Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Tomka Ferenc: A keresztség és bérmálás egyházi előírásai
nyer, hanem — Kelet kifejezésével — áfistenül, a maga személyes valóságában (ezért kap a bérmálásban rendszerint a keresztnévtől eltérő, másik, új nevet is); azzal válik igazán én-né, alannyá, hogy személyesen fordulhat a Szentháromság személyeihez, sőt maga a Lélek sóhajtozik szavain keresztül. Ha tehát ismét szemé'yes húsvétról beszéltünk a keresztség esetében, most személyes pünkösdről kell szólnunk. A Krisztus által megváltott ember most isteni energiákat nyer, a Lélek templomává, lakóhelyévé válik. A krizmára, a bérmaolajra hasonlók érvényesek, mint a vízre. Nem egyszerűen evilági anyag többé, hanem részese annak az átformálódásnak, ami majd az új égben és új földön teljesedik ki. Az olaj szimbolikájából itt elsősorban az erő, az energia szerepe domborodik ki, ami nagyon is megragadható ma, az olajválság korában. A megkenés a Szentlélek istenitő energiáinak, kegyelmeinek szétáradását jelzi, az első pünkösd lángnyelveire mutat vissza. Üdvtörténeti hátteréhez tartozik azután a királlyá kenés mozzanata is. Ismét sokkal többről van tehát szó, mint amit Nyugat a fel- nőttéválás követelményével kifejez. Az a királyi papság teljesedik ki, amit már a keresztség is megalapozott. Amiben természetesen benne van az a belénk írt parancs is, hogy érjük el a krisztusi nagykorúságot, hogy „összes cselekedetei és szavai által" a keresztény Krisztus „kedvét telje- sitse", vagyis akaratát, elvárásait valósítsa meg, de az is, hogy „isteni megszentelést", isteni életet nyerünk, „lelki emberekké” válunk, s csak rajtunk múlik, azok maradunk-e. Keleten ugyan külön felhatalmazás nélkül bérmál az áldozópap, de a bérmaolajat a megyéspüspök szenteli meg nagycsütörtökön. Az egyéni megszentelődés így itt is a hierarchia vezette közösség életébe ágyazódik. A feltámadt Krisztus felszólítását: „Tanúim lesztek", azaz: legyetek, az egyház egésze valósítja meg. A személyes húsvétnak és pünkösdnek közösen végbevitt tanúságtételben kell visszatükröződnie és kivirágoznia, ez a bérmálás végső mondanivalója. Belépés Isten országába Bár a keresztelés—bérmálás liturgiája a keleti rítusban felnőtt embert tart szem előtt, az idők folyamán kialakult néhány olyan mozzanat is, amely kifejezetten a megkeresztelt gyermeket, ill. szüleit érinti: ezeket foglalja magába az avatás szertartása. A szülő asszonynak eredetileg a szülést követő negyvenedik napon kellett erre a szertartásra felmennie a templomba (Krisztus „bemutatásának" mintájára), manapság a keresztelés végén szokta átvenni a gyermeket, s ekkor kapja a kifejezetten neki szóló áldást. A szertartás mögött kétségtelenül ott rejtőzik az Ószövetség felfogása, amely tisztátalannak tekintette a szülő nőt. De ismét többről van itt szó. A „kapcsolódási pontot" Krisztus életének párhuzamos eseménye jelenti. A megkeresztelt együtt fog növekedni Krisztussal, maga a növekedés is kegyelemforrás lesz számára. Amit az öreg Simeon valaha Krisztusra vonatkoztatva mondott el — a népek világosságára, népe dicsőségére jött —, az — ha nem is akkora érvénnyel, mint rá — a megkereszteltre is igaz: ő is részesül a világ világosságának már jelzett hivatásából, a Fiú örököstársává, megváltásának munkásává válik. Fontos mozzanata a szertartásnak az is, hogy a gyermek és anyja, sőt az egész család együtt lép a szentély ajtaja elé. A megkeresztelt nem elszigetelt „egyed", hanem egy család tagja, még csak nem is vérrokonaié, hanem az egyházé mint közösségé, s azon keresztül az emberiségé, amelynek üdvtörténetébe immár személyesen is bekapcsolódott. Simeon énekének felidézése alatt a pap belép az újszülöttel (lány esetében a külső, fiú esetében a belső) szentélybe, esetleg körbe is jár vele az oltár körül. Itt, mint a görög rítus több más szertartásában is, maga a bemenet, a belépés válik epifánikus jellé — azaz épp azt segíti átélni, hogy a keresztség — az Isten országába való belépés szentsége. A belépés, a vonulások ismételten azt sugallják: ami itt történik, az egyszerre „szombat", a régi világnak „vége", és már „vasárnap", az újnak kezdete; keresztség és a Szentlélek erejével induló keresztény élet az „örök életnek kezdete”. Nem statikus tény csupán, hanem eleven dinamizmus, mely a beteljesedett örök élet felé hajt előre bennünket. Bárcsak napi életünk is vissza tudna valamit tükrözni ebből a teljességből és ebből a húsvéti örömbőll Tomka Ferenc EGYHÁZI ELŐÍRÁSOK — Á KERESZTSÉGGEL ÉS BÉRMÁLÁSSÁL KÁPCSOLÁTBÁN A teológiai-elméleti jellegű írások után szükségesnek látszik — a teológiai elemzéseket mellőzve — összefoglalnunk azokat a legfontosabb szempontokat-irányelveket, amelyeket a ke- resztséggel és a bérmálással kapcsolatban a jelen lelkipásztorkodásnak figyelembe kell vennie. 58
