Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Klein, Ingrid - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A nő az egyházban
templompadokban van a helye. Néha még azt Is lehet hallani, hogy ,,a nők természetüknél fogva vallásosabbak", vagy hogy ,,a női mivolt valahogy jobban összeillik a vallásossággal, mint a férfi mivolta az egyházzal". Felületesen nézve a mi országunkra (Ausztria) is áll, hogy a nők hűségesebb tagjai az egyháznak, és sokuknak ad a hit erőt az élethez, segítséget az eligazodásban. Ma sok plébánia túlnyomó részben a nők elkötelezettségéből él, ők tevékenykednek — elsősorban társadalmi munkában, fizetés nélkül — a szentségi pasztorációban, a lakótelepi apostolkodásban, a szociális és karitatív szolgálatban, a missziós és a fejlődő országoknak nyújtandó segítség adta feladatokban (gyűjtések, akciók, védnökségek . . .), az irodai munkában, a takarításban. Ezen túlmenően számos nő dolgozik ma főállásban is az egyházban: a hitoktatásban, az egyház- községi katekézisben, a liturgiában, az igehirdetésben és a lelkipásztori szolgálatokban, az ifjúság és felnőtt kulturális munkában stb. Meg kell azonban azt is állapítanunk, hogy az azonosulásra és közreműködésre való nagy hajlandóság mellett vannak olyan nők is, akik eltávolodnak az egyháztól, csendesen vagy hangosan protestálva elhagyják azt. Mindez a szekularizáció következménye, — halljuk sokszor. Ha azonban a társadalmi fejlődés vetette alá a nő helyzetét ilyen mélyreható változásoknak, ha az vezette a nőket identitásuk újraértelmezéséhez, akkor nem normális dolog, hogy megváltozik a nő hitélete és vallási gyakorlata is? Fölébredt öntudatukat, felelősségérzetüket, az autentitás és önállóság vágyát nem képesek letenni a templom kapujában. így aztán már nem tudnak tovább élni az egyházban az egyenértékűség és alávetettség ambivalenciájában, megmaradni és kitartani tudathasadásos helyzetükben: Éva, a csábítás ősképe, s Mária, az elérhetetlen mintakép között. — Ha megpróbálunk kis rendet teremteni ebben az elnagyolt helyzeuajzban, akkor az egyházban élő nőnek legkevesebb három kategóriája kristályosodik ki, s ezek keresztezik a kezdetben említett osztály, életkörülmények, kor stb. szerint való összes különbségeket. — 1. Akik az egyháznak elégedett és beilleszkedett tagjai, akiknek nincs problémájuk sem az egyházzal magával, sem a benne elfoglalt „helyükkel”. Véleményem szerint az osztrák katolikus egyházban a nők túlnyomó része ebbe a kategóriába tartozik, mert egyébként egyszerűen lehetetlen volna a mai formájában a lelkipásztori munka (sekrestyés, oltárdíszítés, énekkar, uzsonna, karitász-munka, hitoktatás . . .). — Nem csupán azok tartoznak ide, „akik hosszú hagyomány következtében élnek az egyházban és az egyházzal", hanem fiatal, emancipált nők is, amint azt a következő példa mutatja: ünnepélyt rendeznek az „anyasági- szemináriumok" 10. évfordulóján, s az egyik munkacsoport neve: „A nők álma az egyházról". — 2. Akik elégedetlenek, és elhagyják, illetve elhagyták az egyházat — szívükben fájdalommal, vagy esetleg már közömbösek is lettek. Ezek a nők „kivonulnak" az egyházból, mert — globálisan szólva — nincs már reményük arra, hogy valamikor megváltozik valami is benne. — Szenvednek attól a negatív képtől, amit az egyház a nőről rajzol (bűnös nő, hallgatás az egyházban, a férfi kiegészítője . . .). — Azt mondják, hogy az egyház mint intézmény nem épít a nő érzés- és tapasztalati világára. — Fájdalmasan tapasztalják a nők hiányát az istentiszteletben (nyelvezet, hivatal. . .). — Hiányolják a férfiakból álló egyházi vezetéssel folytatott dialógust, és felpanaszolják, hogy az egyházi vezetésben nincsenek ott a nők. — Bántónak érzik a pápának a családtervezés, a szexualitás és az anyaság kérdéseiről tett kijelentéseit. A nőknek ez a kivonulása teljes lehet (kilépés az egyházból, távolmaradás az egyházi élettől), vagy részleges, amikor még töltik ugyan a templompadokat, azonban már elhagyták az egyház értékrendjének bizonyos elképzeléseit, elsősorban a szexualitás, a házasélet területén és a nevelési elvekben. — 3. Akik nyugtalanok lettek, akik vagy elbizonytalanodnak, vagy lázadoznak, azonban ennek ellenére az egyházban maradnak. Bár ezek a nők is állandóan csalódnak, mégis megmaradnak az egyházban, mert hisznek a változásban, amelynek itt-ott már érzik vagy hallják a jelenségeit, mint például az elhunyt Jachym érsek szavait, amelyeket három évvel ezelőtt mondott a Katolikus Nagygyűlés előkészítése során, a nők tanácskozásán. Jachym érsek a következőket mondta akkor: „A történelem terhe és ereje nehezedik az egyházra is, amikor a nő egyenértékűségét képviseli. Mégha érzékenyebbek lettünk is ma a sérelmekkel szemben, mégha panaszkodunk is amiatt, hogy még nem vittünk mindent keresztül, mégha az aktivitás hulláma söpör is végig a világon — a nők dühös aktivitása —, mégis kimondhatom: Nem az egyháznak kell megváltoznia, hanem az embereknek, az egyházban lévő férfiaknak 252
