Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 1. szám - Széll Margit: Bérmálás és a személyi érettség

fogalmaivá zsugorítja. Ezen az úton sohasem képes kilépni önmagából, mert Isten felé csak őszinte szívvel, nyílt akarati készséggel lehet közeledni, csak így fogadható be gyarapító kegyelme.

— 2. A felelős lelkiismeret az erkölcsi érettség mércéje. Ezt finomíthatjuk az önkontroll fejlesztésével, a problémás helyzetek tudatosításával. Az igazi nagykorú az, aki képes önmagáról, saját testi és lelki igényeiről megfeledkezni, hogy mások javát (is) szolgálja. Az új, sőt hátrányos helyzetekhez rugalmasan alkalmazkodik. Döntéseiben magát az értéket mérlegeli és nem követi vakon, megfontolt Ítélet (judicium) nélkül a külső parancsot, ellenkező esetben „fasiszta személyiséggé" válna (Allport).

— 3. A helyes megkülönböztetés. Vessük le a sötétség tetteit, az önzést — figyelmeztet Szent Pál (vö. Róm 13,12—14) —, mert csak a gondolkodásunk megújulásával tudjuk helyesen me gkülönböztetni, hogy „mi az Isten akarata, mi a kedves, mi a helyes előtte és mi a tökéletes" (Róm 1 2,2). A Szentlélek ajándékai még inkább növelik bennünk a helyes megkülönböztetés készségét, erősítik az emberi és a hitbeli felelősséget, melynek nemcsak egyedi, hanem közösségi kisugárzása is van. A keresztény felelős azért a közösségért, melyben él, felelős az egyházközségéért, és a közösségben kapott lelkülettel végzi küldetését úgy, hogy a világban az egység és a béke jele legyen. Az ilyen átélt hit az egész ember minden képességét átjárja —, átfogó, dinamikus, kezdeményező, fejlődőképes egyéniséget formál. Az igazán érett nem a külsőségek szerint értékel sem az életben, sem a hitben, hanem szerzett tapasztalatait szervesen beépíti önmagába. Ugyanakkor tudatában van annak, hogy mindez nem az önerejéből, hanem Isten segítségével lehetséges.

A bérmálás szentségi hatása az élő hithez van kötve, másként babona vagy mágikus szertartás lenne. A szentség ereje egyre fokozza a hitet. A hitet, I sten előzetes ajándékát, tudatosan erősítjük a Krisztussal való találkozásban, a Szentírás rendszeres elmélkedésével. Az egyház élő közösségében szerzett tapasztalatok során mindjobban „megtanuljuk” hitünket (Günter Biemer), azaz mintegy áthatja bensőnket, és így magunkévá asszimiláljuk. A bérmálás tökéletesíti hitünk nagykorú átélését, segít az egyházba való „betagolódásba", hogy egyre tudatosabban vegyünk részt a hívők közösségében.

Bár a bérmálás után is megmaradnak az élet nehézségei, a belső krízisek ismételten okozhatnak hitbeli feszültséget, mindezek ellenére a hit, a vallás mégis az érett személy kitörölhetetlen karakterévé válik. A vallás többé már nem lesz valami előnyös, tetszetős dekoráció, ami bármikor cserélhető —, hanem az egyén feladhatatlan sajátja.

Sík Sándor a bérmálást a megkeresztelt lélek Pünkösdjének nevezi:

„Keresztény ember, aki a keresztségben krisztusi életre született, a bérmálásban nagykorúságra jut Krisztusban. — A Szentlélek, aki ezen a napon leszáll a bérmálkozókra, nagykorúvá tesz, állhatatosságot ad, kitartást az igazság szolgálatában. Ez a Lélek a szeretet lelke, az Isten élő szerete- te, az öröktől való, mindent átölelő szeretet. A bérmálás szentségében így a Szentlélek megadja a bérmálkozóknak a szeretet nagykorúságát is: az ösztönös, öntudatlan, önző gyermeki szeretetet komoly, tudatos, önzetlen, szolgálatkész, találékony, önfeláldozó, személyválogatást nem ismerő, egyetemes szeretetté nemesíti. — Ezen a napon — mint egykor az apostolokra — az I sten lelke leszáll a bérmálkozókra s egyéniségüket egészen magának foglalja le. A bérmálkozók lelkében ettől a naptól kezdve eltörölhetetlen jegy jelzi: Isten az, aki megerősít és a Lélek zálogát adta szívünkbe”.

„Gyümölcseiről ismeritek meg" (Mt 12,33)

Az e nóeri élet gyümölcsei a helyes tettekből és a felettük érzett örömből fakadnak. A krisztusi elet gyümölcseit a Szentlélek ajándékozza, de hogy ezek a gyümölcsök beérjenek és élete során tapiái|ák a nagykorú keresztényt, ahhoz neki kell ezeket a gyümölcsöket gondoznia, tárolnia. — Azonban az idők során nemcsak az ember, a társadalom, de maga az egyház is legyengülhet annyira, hogy ismételten kérnie kell a Lélek ajándékát. Ilyen állapotban volt a világ, az egyház a zsinat előtti időkben, amikor XXI11. János pápa könyörögve fordult a Szentlélekhez:

„Isteni Lélek, akit Jézus nevében küldött az Atya közénk, add, hogy az evangélium világossága és ereje egyre jobban áradjon az emberiségre. Újítsd meg napjainkban csodáidat, hogy Üj Pünkösd köszöntsön ránk.”

(Ima a zsinatért)

46