Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TEOLÓGIAI-LELKIPÁSZTORI KÉRDÉSEK - Unger Zsuzsa: Egy testvéri egyházközség
rabeli hierarchia tagjai, papok és udvari próféták — mind eltűntek a porondról, nevüket ma senki sem ismeri, senki sem emlegeti. Az üldözők divatos szavai, rágalmai a semmibe vesztek. Jeremiás szavai azonban ma is élnek, égetnek, figyelmeztetnek. Ma is halljuk, olvassuk őket és szívünkbe markolnak. Mert őszinte, becsületes, valódi „emberi" szavak, mert igazi ,,vox hu- mana” csendül ki belőlük. Megrendítenek, mert a jó ügyért. Isten ügyéért vállalt és elszenvedett kínok csalták azokat a próféta ajkára. Ha máskor nem, hát életük végóráján a meghívott küldöttek is megállapíthatják, hogy Isten egyetlen küldöttét, munkatársát sem hagyta értelmetlenül s hiába dolgozni. Amikor „visszapereg a film", az is világossá válik, hogy igazi eredményeik, sikereik nem azok voltak, nem ott voltak, ahol, amiért megtapsolták, éljenezték őket. Nem, hanem akkor termettek jó termést, amikor a búzaszem a földbe került, amikor a szó elhalt ajkukon — hogy azután életre támadjon és százszoros termést hozzon. A sikertelenség és üldözés, megvetés óráin. Az elhagyatott- ság idején, amikor már perlekedtek is Istennel s ő nem hallatta mindjárt — talán sokáig — szavát. Amikor ők maguk is — hát még mások! — megkérdőjelezték küldetésük igazát, jogát, értelmét, — és ennek ellenére hűen kitartottak. Mert tűz gyulladt szívükben s a tűz tovább élesztette a szunnyadó parazsat. Hogy mindez túl nagy hitet, reményt és szeretetet igényel, sőt követel? Meglehet, — olykor igen nagyot. Hogy nehéz a „végsőkig való" kitartás? Minden bizonnyal így van. Erre azonban legtöbbször nincs szükség. Mert Isten a kitartókat, a hűségeseket — olykor talán csak rövid időre, — de már életükben is jutalmazza. A „tűz átjárja minden csontukat", s ettől új kedvre, új életre ébrednek. Rászedtél Uram . . . Jeremiás szavai komoly figyelmeztetést tartalmaznak. Isten bizalmasai, meghívottal nem a földi örömök és jólét óráira nyertek meghívást. Vagy legalább is nem feltétlenül és nem csakis arra. Olykor kesergő, máskor megrendült, sőt néha Istenükkel perlekedő emberek. Ajkukról gyakran megrázó panaszok hangzanak. De Jeremiás szavait így is lehet érteni és ismételni: Te, csakis Te vagy Uram, aki küldesz és akiben mindig bízhatom. Még akkor is, ha olykor úgy tűnik: rászedtél, becsaptál, félre vezettél, ha a világ szemében ostobává váltam. Mert az Istenért vállalt „ostobaság" bölcsebbé tehet a világ minden bölcsességénél. Kincsünket cserépedényben hordozzuk, hogy a nagyszerű erőt ne magunknak, hanem Istennek tulajdonítsuk. És ha mindenfelől szorongatnak is, de össze nem zúznak, ha bizonytalanságban élünk is, de kétségbe nem esünk. Földre terítenek, de el nem pusztulunk . . . Életünkben állandóan ki vagyunk téve a halál hatalmának Jézusért, hogy majd Jézus élete legyen általunk nyilvánvaló ... A mostani pillanatnyi szenvedés ugyanis a mennyei dicsőség túláradó mértékét szerzi meg nekünk. Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert minden látható múlandó, a láthatatlan azonban örök (vő. 2Kor 4,7—18). Unger Zsuzsa EGY TESTVÉRI EGYHÁZKÖZSÉG Intelmek kísérték vállalkozásomat. Le akarom írni mindazt, ami nálunk történik? — dicsekvésnek fog hatni. Ha elsorolom a szép kezdeményezéseket, meglehet hogy port hintek vele a távolról figyelők szemébe. — Fenntartásaik ellenére mégis őszintén nyilatkoztak egyházközségünkről papok és világiak. Előre kézbe adott interjúfonal mentén haladt az egyéni elbeszélgetés; összesen 15 személlyel, akik valami módon részt vállaltak a lelkipásztori munkában. — Kissé unalmas, hogy mindig rólunk van szó, legjobb lesz, ha meg se nevezzük magunkat, — vélekedett az egyik riportalany. A házaspár rossz emlékektől kísértve aggodalmaskodott: csak nehogy ezután elhelyezzék valamelyik atyát! — Tekintettel kell lenni az olvasótáborra, — mondta a lelkipásztor: nincs értelme kibeszélni a belső feszültségeket, inkább modellt adjunk! — Mindegy, hogy mit írsz, csak igaz legyen — javasolta a nem idevalósi. — Barátom pedig a fejét csóválta: túl érzékeny vagy ahhoz, hogy belebocsátkozz a vizsgálódásba. — A beszámoló mégis (vagy éppen emiatt) elkészült. Ajánlom azoknak, akik testvéri szellemű egyházközséget szeretnének kialakítani. Lehet, hogy sajátos viszonyaink miatt sokan idegennek találják majd, amit elmesélek. Előfordulhat, hogy e számvetéssel csak magunknak muzsikálunk, de talán az sem lesz haszontalan. 181
