékot szedtetek össze? Hetet — válaszolták. Erre hozzáfűzte: Hát még mindig nem értitek?" (Mk 8,17— 21). E rejtetten közlő kinyilatkoztatás magyarázza meg azt is, hogy sokan annyiféleképpen értelmezik a Szentirást, mint ahogy a történelem folyamán értelmezték. És ugyancsak ez indokolja, hogy Jézus szándékából van az egyházban a kinyilatkoztatás egységére és folyamatosságára ügyelő tanítóhivatal. És ezért szükséges, hogy a hagyomány mint zsinórmérték, feloldja a kinyilatkoztatás látszólagos ellentmondásait és homályait. Jézus akarati világa A másik terület, ahol szinte mindennap érvényesül a húsvéti titok kettőssége, Jézus akarati világa. Hozzászoktunk ugyanis, hogy Jézust mennyei Atyjával egy akaraton levőnek tudjuk. És istenkáromlás nélkül nem is lehet állítanunk, hogy bármiféle ellenkezés élt volna Jézusban az isteni akarattal szemben. Több nagy teológus próbált behatolni Jézus akarati életébe és megkísérelte, hogy emberi magyarázatokkal az Igével való személyi egység titkát felderítse — de elvérzettek az antropológiai kategóriák túlzott alkalmazásával. Viszont nem lesz fölösleges, ha a Szentírás kijelentései nyomán megkíséreljük, hogy beljebb hatoljunk e titokba. Annál is inkább, mert a ma megnövekedett szentírásolvasási „láz" és a belőle eredő Krisztussal való találkozások élménye azzal a veszedelemmel fenyegethet, amitől a nagy misztikusok óvakodtak és óvták övéiket, hogy ti. saját elképzeléseiket és gondolataikat öltöztetik az élményeikben jelentkező Krisztus akaratába. A jó és a szent látszata alatt jelentkező sátántól nemcsak Jézus akart megkímélni (Mt 7,21—23), de Szent Pál is (2Kor 12,14), és nyomukban a lelki élet nagy mesterei, akik a kolostori folyosóra íratták fel figyelmeztetésül: Cave malum, séd et bonum, qoud non Deus tibi vult — kerüld a rosszat, de azt a jót is, amit nem az Isten szánt neked. Ezért érdemes kissé beletekintenünk Jézus akarati életébe, hogy lássuk, mit és miként tett ő. Semmi sem olyan bizonyos és semmi sem annyira hangsúlyozott Jézus életében, mint az, hogy ő mennyei Atyjának akaratát jött teljesíteni. A zsidókhoz írt levélben Isten arról értesít bennünket, hogy „amikor a világba lép" ezt mondja: „Itt jövök Istenem, hogy akaratodat megtegyem" (Zsid 10,7). És később is, a legváratlanabb fordulatokban Jézus Isten akaratának teljesítését hangsúlyozza. A szamariai asszonnyal való beszélgetéskor tanítványai ennivalót hoznak neki is. "Rögtön ezt mondja: „Van ennivalóm, amiről ti nem tudtok". Majd hozzáteszi: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem müvét" 70
