Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - TANULMÁNYOK - Gál Ferenc: Hirdetni Krisztus felfoghatatlan gazdagságát (Ef 3,8)
pasztalunk, az csak halvány vetülete, távoli hasonlata a magától való örök szellemi lét gazdagságának. A mély egybecsengés legbeszédesebb bizonyítéka az, hogy Jézus Krisztus az isteni lét alapvető titkát, a Szentháromság életét az emberi létből vett szavakkal fejezte ki: Atya, Fiú, Szentlélek. Ezek a nevek emberi viszonylatban az élet megvalósulásának és a személyes közösségnek a legmagasabb kifejező formái. S ha az örök élet abban áll, hogy az ember felvételt n y e r a szentháromsági élet szférájába, akkor teremtése alapján benne kell lenni a képességnek, hogy az isteni életet tudatosan befogadja. Az isteni és az emberi lét egybecsengését azonban minden kétséget kizáróan a Fiú megtestesülése mutatja. Jézus Krisztusban a Fiú, az Atya örök képmása lett emberré, amit úgy kell érteni, hogy saját én-jét, saját személyiségét kifejezve az emberi természet adottságaiban. Krisztus emberi szava és tette magának az isteni személynek a szava és tette. Jézus megszületése óta Istennek valóban van emberi arca, ami nem álarc, nem magára öltött magatartás, amit bármikor megváltoztathat, hanem az örök isteninek a véges emberibe való belefoglalása. Jézus Krisztus tehát nem felnagyított ember, nem az emberi vonások maximumának gyűjteménye, hanem Isten valóságos megjelenése az emberi lét keretei között. Ha pedig ez benne megvalósult, akkor biztos, hogy ő nem fejezhető ki az emberi nagyság mértékeivel, ő nem tudós, nem szociológus, nem társadalmi szervező, nem ennek vagy annak az erénynek a hőse, hanem annak a szerzője, amit csak Isten adhat a magáéból: az üdvösségé, az örök életé. Benne az mutatkozott meg, hogy az isteni létteljesség hogyan tölti be az emberi természetet és hogyan vezeti el a végső célra, a boldogságra. Ezért az evangélistáknak, akik az ő földi életéről és a megváltás misztériumáról tanúskodnak, a maguk egyszerűségében csak egy mondanivalójuk van: a názáreti Jézus az Isten Fia. Ezért életének igazi gazdagsága nem az volt, ami emberi benne, hanem az, ami isteni. Hozzátéve természetesen, hogy ez az isteni többlet éppen azt adja meg az embernek, amit magától nem érhet el, de egyedül elégítheti ki végtelenbe nyúló vágyait. A Krisztusban megjelent isteni gazdagságra való utalás már egyértelműen megtalálható a szinoptikus evangéliumokban, de fogalmilag és részletesen csak Pál apostol levelei és János Írásai mutatják be. Ezért ebben a beosztásban tárgyalunk róla. Pál apostol tanúsága Az isteni és az emberi lét legszorosabb módon és egészen különlegesen találkozott Jézus Krisztusban. Az isteni személy megmaradt transzcendensnek, s ő emberi tudatával mégis saját énjének mondhatta. Pál apostol ugyan kiüresítésnek mondja a megtestesülést, amelyben a Fiú lemondott isteni dicsőségéről és hatalmáról, s a szolga, a teremtmény alakjában jelent meg. Egészen azonban nem akarta kilétét elrejteni, hiszen akkor a hitben nem lehetett volna felismerni benne az Isten Fiát. A kiüresítés arra való volt, hogy emberi engedelmességével, küldetésének teljesítésével a mi nevünkben és a mi számunkra megszerezze a megváltást, de a természetfölötti hatalom és a dicsőség állandóan felcsillant megfelelő jelekben, amelyek bizonyítékot szolgáltattak mellette. Ezért János evangéliuma következetesen hirdeti, hogy a hit szemével fel lehetett benne ismerni az Isten Fiának dicsőségét, akit kegyelem és igazság tölt be (Jn 1,14). Az apostoli tanúskodás sajátossága az, hogy ők Krisztust emberi életének teljességében látják: földi működésében, kereszthalálában és feltámadásában. Az apostolság előfeltétele a feltámadt Krisztussal való találkozás (ApCsel 1,22). Pál is azon az alapon tartja magát apostolnak, hogy ,,látta az Urat" (1Kor 9,1; 15,3). Csak a feltámadt Krisztusra alkalmazhatjuk Szent Tamás meghatározását: Tökéletes az, aminek már semmije sincs önmagán kívül, azaz aki már mindent birtokol, ami létéhez és boldogságához tartozik, ő már látja művének beteljesedését, azaz mindazt, ami benne volt az Atya tervében. Azért írhatta le az Apostol ezeket a szavakat: Vele együtt minket is feltámasztott és maga mellé ültetett a mennyben (Ef 2,6). Az apostolok tehát úgy beszélnek a feltámadt Krisztusról, mint aki javait a mi számunkra is birtokolja. Pál apostolnak először is vannak olyan általános kijelentései, amelyek egyszerűen azt tanúsítják, hogy Krisztusban megvalósult Istennek a felénk való fordulása. Ezért amikor a keresztény hívő reá tekint, ,,el kell jutnia a tökéletes megismerés teljes gazdagságára, Isten titkának, Krisztusnak a megismerésére, hiszen benne rejlik a bölcsesség és a tudomány minden kincse" (Kol 2,2). „Benne lakik testi formában az Isten teljessége, és benne lettetek ennek a teljességnek a részesei" (Kol 2,9). ,,Ő lett bölcsességünk és megváltásunk" (1 Kor 1,30), és Istennek valamennyi ígérete igen-né vált benne (2Kor 1,20). A földi emberrel szemben ő a mennyei ember 210
