Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Hitünk néhány alapvető kérdése (Beszélgetés Joseph Ratzinger bíborossal)
tágítani? Mondhatjuk, hogy kereszténységünk olyan mértékben érték számunkra, amennyiben elfogadjuk ezt az önátadásra való képességét? — Ez a kérdés sok szempontból vizsgálható. Az utolsóval kezdeném. Heinrich Schlier nagyon világosan mutatta meg, hogy Jézus igehirdetésének, életének és halálának középpontja ebben a szócskában foglalható: „-ért". Azt jelenti ez, hogy Jézus csak azért lett emberré és maradt ember, hogy értünk legyen. Ezzel egyszersmind meghatározta az emberi lét alapformáját is. Kereszténynek lenni igenis annyi, mint Vele benső egységbe lépni, az ö létformájába behatolni. Szent Pál szavai „Krisztus Testére" vonatkozóan, amely mi magunk vagyunk, pontosan ezt fejezik ki: magunkat Jézus létezésének mértékéhez kell szabnunk és abban kell részesednünk; csakis ezen az alapon nevezheti magát az Krisztusról „kereszténynek" (krisztusinak). Onátadása révén jut az ember önmagához. Az Evangélium szava: „Aki elveszíti életét, megtalálja azt; és aki megtartja, elveszíti azt", — őseredeti módon emberi és egyben centrális jelentőségű keresztény ige: önmagához rögződve az ember elveszíti önmagát. Csak amikor — mint az Űr maga — hozzá hasonlóan és az ö erejében kezdi szétosztani és ajándékozni önmagát, Jézus Krisztus tanújává válik — akkor találja meg valójában igazi életét és saját magát. Mit jelent a „holtak feltámadása" minf hitünk középpontja? — Elsősorban azt jelenti, hogy az emberi élet nem ér véget ezzel a földi léttel, mivel Isten bennünket örökkévalóságra rendelt. Jézus Krisztus feltámadása az a nagy határvonal a történelemben, ahol bebizonyosodik, hogy a halál nem a legerősebb, végső hatalom, hanem — az Evangélium szava szerint — van valaki, aki „erősebb" nála, éppen maga Krisztus. így tehát tőle származik a feltámadás bizonyosságának alapja a mi számunkra is. Ez azt is jelenti, hogy a keresztény Isten előtti felelősségben éli életét. Ennek értelmében a feltámadásra tekinteni éppen nem azt jelenti, hogy a keresztény menekül az időből és azt szinte magára hagyja. Ellenkezőleg: az idő ezentúl már az örökkévalóság felelősségében folyik. így a feltámadás a legszilárdabb biztosítéka annak, hogy az emberek az időben és az időért vállalt felelősséggel cselekedjenek, mégpedig olyan nagy felelősséggel, aminőt csak az örökkévalóság követelhet. Mit ért Eminenciád az .utolsó ítélet' fogalmán? Mi a felfogása az ,új ég és új föld' bibliai mondatáról, amelyet a Péter-levélben olvasunk? — Nézzük mindkét fogalmat egymás után. Először: ,az utolsó ítélet'. Az elmúlt évtizedekben vita keletkezett erről a teológiában. Mivel azt állítják, hogy a feltámadás rögtön a halál után következik be, logikusan mondhatják azt is, hogy a végső ítélet is rögtön megtörténik. Nagyon messze vezetne, ha részleteiben vitatnánk meg ezt. A keresztény hagyomány joggal alkotta meg a különítélet (személyes ítélet) fogalmát, amely a személy halálát követi és végleg dönt sorsa felől — emellett azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a történelem a maga egészében is célja felé halad, és hogy ennek megfelelően a történelem is alá lesz vetve az ítéletnek a maga egészében — sőt csak akkor nyeri el ki-ki a maga helyét a beteljesült Egészben. így már eljutottunk a második fogalomhoz: ,új ég és új föld'. Ma is tartja magát az a nézet, hogy semmit sem lehet a kozmikus jövőről mondani, csakis az egyeseknek a halál után történő feltámadásáról lehet beszélni. Ezzel szemben magam úgy látom, hogy a Biblia egészen félreérthetetlenül tartalmazza: Isten, aki a Teremtő, végtére is az egész teremtésnek megadja a beteljesülés formáját. Az anyagvilágra vonatkozó ismereteink alapján nem lehet kiszámítani, elméletileg kikövetkeztetni, hogy milyen lesz ez, megmaradhatunk azonban azon hit mellett, hogy a végső beteljesüléskor az anyagvilág is jelen lesz, és olyan örökké tartó alakot ölt, amely új, mégis az eget és a földet magába foglalja, vagyis mindazt, ami Isten kezéből származik és amit az ember Vele közreműködve tovább alakított. így éri el majd beteljesedését. Szíveskedjék rövid összefoglalást adni a mennyország, a tisztítótűz, a pokol értelméről és lényegéről. — A jelentésértelem kérdésére térjünk vissza később. A három szó: mennyország, tisztítótűz, pokol lényege nem más, mint az ember életének lehetséges kimenetele, keresztény szemmel tekintve. Kezdjük a tisztítótűzzel. Lehetséges, sőt valószínűleg átlagban az az eset áll fenn, hogy az ember nem elvetésre méltó (halálakor), hanem Isten szeretetében van — mégis, úgy, ahogyan elhagyja a földi életet, egyszerűen nem kész még, nem érett, ezért tisztulásnak kell alávetnie magát. Ennek mikéntjéről és a mi, időnkhöz kötött életünkhöz viszonyított lényegéről nem alkothatunk ma olyan elképzeléseket, mint a régmúlt századok népi jámborsága — ennek a tisztulási folyamatnak benső logikája azonban számomra, tekintetbe véve az emberi létet, olyan világosnak látszik, hogy nem szorul különösebb megokolásra. Arra, hogy az ember halálakor még nem teljesen kész, bár végső döntése már megtörtént, épül az a meggyőződés, hogy imádkozni lehet a megholtakért. 5
