Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Waigand József: Vélemények az 1987. évi püspöki szinódus tájékozódó kérdéseiről
te „provokatív módon" túlhangsúlyozza a pap és a világi hívő közti különbséget. A szinódusi tervezet alaphangja sem ment attól a félelemtől, hogy a szolgálati papság és az egyetemes papság közti különbség el ne mosódjék: sem teológiailag, sem a gyakorlatban. (Magyarán szólva: hogy a hívek ne akarjanak misézni!) Ha viszont az ősegyházi modelltől eleve eltérünk (mint a szinódusi tervezet), aligha várhatunk döntő áttörést a középkori és újkori klerikalizmus vonatkozásában, amelynek szelleme a papságban és az idősebb hívek között ma is él. Ez a szellem sajnos bénítólag hat minden olyan tárgyalásra, eszmecserére, mely a „világiak" szerepével kapcsolatos, tehát a szinódusra is. Egy vidéki városban élő sokgyermekes házaspártól az asszony írja: „Az Ú. E. cikkét akkor el sem olvastam, és azóta sem érdekelt volna, ha a véleményemet kikérő sorokat meg nem kapom. Mert az ilyen „tájékozódó" dolgok nem szoktak komolyak lenni: el sem jutnak „szolgálati úton" még saját püspökömhöz, vagy Póka püspökhöz sem, nemhogy a szinódusi titkársághoz. Ráadásul a szóbanforgó dekrétumot (a világiak apostoli munkájáról) sem nagyon propagálták, ismertetése valahogy elmaradt. Vagy elsikkadt? Nálunk amúgy sincs „szólásjogú" egyház- községi közösség; a világiak hivatása az egyházban nem igen téma közvetlen plébániai környezetemben ..." A hívek véleménye szerint a papok közül sokan megijednek: „Ha a világiak még az igehirdetést és a hitoktatást is elveszik tőlünk, mi marad meg nekünk?" Félnek attól is, hogy ha a híveket és a gyermekeket világiak tanítják, tévtanítások is beszüremkedhetnek. Ettől főleg azok félnek, akik nem látják életközelből az ilyen hitoktatást. De tegyük fel, hogy egy ezrelékben ez a lehetőség valóban fennáll: nem sokkal nagyobb veszély-e ennél, ha e helyett a vaskos vallási tudatlanság terjed? Ugyanakkor viszont a világi hívek azt kérdezik: magyarázzuk meg, mit jelent konkrétan az „egyetemes papság" fogalma, és ne csak azt mondjuk meg, hogy mit nem jelent. Frázisnak érzik! Ezt tehát teológiailag és gyakorlatilag is tisztázni kellene. Egy írásbeli hozzászólás: „Egyáltalán, létezik-e az egyházban olyan fórum, ahol a ,csak' megkeresztelt felnőtt szava ugyanolyan súllyal esik latba, mint az ordináltaké?" — Egy kisebb szülői közösség hozzászólása: „Megállapítottuk, hogy az Ú. E.-ben közölt kérdésekre nem tudunk kielégítő választ adni. Nem ismerjük eléggé a zsinat dokumentumait. A kérdések nem elég konkrétek és túl egysikúak. A zsinat utáni helyzetről véleményünk az, hogy jelenleg mutatkozik valami nagyon lassú fejlődés. A papságnak jobban kellene biztatni, illetve engedni a híveket a kibontakozásra ..." — Ismét egy írásból:,,. . . A sajtóra gondolok. Úgy érzem, a lehetőségeken belül is sokat lehetne tenni. Sok értelmes, jóindulatú dialógust szeretnék olvasni mindkét oldalról. Megértetni a papokkal, hogy megértjük húzódozásaikat. És hogy nem kell félni, ezentúl is főtisztelendő úrnak fogjuk szólítani őket. És hogy nem kell jobban prédikálni — ha nem megy, nem megy.csak rövidebben. És nagyon gyakran felhívni a figyelmet a szeretet parancsára . . ." — Más: Jó volna tanfolyam plébánosoknak, káplánoknak, hogyan érintkezzenek hívekkel. — Más: A papi „méltóság" féltése összefügg azzal, hogy nincs más „mesterségük". Pedig ez nem kellene, hogy kisebbrendűségi érzést keltsen bennük, mivel a hívek igénylik őket, ha megvan bennük a másokra irányuló szerető odafigyelés és dialóguskészség. — 2. (A zsinati tanításnak mely gyümölcsei értek be?) Lényegében csak a liturgikus reform, — ez azonban döntő fontosságú volt abban, hogy a világi hívek egymás között is, és papjaikkal is közelebbi kapcsolatba jussanak. Ilyen szempontból kisebb templomok előnyösebb helyzetben vannak, mint az olyan nagyok, ahováegy-egy misére sokszáz ember jár. A legfontosabb azonban az, hogy a papok mennyire tudják családiassá tenni a légkört, és a fiatalokat sikerül-e a misében aktív szerephez juttatni. — Más: (írásbeli hozzászólás): „A zsinati tanítás gyümölcsének érezzük, hogy keresztény életünkben igyekszünk tudatosak lenni ... A fiatalabb korosztálynak nincs összehasonlítási alapja, de a nagyobb szabadságból adódhatnak lelkiismereti problémák (családtervezés, böjt, tanúságtétel a világban, anyagi javak, gondviselés)." — A liturgiában helytelenítik az „alázatoskodást" az oratiokban. (Nem ok nélkül, hiszen ezek a középkor lelkiségét tükrözik, nem a mi korunk imái.) Helytelenítik az imák érthetetlenségét, ami főleg a szolgai fordítások következménye. Kívánnák, hogy a felolvasott bibliai szakaszokhoz rövid történeti vagy egzegetikai magyarázatot is kapjanak. Persze, akkor legyen sokkal rövidebb a homilia! — 3. (Van-e a hívekben készség az együttműködésre?) A vallásilag elkötelezett rétegben igen, — de csak akkor, ha őket erre kérik és bátorítják. Viszont mindjárt visszahúzódnak, ha a papok bármilyen vonatkozásban is felsőbbrendűséget és „tévedhetetlenséget” igényelnek maguknak. — Világi híveink közreműködési készsége teljesen független a paphiánytól. Bár sokuknak 194
