Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Az ökumenikus párbeszéd
AHOL MOST VAGYUNK . . . Aránylag könnyű dolog átlátni azt a botrányos helyzetet, amelybe a keresztény egyházak a megosztottság és az elkülönülés révén kerültek. Még az is könnyűnek tűnik, hogy belássuk a megoldás elveit, meghatározzuk a kiinduló pontot és elinduljunk a kijelölt úton, hogy a sokszerűség megtartásával és elfogadásával egységet hozzunk létre. Elvileg nem látszik lehetetlennek az egység megteremtése a sokféleségben; a sokféleség nem zárja ki az egységet. Igen nehéznek mutatkozott azonban a megkezdett úton való előrehaladás. Az időközben elkövetett mulasztások, félreértések vagy bizalmatlanságok miatt sokszor a kitűzött cél elérhetetlennek tűnt. Hiteles és megbízható beszámolót kaphatunk a helyzet mai állásáról Messori olasz újságíró „Jelentés a hitről" című, 1985-ben megjelent érdekes könyvéből. A könyv interjút közöl). Ratzingerrel, a Hittani Kongregáció jelenlegi prefektusával, akinek pozíciója révén az egész kereszténység helyzetére rálátása van. A 11. fejezet szól az elkülönült testvérekről. A következőkben Ratzinger interjúját ismertetem. Az ökumenikus kérdés Ratzingernél a modernebb kereszténység címén vetődik föl. Az egyház jelenlegi szakaszában az ökumenikus erőfeszítés a hit fejlődésének integráns része. Ha elhibáznánk a helyes utat, akkor egyre távolabb kerülünk az eredeti célkitűzéstől. Kétértelműség, türelmetlenség vagy meggondolatlanság szintén eltávolít a céltól. Akkor végzünk a keresztény hitnek nagy szolgálatot, ha mindenki saját hitének világos megfogalmazására törekszik. A nyílt dialógus elmélyítheti és megtisztíthatja a katolikus hitet anélkül, hogy megváltoztatná. Sokan úgy látják, hogy egyesek a dialógus címén a katolikus egyház „protestantizálására" törekednek. Ezért újra világosan meg kell határozni a protestantizmus tartalmát, történelmi szerepét. A protestantizmus az egyház felfogásában vezetett be alapvető változást. Másként vetődött föl az újítók előtt az egyház és az evangélium kapcsolata. Érthető okokból a protestáns egyházak napjainkban ugyanolyan mély krízisbe kerültek, mint a katolikus egyház. A jelenségek szintjén úgy tűnt, mintha a protestáns egyházak könnyebben eligazodnának a keresztény hit és a mai világ viszonyában. A protestantizmus az újkor kezdetén jött létre, a modern világ vezéreszméihez igazodott. Ami előnyének látszott, az lett törékenységének okozója. Alapelve „egyedül a Szentírás'' elve lett. Az átlagember ebből arra következtetett, hogy a hit egyéni vélemény, értelmi munka és szakember kérdése. A hit ilyen értelmezése modernebbnek és evidensebbnek látszott. Következésképp a katolikus egyházfelfogás megvalósíthatatlannak mutatkozott, ezért nyilván új egyházmodellt kellett megalkotni. így került a középpontba az egyház felfogásának kérdése. Úgy tűnt, hogy a szabad társulás, a szabad egyház igénye alapján újra lehet értelmezni a hit valóságát, a közösségi követelményeket. Mértékadó elv lett a mai ember szellemi és közösségi igényei. A protestáns egyházfelfogás tudományosabbnak és alkalmasabbnak látszott a mai világgal való párbeszédben. Luther tanítása azonban lényegesen eltér a katolikus tanítástól. Kritikus szellemű dialógus vállalkozhat arra, hogy Luther tanításában szétválassza azt, ami nagyszerű és maradandó érték, elkülönítve attól, ami benne nem katolikus. Már a lipcsei vitában kiderült, hogy Luther tanítása nemcsak a pápaság ellen irányult, hanem egyben kétségbe vonta az Atyák, az egyetemes zsinatok véleményét, a hagyomány tekintélyét. Szerinte az exegéták tekintélye megelőzi és fölülmúlja az egyház és a hagyomány tekintélyét. És ekkor következett be a szakadás. A katolikus elgondolás szerint az egyház értelmezi hitelesen a kinyilatkoztatást, az egyház adja tovább és őrzi a hit teljes értelmét. Az egyház tekintélye fölötte áll a magán-megértés és értelmezés kísérletein. Gyökeresen megváltozott a protestanizmusban az egyház és az egyén, az egyház és a Szentírás viszonya. Ezen a ponton kell elkezdeni és folytatni az ökumenikus párbeszédet. A katolikus teológus az egyház hitét értelmezi. Ha kifejezetten csak a Szentírás exegézisére térne át, akkor eltérne hivatásától és autonóm törekvése szerint alkotná meg a Szentírás értelmét. Ha fölmérjük az ökumenizmus mai helyzetét, akkor az „egyirányú utcának'' tűnik. Katolikus részről a zsinat után megtörtént a kritikus felülvizsgálat; az önvád, a beismerés és a megbocsátás gesztusai megtörténtek. Protestáns részről is történtek figyelemre méltó gesztusok, a katolikus hit alapvető elemeinek megértési kísérlete. Roppant horderejű fölismerés született meg protestáns részen; a Szentírás tudományos vizsgálata alapján belátták, hogy a hagyomány föltétlenül szükséges a Szentírás létrejöttéhez és megértéséhez. Hagyomány nélkül a Szentírás a „levegőben lóg'', egy könyv csupán a többi könyv között. Érdekes módon az ortodox egyház hatására ismerték föl a hagyomány szükségességét, ahol ugyanis elevenen élt „egyedül a hagyomány" elve. „Egyedül a Szentírás" klasszikus protestáns elve nem tudta túlélni a tudományos exegézis krízisét. Történelmi és kritikai kutatások alapján ma már biztosan állíthatjuk, 40
