Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Erdő Péter: A Codex szentségi jogának szerkezete és alapelvei
A szentségek érvényességéhez szükséges feltételeket csakis a legfőbb egyházi hatóság ítélheti meg vagy határozhatja meg, hiszen a szentségek az egész egyház számára azonosak, és az „isteni letéteményhez" tartoznak (841. k.). A szentségek megengedett kiszolgáltatásával, felvételével és a végzésük során megtartandó renddel kapcsolatban azonban a püspöki konferenciák és a megyéspüspökök jelentős törvényhozói jogkörrel rendelkeznek. Különösen figyelemreméltó az a számos témakör, amelyben a CIC a püspöki konferenciáknak feladatául tűzi ki vagy lehetővé teszi, hogy a szentségi jogot érintő szabályokat adjanak ki. A püspöki konferenciáknak szabályokat kell alkotniuk: 1. a katekumenátus rendjéről (788. k. 3. §); 2. a felnőttek keresztény beavatásáról (851. k.); 3. az örökbe fogadott gyermekek keresztelési anyakönyvezéséről (877. k. 3. §); 4. a gyóntatás helyéről (964. k. 2. §); 5. az eljegyzésről (1062. k. 1. §); 6. a jegyesvizsgálatról és a hirdetésekről (1067. k.); 7. a vegyes házasságok előtti Ígéret módjáról (1126. k.). Szabályok kibocsátására van lehetőségük ezenkívül: 1. a nem katolikusoknak való szentségkiszolgáltatás részleteiről (844. k. 5. §); 2. a keresztelés módjáról (854. k.); 3. a bérmálás életkoráról (891. k.); 4. a bérmálási anyakönyvekről (895. k.); 5. a papsághoz és az állandó diakonátushoz az egyetemes jogban előírtnál magasabb korhatár megállapításáról (1031. k. 3. §); 6. a házasságkötés megengedettségéhez magasabb korhatár kitűzéséről (1083. k. 2. §); 7. sajátos házasságkötési szertartásról (11 20. k.); 8. a forma alóli felmentésről vegyes .házasságok esetén (1127. k. 2. §.). A felnőttek keresztelési szertartásának rövid változatát a Magyar Püspöki Kar közreadta, s használatát „kellőképpen felkészült jelöltek keresztelésénél" további rendelkezésig engedélyezte (A gyermekkeresztelés szertartása. Bp., 1973. 8. 232—261). A szentgyónás végzésének helyéről a Püspöki Kar 1976. IX. 29-i körlevelében rendelkezett (Bűnbocsánaf és Oltáriszent- ség. Bp., 1976. 10.). A vegyes házasságok előtti ígéret kérdését a Püspöki Kar 1971. VI. 16-i keltezéssel közzétett körlevele szabályozza. A bérmálkozók életkoráról az 1983. decemberi püspökkari ülés döntött (Új Ember, 40. 1984. jan. 1. 2. old.). A házasságkötés szertartása (Bp., 1971) jelentős hazai sajátságok beépítésével jelent meg a püspöki konferencia határozata alapján. A Püspöki Kar 1971. VI. 16-i — már említett — körlevele intézkedett a házasságkötési forma alóli felmentés szabályairól vegyes házasságok esetén. Néhány más, a CIC-ben a püspöki konferenciákra bízott kérdésben olyan korábbi egyházmegyei törvények rendelkeznek, melyek nem ellenkeznek a törvénykönyv előírásaival, s így további intézkedésig érvényben maradnak (6. k. 1. § 2). Ezeket főként az egyházmegyei zsinati határozatokban és körlevelekben találhatjuk meg. A megyéspüspököket megilleti egyházmegyéjükben mindaz a rendes, saját és közvetlen hatalom, ami lelkipásztori feladatuk gyakorlásához szükséges (381. k. 1. §. vö. CD 8 a). Ez a szentségekkel kapcsolatos törvényhozásra is vonatkozik, ök tehát az egyetemes egyházjog szabta kereteken belül bármely kérdésről alkothatnak részleges jogszabályokat (vö. pl. 838. k. 4. §). Bizonyos témakörökben azonban a CIC külön is utal a megyéspüspökök törvényhozói tevékenységére a szentségi jog területén. Ilyen kérdések: 1. a nem katolikus keresztényeknek való szentségkiszolgáltatás részletei (844. k. 5. §); 2. a kórházi keresztelés tilalma (860. k. 2. §); 3. a kereszt- és bér- maszülők kora (874. k. 1. § 2, 893. k. 1. §); 4. a plébániai bérmálási anyakönyv (895. k.); 5. az Oltá- riszentség magunknál őrzése és hordása (935. k.); 6. a szentségkitétel végzése világi hivő által (943. k.); 7. a szentségi körmenetek (944. k. 2. §); 8. a miseadományok sorsa napi többszöri misézés .esetén (951. k. 1. §); 9. a miseadományok átadása az ordináriusnak (956. k.); 10. az általános fel- oldozás súlyos szükség esetén (961. k. 2. §); 11. a betegek kenetének közösségi kiszolgáltatása 1002. k.); 12. a papnövendékek diakónusi gyakorlata (1032. k. 2. §); 13. a házasság lelkipásztori előkészítése (1064. k.); 14. a házassági anyakönyvezés módja (1121. k. 1. §). A felsorolt témák némelyikében (8., 9. és 13. szám) nem csupán a megyéspüspök, hanem más ordinárius (pl. általános helynök) is adhat ki szabályokat. Megjegyzendő, hogy a megyéspüspökök saját egyéni törvényhozói hatalmukat is gyakorolhatják együttesen, pl. a püspöki konferencia keretében, egyhangú szavazással (455. k. 4. §). Így előfordul, hogy az itt felsorolt szentségi jogi kérdések némelyikében is püspökkari döntés születik. összefoglalásul elmondhatjuk, hogy az új Code* szentségi jogát a zsinati és általában a teológiai alapokkal való szerves kapcsolat, az egyetemes és a részleges jog szerepének megvilágítása és áttekinthető felépítés jellemzi. Nem tűnik teljesen alaptalannak azonban azoknak a szerzőknek a véleménye, akik szerint a CIC helyenként a szertartások végzési módjának olyan részleteire is kitér, melyek említését egy, az ezzel a területtel behatóbban foglalkozni nem kívánó törvénykönyv műfaja nem teszi szükségessé. Irodalom: Gy. P. M.: Les changements dans les Praenotanda des livres liturgiques á la suite du Code de droit canonique, in: Notitiae 20 (1983) 556—561. — Cappellini, E.: I sacramenti della salvezza, in: La normatíva del nuovo Codice, ed. E. Cappellini, Queriniana. Brescia, 1983. 165— 199. — Che Chen Tao, V.: II „Munus sanctificandi” nel nuovo Codice di diritto canonico, in: La nuova legislazionecanonica, Urbaniana University Press. Roma, 1983 (Studia Urbaniana, 19), 261 — 282. — Socha, H.: Begriff, Träger und Ordnung der Liturgie, in: Handbuch des katholischen Kirchenrechts, Hrsg. J. Listl, H. Müller, H. Schmitz, Pustet. Regensburg, 1983, 632—641. — Honings/ ß.: I sacramenti in generale nel nuovo Codice, in: Apollinaris 57 (1984) 89—104. 64
