Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Széll Margit: Az ökumenikus lelkiségről
változatos különbözőségük ellenére — kereshetik azt a közös, evangéliumi forrást, ami a kiengesztelődés és az ökumenikus lelkiség fundamentuma. Ez a lelkiség türelemre és szere- tetre épül; alaperényeit és kegyelmi forrásait szeretnénk vázolni. TÁVLATBAN SZEMLÉLNI! Aki igazán szereti Krisztus testét, az egyházat, annak távlatokban kell gondolkodnia. Jelen van bennünk az egyház egyetemességének igénye. Az átfogó egyetemesség, a katolicitás különböző irányú. Jelent mélységet, amely a személyes istentalálkozás és elmélyülés igényeiben mutatkozik. Van horizontális távlata, melyet az egyháztagok tudatos közösségválialása gyarapit, hiszen ők felelősek mindenkiért, főleg a kitaszítottakért, a szegényekért a rászorultakért. És talán ezeken a területeken találnak leginkább egymásra a keresztények. És végül az egyetemesség vertikális távlatában közösen ismerjük fel Isten teremtését, az Atya adományait. Krisztus megváltását, és közösen is adunk hálát. Ám ezeket a távlatokat, — akár mint egyedek, akár mint közösségek, — könnyen szem elől téveszthetjük, ha konkrét feladatról, áldozatról, egymás elviseléséről van szó. Ha csak saját köreinket, személyes érdekeinket nézzük, kicsinyességünkkel magunk takarjuk el szemeink elől Krisztus országának horizontját. ,,Ha bármelyik keresztény közösség fellebbez- hetetlenül ragaszkodik Isten igazságának egyoldalú szemléletéhez, máris pártokra különül és felekezetekre szakítja Krisztus egy testét. Ez az .egyedülállóan sajátos közösség' — ahogy az egyház nevezi magát — megbénítja, sőt el is vesztheti küldetését, ha nem törekszik az egyetemességre, az egységre, a megegyezésre és nem vállalja az egész emberiség szenvedését és reménységét." — Annak a Roger Schutznak szavai ezek, akinek élethivatása, hogy az ökumenikus lelkületet kiárassza az egész világra.’ KÖZÖS ÉRTÉKEINK. Régen a harcok végén az volt a szokás, hogy megjelent a békeküldött fehér zászlóval, a kiengesztelődés, a megbocsátás, a megbékélés jelével. Láttára az ellenfél kapui feltárultak. Ha két ellenfél valóban ki akar békülni, akkor kölcsönösen ki kell fejezniök őszinte jóakaratukat, hangsúlyozni kell egymás értékeit és a megállapodást kölcsönösen be is kell tartaniok. Ez a törvény érvényes az egyházak találkozására is. Nem jöhet létre kiengesztelődés ott, ahol az egyik minden áron győztes akar lenni és ezzel megalázza a másikat. A kiengesztelődés nem lehet történelmi hangulat fellángolása, sőt önmagában a Szentlélek fuvallata is kevés (vö. a zsinat kezdetét!), ha egyénileg és közösségileg nem gyakorolják be a megbékélés lelkületét és nem adják át az újabb nemzedéknek. A kiengesztelődés nem lehet csupán szép szavak és gesztusok együttese, hogy általuk egy meghatott pillanatban mégis megnyerjük magunknak a másikat, hanem az egyszerű szív erénye, a töretlen bizalom záloga, ami kiállja a próbát a váratlan nehézségek közepette is. „Hogyan merészelnek akár csak egy percet is belső viszályokra vesztegetni a keresztények, amikor az erőszak és a harcok zaja fenyegeti a világot... Az evangélium a legteljesebb önzetlenséget hirdeti. Csak az önzetlen kiengesztelődés szelleme oldhatja meg a lappangva terjedő válságot, döbbenthet rá a valóságra és csak ezzel a figyelemmel készítheti elő az egyház tavaszát." (R. Schutz) Csak az örvendezők tudnak minden sérelemről megfeledkezni, igaz szívvel egymásra találni és a rettegő világ sötétjében felgyújtani a Feltámadott Krisztus világosságát: „Örvendezzék az ilyen nagy világossággal elárasztott és az örök király dicsőségének fényével megvilágosított föld . . . Krisztus feltámadott!" (Exultet). „Arra vágyódva, hogy csak az egyedül szükségesnek éljek, rád gondolok, Föltámadott. Szivem, lelkem és tettem mint a kiszáradt föld, reád szomjazik ... És Te kiárasztod rám kegyelmedet, melynek neve megbocsátás, kiengesztelődés, és megelevenítesz engem." (R. Schutz). Nem véletlen, hogy a nagy ökumenikus találkozók húsvétkor vannak. Húsvét a nagy kiengesztelődés ünnepe! Azt ünnepeljük, hogy az Atya Fiában kiengesztelődött mindnyájunkkal. Húsvét örömujjongása elhomályosítja az ellentéteket és felragyogtatja a különböző egyházak sajátos adományait: mindegyik a másiknak kínálja fel kincseit. A reformációban született egyházak különösen értékes kincse és fennmaradásuk biztosítéka, hogy mélyen áthatja személyes életüket a Szentírás, Isten igéjébe helyezik minden bizalmukat és saját lelkiismeretük szerint váltják életre a Szentírás tanítását. Egyházaik tagjai nemzedékeken keresztül, családokon belül is igyekeznek alaposan megismerni a Szent61
