Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Békés Gellért: Eucharisztia és az egyház egysége
AZ EUCHARISZTIA KRISZTUSRA KORLÁTOZOTT SZEMLÉLETE. Ha föllapozza az ember azokat a teológiai kézikönyveket, amelyeket a zsinat előtt katolikus szemináriumokban, sőt teológiai fakultásokon is használtak, tüstént szembetűnik, hogy szinte kizárólag Krisztusra vonatkoztatva tárgyalják az Eucharisztiát. Ez a trentói zsinat után elterjedt, ellenreformációs jellegű tanítás még ma is meghatározza papjaink, s következésképpen híveink jó részének az eucharisz- tiaszemléletét. E tanítás alapvető tételei a következők: az Eucharisztiát Krisztus alapította az utolsó vacsorán; a kenyér és a bor konszekrációját a felszentelt pap in persona Christi végzi, s ennek eredménye, az elemek átlényegülése (transsubstantiatio) által Krisztus valóságos jelenléte; a szentségben Krisztus teste és vére, vagyis teljes embersége és ezáltal istensége is lényegileg valóságosan jelen van; e valóságos jelenlét által a szentmisében szentségi színek alatt maga a keresztáldozat lesz jelenvalóvá; a szentáldozásban a hívő egyesül Krisztussal és részesül üdvözítő kegyelmében. Ezek a főbb tételek. Valamennyi kifejezetten Krisztusra vonatkozik, s ezért itt voltaképpen krisztusközpontú, sőt, Yves Congar egyháztani vonatkozásban használt kifejezésével, kriszto- monisztikus, Krisztusra korlátozott szemléletéről beszélhetünk. De ha Krisztusra irányul is ez a szemlélet, nem nyilvánul meg benne Krisztus személyének az üdvtörténeti eseményekkel való szoros kapcsolata. Szó van ugyan a keresztáldozatról, de nem jut kifejezésre szerves összefüggése a húsvéti misztériummal: magával a feltámadt és megdicsőült Kyrios-szal, aki ugyanúgy adja magát, mint a múltban „tegnap, ma és mindörökké" mennyei Atyjának. Az ő végső eljövetelét (parousia) várjuk, azt elővételezzük minden Eucharisztiában. S nincsen szó a Szentiélekről sem, pedig az ő közreműködése nélkül nem lesz jelenvalóvá az üdvösség misztériuma. Végül az egyházról sincs szó, pedig hol valósulhatna meg másutt az üdvösség misztériuma, mint a hívek közösségében. Protestáns oldalról szintén rámutattak a múlt századból örökölt eucharisztiatannak korlátozott mivoltára. Protestáns körökben elsősorban nem az egyedül Krisztusra vonatkozó szemlélet a problematikus, hanem Krisztus valóságos jelenlétének és a vele való lelki egyesülésnek a kérdése. Pásztor János — hogy csak őt említsem — idézett írásában E. D. Willis amerikai Kálvin- kutató 1976-ban, Leningrádban, az ortodox—református párbeszéd alkalmával elhangzott előadására hivatkozik: „Ez az előadás nagyon sok félreértést oszlat el. Mindenekelőtt azt a félreértést, mintha a XIX. sz. liberalizmusa által reformátusnak nevezett úrvacsoratan Kálviné lenne. Willis közvetlenül a kálvini szövegből kimutatja, hogy Kálvin úrvacsoratana középpontjában a Szentlélek által megvalósuló reális praesentia (valóságos jelenlét) és laz unió mystica cum Christo ténye áll. Kálvinnál nemcsak emlékvacsoráról, nemcsak bünbánatról, hanem a Krisztussal való találkozásról, a Benne és Így javaiban való részesedés öröméről, az egyházi örömvacsoráról, a nagy hálaadás alkalmáról, az emberré lett Istennel való egyesülés titkáról, misztériumáról van szó."10 Ami a limai és a többi eucharisztikus dokumentum olvasásakor azonnal szembetűnik, az éppen az, hogy valamennyi nyíltan kijelenti Krisztus személyének és üdvözítő misztériumának valóságos jelenlétét, de ugyanakkor nem elszigetelten, hanem bibliai és teológiai összefüggéseiben és távlataiban tekinti az Eucharisztiát. Melyek ezek az összefüggések és távlatok? Ml ÜDVTÖRTÉNETI ÖSSZEFÜGGÉSÉBEN AZ EUCHARISZTIA? Aki tájékozott a Bibliában, az nem csodálkozik azon, hogy a dokumentumok elsősorban úgy tekintik az Eucharisztiát, mint Isten újszövetségi népének húsvéti vacsoráját.11 — A húsvéti vacsora eredetileg ószövetségi szertartás. A zsidó húsvét — mint ismeretes — annak emlékünnepe, hogy Isten kiszabadította Izrael fiait az egyiptomi szolgaságból és szövetségre hivta, választott népévé, megszentelt papi nemzetté avatta őket, — amint a Kivonulás könyvében olvassuk (19,5—6). A húsvéti vacsorát ennek a felszabadító és szent népet teremtő isteni tettnek emlékére ünnepelték és ünnepük ma is a hívő zsidók. A húsvéti vacsora emlék jellegét a Kivonulás könyve a le-zikkaron szóval fejezi ki, ami azt jelenti, hogy az üdvözítő isteni tett „emlékezetére" ünnepük. Innen ered az ószövetségi liturgiának az a jellegzetessége, hogy voltaképpen minden zsidó ünnep megemlékezés: a nép életében véghez vitt üdvözítő istentettek — a magnalia Dei — emlékünnepe.12 Az Eucharisztiát bibliai eredetében csak akkor tudjuk helyesen megérteni, ha tudatosítjuk, hogy Jézus szenvedésének előestéjén ezt az emlékvacsorát ünnepli tanítványaival, s ennek rituális keretében alapítja a szentséget, mint az Újszövetség emlékvacsoráját. Amint ugyanis Izrael húsvéti vacsoráján Isten ószövetségi üdvözítő tetteit ünnepelték, úgy ünnepelte az apostoli egyház, Jézus rendelése szerint, az újszövetségi húsvét misztériumát. Ez az újszövetségi húsvét 11
