Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - Szennay András: Az ember-Jézus: Isten kinyilatkoztatása
Jézusra rámutatni, őróla szólni: híradás az ember végső felszabadításáról. Jézus szabad volt, szabadon vállalt és végzett el mindent — egészen a haláláig. Annyira szabad volt, hogy a ,,Jézus-jelenség" botrány, talány a filozófia, a lélektan számára és rejtély a természettudomány számára. Szabadsága azonban mentes volt minden önkénytől, mert az igazságra felszabadult és felszabadító szabadság volt. Ez a jézusi teljes szabadság is megsejtet valamit az Isten titkából. A szabadság—igazság—szeretet hármassága: a szentháromságos Isten életéből tár fel valamit. Jézusban Isten visszavonhatatlanul, de nem teljesen, nem hiánytalanul nyilatkoztatta ki magát. Isten és ember kapcsolata még sok talányt és sok szenvedést, rejtélyt tartogat számunkra. A lényegen azonban már semmi sem változik. Aki egységben van és marad Jézussal, a világ Vándorával, a Fölmagasztalttal, az már Istennel kerül élő kapcsolatba. Azzal, aki számunkra mindig ugyanaz marad, de akit életünk végéig sohasem tudunk teljességgel ,,felfedezni". Szennay András * * ★ KARÁCSONY LITURGIÁJA a Bölcsesség könyve 18. fejezetének két versét idézi: „Mialatt mély csönd borult mindenre s az éj sietős útja közepén tartott, mindenható Igéd, Urunk, lejött az égből, királyi trónjáról" (Bölcs 18,14—15). E szavak a Megtestesülés nagy titkáról beszélnek, és a végtelen, mély csönd, mely benne rejlik, csodálatosan jut bennük kifejezésre . . . Hogyan képzelhetnénk el Isten viszonyát a világhoz? Talán úgy, hogy miután a világot megteremtette, fölötte élt végtelen emelkedettségben ... a teremtett világot pedig hagyta menni egyszer s mindenkorra meghatározott útján . . . Vagy úgy is el lehet képzelni, hogy Isten jelen van a világban, mint teremtő Ősök, akitől minden származik . . . Amit a kinyilatkoztatás Istennek a világhoz való viszonyáról és az ő megtestesüléséről mond, az valami gyökerében mást jelent. Eszerint Isten rendkívüli módon lépettbe a múlandó világba, teljesen maga elhatározásából, tiszta szabadsággal. Az örök, szabad Istennek nincsen sorsa. Sorsa csak a történelemben élő embernek van. Most tehát az történt, hogy Isten belépett a történelembe és „emberi sorsot" vett magára . . . A szeretet művel ilyen dolgokat. . . Amit az előbb még Isten tevékenységének elrejtett- ségében akartunk megérteni, most látható alakban lép elénk. Előttünk egy gyermek, olyan mint minden más emberfia: sír, éhezik és alszik, mint valamennyi, és mégis ő „az Ige, aki testté lett" (Jn 1,14). Nemcsak lakozik benne az Isten éspedig minden teljességével, nemcsak megérintette a Mennyei, úgy, hogy követnie kelljen, küzdenie és szenvednie érte, mégpedig a leghatalmasabb, Istentől jövő minden más megérintettséget felülmúló módon, hanem ez a Gyermek az Isten, lénye és lényege szerint . . . Ember-Gyermek volt ez a csöppnyi lény: emberi aggyal és tagokkal, emberi szívvel és lélekkel rendelkező. És Isten volt. Élete tartalmává az Atya az ő akaratát tette: hogy hirdesse a szent üzenetet, az embereket Isten erejével ragadja meg, szövetséget kössön, vegye magára a világot és bűneit, szenvedjen értük helyettesítő szeretetben, vonja be őket az áldozatba való alámerülésen és a feltámadáson keresztül az új kegyelmi létbe . . . Élete éppen abban állt, hogy ezt a saját Isten-voltot emberi síkon is kiteljesítse: az isteni valóságot és annak értelmét a saját emberi tudatában vegye át, Isten erejét saját akaratába fogadja be, Isten szent tisztaságát saját érzületével valósítsa meg, az örök szeretetet saját szívével cselekedje, a végtelen Isten-teljességet a saját emberi voltába ültesse át. . . Minden kifelé irányuló beszéde minden tette és küzdelme egyszersmind ezt a magába történő állandó előretörést jelentette, az Ember-Jézus előretörését a saját Isten-voltában. A gondolat bizony elégtelen ennek a valóságnak a kifejezésére ... De valóban segíthet is, ha a jászolban fekvő Gyermekre gondolunk ... a homlokára, és arra, ami mögötte él . . . a tekintetére gondolunk . . . erre az egészen zsenge, most kezdődő létre. Részletek Romano Guardini: Az Úr című művéből 200
