Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - KÖRKÉP - Kocsis Imre: Az igehirdető Pál apostol
körében (1 Kor 1,22), de az egyébként alkalmazkodni jól tudó Pál még a hallgatóság kedvéért sem mond le igehirdetése lényegéről, a keresztrefeszített és a halálból feltámadt Krisztus prédikálásáról. Az egyes helyzetektől függ, hogy melyiket emeli ki a két esemény közül, melyek szervesen összetartoznak. Amikor a feltámadás tényét tagadják vagy, amikor a keresztény reményt akarja megalapozni, természetesen a föltámadást állítja középpontba (1Kor 15; 2Kor 4,13—18; 1Tesz 4,13—18). Amikor bűnöktől való megváltásról beszél (Róm 3,24— 25), vagy amikor az emberi bölcsesség és erő megnyilvánulását váró korintusiakat inti, a keresztre feszitett Krisztust teszi meg evangéliuma alapjának (IKor 1,18. 22—23; Gál 3,1). Természetesen igehirdetése a gyakorlati életet sem zárta ki. Bőséges erkölcsi útmutatásokat találunk leveleiben, és biztosak lehetünk, hogy ezek szóbeli igehirdetésében is gyakran szerepeltek. De ezek az intések és buzdítások sohasem állnak önmagukban, hanem szervesen kapcsolódnak a lényeghez, azaz Istennek Jézus Krisztusban kinyilvánított szeretetéhez. A keresztény erkölcs: válasz erre a szeretetre. Érdekes, hogy egyes súlyos visszaélések, mint pl. a paráználkodás és a prostitúció bírálata esetén (1Kor 6,12—20) sem elégszik meg a puszta feddéssel, hanem megadja a keresztény erkölcs alapját. Visszautal Jézus engesztelő halálára (20. v.) és föltámadására (14. v.), valamint ezek következményeire a keresztény ember életvitelét illetően (15. 19. v.). Az alkalmazkodás módszere. Az evangélium hirdetésével kapcsolatban egy alapvető elvet fejt ki az apostol a Korintusiakhoz írt első levelében. „Bár mindenkitől független voltam, mégis mindenkinek a szolgája lettem, hogy minél többet megnyerjek. A zsidók előtt zsidóvá lettem, hogy megnyerjem a zsidókat... A gyöngék közt gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket. Mindenkinek mindene lettem, hogy mindenkit üdvözítsek. Mindezt az evangéliumért teszem, hogy nekem is részem legyen benne" (1Kor 9,19—23). Igehirdetésében tehát Szent Pál nem saját magát veszi alapul, nem tudását és képességeit akarja fitogtatni, nem személye iránti rajongókat akar gyűjteni, hanem egyedüli célja, hogy Krisztus evangéliumának ismerete által mindenki eljusson az üdvösségre. Ehhez természetesen az is szükséges, hogy a hallgatók közel érezzék őt magukhoz, hogy meg tudja őket szólítani és figyelmüket fel tudja hívni. Evangéliumának tartalma azonban mindig ugyanaz marad: a keresztre feszített és feltámadt Krisztus, s ezen Pál semmi áron nem változtat (vö. 1Kor 1,22—23). Arra viszont törekszik, hogy Jézust a hallgatók társadalmi, kulturális és vallási helyzetéből kiindulva közelítse meg, vagyis az ő nyelvükön, az általuk ismert és érthető kifejezésmóddal beszéljen; csakis így könnyítheti meg az első hallásra támadó botrány vagy oktalanság érzésének leküzdését, az evangélium megértését. „Pál felkeresi a hallgatót, ott, ahol az otthon van; ezt az otthont itt tágasan kell értelmeznünk: térbelileg, nyelvileg, történetileg". (G. Eichholz, Die Theologie des Paulus im Umriss, Neukirchen- Vluyn 1983, 53.). Hogy Pál apostol az alkalmazkodásnak ezt az elvét ténylegesen alkalmazta, arra az Apostolok Cselekedeteiben közölt beszédeiből is következtethetünk. Másként szól a zsidókhoz és másként a görögökhöz. Példának vegyünk most két beszédet. Az egyiket zsidó hallgatók előtt mondta a pizidiai Antióchiában (ApCsel 13), a másikat pedig a görög kultúra centrumában, Athénban (ApCsel 17). Az első esetben Pál beszéde egy zsinagógában hangzik el, miután részleteket olvastak fel a törvényből és a próféták írásaiból. Pál kihasználva ezt a helyzetet és azt a tényt, hogy az ószövetségi Szentírás ismerőivel áll szemben, először röviden összefoglalja a zsidó nép történetének főbb eseményeit, hogy utána elérkezzék igazi mondanivalójához. Jézushoz. Ezzel az evangéliumot összeköti az Ószövetség várakozásával és kimutatja, hogy Isten csodálatos gondviselése hogyan készítette elő az üdvösség igazi nagy eseményét, és hogy Jézus élete, halála és föltámadása beteljesítette az atyáknak, főleg a Dávidnak tett ígéreteket. Egészen más módon közeledik a görögökhöz, akik nem ismerték az Ószövetséget, s akik számára idegen volt az elképzelés, hogy Isten belépjen a történelembe és hasson abban. Gondolkodásuk, érdeklődésük sokkal inkább a világmindenségre irányult. Pál Athénban az ő nyelvükön beszélve az ő elképzelésükhöz alkalmazkodik. A világmindenségből indul ki, hogy elérkezzék annak értelmes és hatalommal teljes Teremtőjéhez, aki a világot elrendezte és az emberi nem életét meghatározta. Mivel Isten fölülmúlja az egész világot, nem lakik kézzel épített templomokban és nem degradálható az emberi művészet alkotásaira. A görög kultúrához szokott hallgatóság előtt egy görög filozófusra (Epimedész; Kr. e. VI. sz.) és gö114
