Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - KÖRKÉP - Fila Béla: Mások felé fordulva
Fila Béla MÁSOK FELÉ FORDULVA A Teológia jelen számának témája a keresztény közösség papja és munkatársai. Talán megvilágítja a témát, ha életünk alapvető tapasztalatára reflektálunk. Az ember akkor fedezi föl önmagát, akkor valósítja meg identitását, ha mások felé fordul. Különösen fontos a lelkipásztori munkában, hogy a lelkipásztor keresse a kapcsolatot másokkal. A papnak együtt kell élnie munkatársaival, a rábízott hívekkel. Személyesen kell hitéről tanúságot tennie. A kegyelem közvetítése megköveteli a személyiség tisztaságát. A közösség megteremtése, a pásztori feladat megvalósítása igazi találkozást, a személyiség föláldozását kívánja meg. Talán a pap rendelkezik a legmélyebb személyes és közösségi tapasztalatokkal. Hivatása teljesen mások szolgálatára rendeli. A pap minden szava, tette attól lesz súlyos és hatékony, hogy találkozásból nőtt ki és találkozást készít elő. Személyes és elvi megfontolások alapján néhány szempontot szeretnénk fölvillantani, mi is rejtőzik abban a tapasztalatban, amit így fejezünk ki: találkoztam a másik emberrel, a másik ember felé fordultam. Fölvetett témánkban életünk elemi tapasztalata lappang. Kiindulásképpen gondoljunk egy egyszerű eseményre. Egy kisgyermek virágcsokrot szed és azt édesanyjának átnyújtja mondván: ,,Nézd, ezeket a virágokat neked szedtem!” Minden, ami most számunkra lényeges, kinyilvánul ebben az eseményben. A gyermek győzelmes fölkiáltásában föltárul a másik ember felé fordulás, a hála, az önmagáraeszmélés, a valósággal való találkozás. É n szedtem a virágokat. Neked szedtem ezeket. Virágokat szedtem neked. Amikor a gyermek a másik felé fordul, egyben önmagára is eszmél. Amikor a másiknak ad valamit szeretettel, akkor attól elfogadást, elismerést vár. Önmagát kínálja, hogy megnyerje a másikat. A másik jelenlétében tapasztalja meg igazán önmagát. A kamaszban és a felnőtt emberben ugyanezt a tapasztalatot már más meglevő tapasztalatok színezik és formálják, gyengítik vagy erősítik, fölerősítik vagy meghiúsítják. Ha a gyermeK tapasztalatát tovább elemezzük, akkor abban fölfedezzük, hogy a gyermek igazán és elsődlegesen önmagát állítja. A virág átadásában és fölkiáltásában benne remeg egész valója, személyisége és személyiségének legbensőbb magva: az én-je. Nézd, a virágokat én szedtem, kezemmel szedtem, ugye szépet szedtem, ugye ügyes vagyok, ugye elfogadsz? Az elemi tapasztalatban ugyanakkor egészen benne van a másik ember személye is. Neked szedtem, tetszik-e neked, ugye elfogadod, ugye hálás leszel hozzám? Végül még a valósággal való kapcsolat is kiderül. A tárgy szépsége, hasznossága visszaragyog rám és rád. A találkozásban az én és a te egymásratalált és egymáson keresztül megtalálták a valósághoz vezető utat. Nemcsak fölvilágosító-informatív jellegű kérdés és felelet játszódott le, hanem olyan kérdés—felelet, hivás és válasz, amely közösséget teremtett. Két személy közösen, egymásratalálva részesedett a valóságban. A dologi, tárgyi szintbe hatolva csak személytelen szférát tapasztalhatunk meg. A személyek „varázsában" a valóság az emberhez rendelődik, az emberek pedig egymásra találnak. Az ajándékozás gesztusa egészen mély kapcsolatot teremt, együttlétet hoz létre. Az egy- másratalálásban, a találkozásban, egymás jelenlétében mindegyik személy látja, élvezi, igazolja önmagát, kibontakoztatja személyiségét úgy, hogy teret enged a másiknak is, önmaga megtapasztalásában tapasztalja meg a másikat. Végtelen mélység tárul föl az élet egyszerű elemi eseményében. — Tudatosítanunk kell tehát azt az alapvető tényt, hogy bármit gondolunk vagy cselekszünk, abban nemcsak önmagunk, hanem a másik ember is mindig valamiképpen jelen van. A másik nemcsak körülöttem, velem, hanem bennem van, összefonódva és eggyéválva önmagámmal. A másik ember jelenléte eredeti és átfogó tapasztalat. Majdnem azonos a létezés, a világban való létezés homályos érzésével. Az együttlét saját léttapasztalatom mélységét, lehetőségi feltételeit fejezi ki. A jelenlétnek és az együttlétnek számtalan pozitív és negatív megnvilvánulása lehet. A másik személyének, jelenlétének a megtapasztalása általában spontán módon történik. Térben és időben találkozik az én és a te, de találkozásuk mélységét, tartalmat, jellegét nem lehet tér—idő adottságokkal mérni. — Az egoizmusban, a helytelen önszeretet- ben, az önzésben sajnálatosan eltorzul a személyek találkozása és együttléte. Az önzés egyol157
