Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 4. szám - Szennay András: Az ember-Jézus: Isten kinyilatkoztatása
AZ EMBER-JÉZUS: ISTEN KINYILATKOZTATÁSA „Istent senki sem látta, az egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki" (Jn 1,18) Amikor a Názáreti Jézus saját kortársai, a zsidók előtt beszélt, tanított, sokszor és sok mindent mondott Istenről. Hallgatósága, a választott nép tagjai számára az istenhit természetes, szinte magától értetődő volt. Isten ügye — a zsidó népnek is ügye volt. A jézus-korabeli zsidóság szinte már az anyatejjel szívta magába istenhitét. A legkisebbtől a legöregebbig naponta elmondták hitvallásukat: Halld, Izrael, Úr a mi Istenünk, Ö az egyetlen! Uradat Istenedet egész szívedből, teljes telkedből, minden erőddel szeresd . . . Ezekre a szavakra oktasd a gyermekedet és vésd azokat szivébe . . . (vő. MTörv 6,4—7). Az Istenhit és az Isten törvénye iránti engedelmesség létmeghatározó tényező volt a választott nép számára. Munkára ösztönözte, az élet nehéz kérdéseiben adott választ, vigasztalta szenvedéseiben és reményt nyújtott jövője alakításában. Mégis, a Názáreti Jézus egészen sajátos módon és szokatlanul kezdett erről az Istenről beszélni. A zsidók — Jézus kortársai is — Istenükre mint Urukra, mint szigorú számon- kérőjükre, a föld és az ég Urára, a szövetség Istenére tekintettek föl. Jézus viszont gyermeki bizalommal és szeretettel fordult ugyanahhoz az Istenhez, és azt mondhatnók, hogy ,,gátlás nélkül" Atyjának, Abbának nevezte. Ugyanazzal a megszólítással illette, mint a korabeli kisgyermek az édesapját. Ahogy ma mondja a gyermek: apu, apuka — így beszélt Jézus az Abbéról, az Istenről. Jézusnak ez a ,,bizakodó" Isten megszólítása egészen eredeti, ezt az ,,Apu-Istent", a jó és szerető Atyáról szóló híradást ő hozta el a korabeli zsidóság, de a mi számunkra is. Ez az újszerű megszólítás azonban nemcsak külső formájában volt új, ennél sokkal többet mondott: kifejezésre juttatta Jézusnak az Istennel való kapcsolatát is. Ö nem akarta, hogy azt az Istent, akiről ő szólt, mint távoli, hatalmas, szigorú, számonkérő Urat ismerjék meg, hogy kizárólag ilyennek tartsák, hanem azt kívánta, hogy mint jóságos és irgalmas Atyával kerüljenek vele kapcsolatba; azzal, aki közel van hozzánk, és annyira szeret minket, mint a legjobb szívű, megértő földi édesapa. Sőt, Jézus számára még ez sem volt elég. Egészen világosan feltárta azt is, hogy a földi apa és a mennyei Atya között lényeges különbség is van. Égi Atyánk sokkal nagylelkűbb, megértőbb, kéréseinket szívesebben és hatékonyabban, eredményesebben teljesíti, mint bármely test szerinti apa: ,,Ki ad közületek fiának követ, ha kenyeret kér? ... Ha tehát bár rosszak vagytok, tudtok jót adni fiaitoknak, mennyivel inkább tud mennyei Atyátok az őt kérőknek!" (Mt 7,9—11). Jézus Istennek ezt a közelségét, jóságát akarta föltárni. Oly közvetlen Isten-kapcsolatot kívánt kialakítani, melynél meghittebbet el sem lehetne képzelni. Mindezzel már sokat elmondottunk, de még közel sem mindent. Jézus nemcsak új megközelítési utat és módot tárt fel az Isten-kapcsolatban, hanem Istent saját személyében is közel hozta hozzánk, emberekhez. Hogy milyen jóságos és megértő a mennyei Atya, azt Jézus újra és újra saját példáján, magatartásán, a bűnösökkel való kapcsolatában is föltárta. A korabeli zsidóság a különféle ún. ,,nyilvános bűnösöket" megvetette és kivetette magából. Emberek és embercsoportok lettek így diszkvalifikálva, kitaszítva. Jézus azonban az ilyenek felé is szerető jósággal fordult, tudatosan, szinte provokáló módon karolta fel őket. Ezért is mondotta számos kortársa: a vámosokkal és bűnösökkel barátkozik, velük ül le egy asztalhoz (vö. Mt 21,31; 11,19). Jézus mindezt nem öncélúan, egyfajta népszerűségkeresésből tette, hanem azért, hogy saját példáján, cselekvésmódján feltárja: Isten könyörületes, irgalmas szívű és jóságos Atya, aki azt akarja, hogy mindannyian szeretettel forduljunk embertársaink felé. Jézus életének sajátos küldetését éppen abban látta, hogy ezt az ,,örömhírt", üzenetet tegye láthatóvá-hallha- tóvá, — és saját életében, példáján mutassa be, hozza közelebb az emberekhez. így lett Jézus: Isten kinyilatkoztatójává és kinyilatkoztatásává. Mit jelenthet mindez a mai ember számára? Azok számára, akik fülében az Istenről szóló beszéd többé-kevésbé idegenül, esetleg üres szólamként hat? Akik már nincsenek olyan természetes és megszokott kapcsolatban Istennel, mint a Jézus-korabeli zsidóság volt. Úgy vélem, Jézus szavai, tanítása, magatartása a ma embere számára többet, jobbat, sőt ,,érthetőbbet" 198
