Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Tomka Ferenc: A közösség papja és munkatársai - a közösséglélektan szempontjából
A lényegi következtetés. Az iménti kísérlet eredményeihez visszatérve, ennek minden pontjához témánk számára is fontos reflexiókat lehetne fűzni. Itt azonban ismét csak egy szemponttal foglalkozhatunk, amit a következőképpen fogalmazunk meg: Az autokratikus vezetés lehetetlenné teszi az igazi testvéri—munkatársi viszony, illetve a testvéri közösség kialakulását. Az autokratikus vezetés alatt felnőtt emberek (többnyire) maguk is autokratikussá válnak, vagyis alkalmatlanokká a testvéri közösség létrehozására. Ha ilyen autokratikussá nevelt egyénekre mégis embereket bíznak, ezek a vezetők átörökítik azokra az autokrácia következményeit, és (ami témánk szempontjából fontos) a testvéri közösségre és a testvéri—munkatársi viszonyra való alkalmatlanságot. A testvéri-szolgáló vezetés viszont a helyes munkatársi viszony, illetve a testvéri közösség melegágya. Az ilyen vezetés alatt élő emberek maguk is testvéri-szolgáló magatartást vesznek fel, s így alkalmasak az élő közösség létrehozására. Azok pedig, akik e testvéri-szolgáló magatartási! emberekkel kapcsolatba kerülnek vagy akik vezetésükre vannak bízva, ugyancsak átveszik ezt a magatartást; így ők ismét alkalmasak lesznek a felelős munkatársi kapcsolatra, illetve a testvéri közösség kialakítására. — A mondottakkal kapcsolatban néhány lényeges magyarázó megjegyzést kell tennünk: — 1. A gyakorlatban az autokratikus és a testvéri-szolgáló vezetés között számos átmenet létezik, s így a kétféle vezetési stílus gyümölcsei is keveredhetnek. — 2. A mondottak nem jelentik azt, hogy az autokratikus (vagy részben autokratikus) vezetőnek nem lehetne „közössége", nem lehetnének munkatársai. A történelem nagy vagy kis autokratái is hoztak létre egy bizonyos ideig jól működni látszó mozgalmakat, csoportokat, és voltak munkatársaik is. Bizonyos körülmények között tehát (elsősorban ott, ahol a közösség „hiánycikk"), illetve bizonyos személyiségtípusokra (önállótlan vagy éppen autokratikus egyénekre) az autokratikus vezető is vonzóan hathat. — 3. A mondottak nem jelentik azt sem, hogy egy jó adottságokkal rendelkező autokratikus (vagy részben autokratikus) vezető alkalmasint nem mutathatna fel gyorsabb és tetszetősebb eredményeket a csoportalakítás vagy a munkatársnevelés terén, mint egy gyengébb vezetői adottságokkal rendelkező testvéri-szolgáló vezető. — 4. Amit azonban ki akarunk emelni, ez: minél nagyobb mértékben autokratikus a vezetés, annál kevésbé alakul ki a csoportban a munkatársi önállóság, a közösség ügyeiért való elkötelezettség, az igazi testvéri légkör, az együttműködés; és annál kevésbé lesz a csoport hosszú távon életképes, annál kevésbé fog valódi mély megtéréseket kiváltani ... A csoport tagjai pedig annál kevésbé lesznek egyenként is a keresztény közösség céljainak, illetve lényegének megtestesülései: sugárzóak és megtérések elindítói. Különösen szembeötlő tételünk igazsága a gyengébb vezetői adottságokkal rendelkező egyé nek esetében: Míg a gyenge vezetői képességű autokrata vezető körül aligha alakul ki közösség, aligha lesznek öntevékeny, érett munkatársai, addig a hasonló képességű testvéri-szolgáló egyén környezete lassan átveszi az ő testvéri-szolgáló magatartását; így természetszerűen közösség jöhet létre körülötte, amely a valódi evangéliumi közösség minden tulajdonságával rendelkezik; vagyis: munkatársak születhetnek benne, s a közösség minden tagja (minden keresztény) körül további testvéri kapcsolatok és további kisebb-nagyobb közösségek alakulhatnak ki. (Valamiképpen így terjedt az ősegyház, így terjedtek és terjednek az egyházi megújulások. S valami ilyenre gondol a zsinat vagy az Evangelii Nuntiandi, amikor a keresztények általános apostoli küldetéséről, szeretetük kisugárzásáról beszél. Vö. Világiak 4; EN. 21.). Mit lehet tenni? írásunkban arra próbáltunk rámutatni, hogy a vezetői stílusnak döntő szerepe van a csoport alakulásában, illetve abban, hogy a csoport tagjai önálló keresztényekké és a közösségi életben munkatársakká válnak-e. — De mit kell tenni, hogyan lehet előrelépni a jelzett probléma megoldására? — merülhet fel bennünk a kérdés. — Reméljük, hogy az eddig kifejtettek átgondolása, s ezeknek a konkrét esetekre való alkalmazása önmagában is komoly előrelépésre indíthat. Befejezésül mégis megemlítünk két szempontot: — 1. Jézus testvéri-szolgáló magatartása hívta meg övéit: „A világ urai hatalmaskodnak a népeken . . . Közietek azonban ne így legyen! Hanem ... aki nagyobb akar lenni, legyen a szolgátok" (Mt 20,26—27). Jézus maga úgy élt apostolai közt, mint szolga (Jn 13,12—16). Apostolai követték példáját: nem uralkodni akartak (vö. 1 Pt 5,3), hanem mindenkinek szolgájává lettek (1Kor 9,19), s tudták, hogy így nyerhetnek meg mindenkit Krisztusnak (1Kor 9,19—23). — Ugyanez a testvéri szolgáló magatartás jellemezte az egyháztörténelem nagy rendalapítóit, vagy korunk egyházi lelki megújulásainak elindítóit. Közös jellemzőjük, hogy elsősorban nem azt 151
