Teológia - Hittudományi Folyóirat 20. (1986)
1986 / 2. szám - KÖRKÉP - Kocsis Imre: Az igehirdető Pál apostol
mot hirdeti. Ebben a vonatkozásban is találó az osztrák író megállapítása: szóljunk bár az angyalok nyelvén, alkalmazzuk bár a retorika művészetének minden fogását, ha szeretet nincs bennünk, és a szavainkban, akkor — mint Pál apostol mondja — csak a zengő érchez és a pengő cimbalomhoz hasonlítunk. Aki igazán szereti azokat, akikhez szól, annak sok gyarlóságát — az igehirdetés művészetének hiányát is — megbocsátja az, aki az igehirdetőt küldi, és azok is, akikhez küldetése szól. Kocsis Imre AZ IGEHIRDETÖ PÁL APOSTOL Az egyház történetében bőségesen ismerünk lelkes, odaadó és áldozatos lelkű hithirdetőket és misszionáriusokat, akiknek munkássága nagyobb területre kiterjedt. A Szentírás tanúsága szerint az első nagy misszionárius kétségkívül Szent Pál apostol, legalább is az ő működéséről kapunk átfogóbb képet az Apostolok Cselekedeteinek és magának az apostolnak levelei alapján. Csodálat és tisztelet tölthet el bennünket személye iránt, ha végiggondoljuk, milyen óriási területeket járt be (Kisázsia, Görögország, Róma, Spanyolország) nem törődve a fáradtsággal, nélkülözésekkel, sőt a kifejezett üldözésekkel. Működésének eredményét mutatják az első keresztény közösségek a görög kultúra városaiban. Érdeklődésünk most elsősorban igehirdetése felé irányul. Milyen módszereket alkalmazott, hogy meg tudta fogni hallgatóit és olvasóit? Természetesen, amikor írásait olvassuk és tanulmányozzuk, saját problémáinkat és kérdéseinket is szem előtt tartjuk. így, amikor az ő igehirdető módszerét vizsgáljuk, bennünk támadnak a kérdések, amelyek saját evangelizációnkat érintik, így például a lelkipásztor a különböző elfoglaltságok között mennyi időt szakítson az igehirdetésre? Honnan merítse hozzá az anyagot? Miről vagy kiről prédikáljon? Milyen módszereket alkalmazzon? Hogyan értékelje saját korlátáit és az esetleges kudarcokat? A kérdésekre előbb Pál apostolnál keressük a választ, majd levonjuk a következtetéseket mai igehirdetésünk számára. Forrásaink elsősorban az Apostol Levelei és az Apostolok Cselekedeteiben található beszédei. Ez utóbbiakkal kapcsolatban persze tudatában kell lennünk, hogy körülbelül két évtizeddel Pál halála után íródtak, s magukon viselik nemcsak Pálnak, hanem az Apostolok Cselekedetei szerzőjének. Szent Lukácsnak teológiai felfogását is. Tudjuk azonban, hogy Szent Lukács Pál tanítványa és egyes útjainak kísérője is volt (vő. ApCsel 16,10—17; 20,5—21; 27,1—28,6; Kol 4,14; Filem 24; 2Tim 4,11). Az Apostolok Cselekedeteiben, illetve a levelekben elénk táruló Pál között nincs lényegi különbség. Teljes elkötelezettség. Nyugodtan mondhatjuk, hogy Pál apostol számára az evangélium hirdetése létszükséglet volt. A farizeusi fanatizmusból a keresztény hitre való megtérését mint az evangélium szolgálatára való meghívást fogta fel. Róm 1,1 szerint Isten őt „evangéliumának hirdetésére" választotta ki. Kinyilatkoztatta neki Fiát, hogy hirdesse, főleg a pogány népek között (Gál 2,16). A Rómaiaknak írt levél végén a következő módon foglalja össze küldetésének lényegét: „Krisztus Jézus szolgájának kell lennem a pogányok között, és Isten evangéliumának szent szolgálatát kell ellátnom, hogy a pogány népek a Szentlélektöl megszentelt kedves áldozati ajándékká legyenek" (Róm 15,16). Pál apostol tehát elsődleges feladatának tartja az evangélium terjesztését. Ez mindennél előbbrevaló számára. Merészen írja a korintusiakhoz: „Krisztus ugyanis nem keresztelni küldött, hanem azért, hogy hirdessem az evangéliumot" (1Kor 1,17). Arra utal itt, hogy a szentségek is az igehirdetéstől függenek: hogy valaki megkeresztelkedhessen, annak szükséges előfeltétele, hogy már megismerte Krisztus evangéliumát. Ezért olyan nélkülözhetetlenek a hithirdetők (Róm 10,14—15). Mivel Pál hivatásához lényegileg hozzátartozik az igehirdetés, nincs semmi dicsekednivalója, amikor a kötelességét teljesíti, sőt még külön jutalomra sem tarthat igényt. „Hogy az evangéliumot hirdetem, azzal nem dicsekedhetem, hiszen ez kényszerű kötelességem. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot... Mi tehát a jutalmam? Az, hogy mint az evangélium hirdetője, ingyen nyújtsam az evangéliumot, s ne éljek az evangéliumban gyökerező jogommal" (1Kor 9,16—18). Munkatársait, köztük Timóteust is hasonló odaadásra buzdítja. „Hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan" (2Tim 4,2). — Az Apostolok, Cselekedeteiben is hasonló alapelveket találhátunk (ApCsel 9,15; 22,21; 26,17— 18), s megláthatjuk azt is, hogy miként valósítja meg ezeket konkrétan az apostol. Fáradhatatlan 112
