Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Széll Margit: Bérmálás és a személyi érettség
A bérmálás történeti alakulása Már a próféták szólnak a Lélek erejének kiáradásáról (Ez 39,29; Zak 12,10; ApCsel 2,16 kk). A zsoltáros így könyörög az Úrhoz: „Teremts új szivet belém és éleszd fel bennem az erős lelkületet! . . . Szent Lelkedet ne vond meg tőlem!" (51,12 k) Jézus megígérte a Lelket: „Mikor pedig eljön a Vigasztaló, akit én küldök nektek, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tanúságot tesz rólam" (Jn 15,26 és 16,6). Krisztus ezt a szentséget nem „kiszolgáltatás útján", hanem ígérete alapján rendelte — tanítja Aquinói Szent Tamás (Christus instituit hoc sacramentum non exhibendo, séd promittendo STh 3q72a2 — Hittétel: Trid. 7. canl—DSch 1601.). Az ösegyház ilyen értelemben várta a Szentlelket. Kezdetben csak felnóttkeresztelés volt, ehhez kapcsolódott a Szentlélek közlése. Szent Pál efezusi látogatása idején megkérdezte tanítványait: „Megtérésiek után megkaptátok-e a Szentlelket? . . . Ennek hallatára megkeresztelkedtek Jézus nevében, majd. .. (Pál) rájuk tette kezét és leszállott a Szentlélek" (ApCsel 19,2.9.). VI. Pál pápa(1971) a Divinae Consortium Naturae kezdetű konstitúciójában egy másik bérmálási jelenetet idéz: Ami a Szentlélek közlésének szavait illeti, figyelembe kell venni, hogy már a születő egyházban, a szamariabéli megkereszteltek beavatásának a végén, Péter és János kezét a megkereszteltek fölé helyezve, imádkozott értük, hogy megkapják a Szentlelket (vö. ApCsel 8,15—17). A felnőttke- resztelések máig is megtartották ezt a kezdeti formát: a keresztség és a bérmálás felvétele az eukarisztia ünneplése keretében történik, mert ez a keresztény élet középpontja, amint Tertullián írja: Az egyház a hitet vízzel jelöli — Szentlélekkel ruházza, — eukarisztiával táplálja. Ahogy az egyházközségek szaporodtak, úgy változott meg az avató szentségek kiszolgáltatási rendje is. A bérmálás nemcsak szentségi hatásában, de liturgikusán is elvált a keresztségtől. Amikor a csecsemőkeresztelés állandósult, a bérmálás kifejezetten az életbe indulók szentsége lett, amint ezt a Riezi zsinat 439-ben, az Orange-i zsinat pedig 442-ben megfogalmazta. A középkor lelkipásztori gyakorlata a bérmálást mint a nagykorúságot hivatalosan is igazoló szentséget emelte ki. A XIII. században a hétéves gyermeket érettnek tartották a bérmálásra, mert ekkor került ki a szülői oltalom alól (elszegődtek apródnak, harcosnak, inasnak vagy diáknak). Csak a XIX. század hozott változást; a 14 évest tartották alkalmasnak a bérmálásra, a fiúk ugyanis ilyenkor választottak életpályát, a lányokat ebben a korban adták férjhez. A múltból jól láthatjuk, hogy a korok változásai miként tükröződnek a szentség felvételében. De a földrajzi hely szintén meghatározza az érést és ehhez is igazodik a bérmálás időpontja. Az északi országokban — ahol később érnek a fiatalok — a 18—20 évest tartják alkalmasnak, Spanyolországban viszont a korai bérmálást sürgetik. Afrikában és egyéb ősi kuitúrterületen, ahol még élnek az avató rítusok, ott a bérmálás külső feltételeiben illeszkedik a társadalmi nagykorúsításhoz, ami rendszerint a 14. életévet jelenti. „A gyermekek bérmálását a latin egyház általában hétéves korra helyezi. De a püspöki konferenciák, ha lelkipásztori okokból jobbnak látják, úgy határozhatnak, hogy kellő felkészítés után, érettebb korban történjék a bérmálás annak érdekében, hogy tudatosabbá tegyék, mit is jelent a hivő életében a teljes engedelmesség, Krisztus Urunknak és a róla tett állhatatos tanúságtétel .. (Div. Cons. Nat. 11.). Napjainkban a társadalom egyre többet enged meg, törvényei, szokásai nincsenek összhangban az isteni és az egyházi törvényekkel. A kormányzatok világszerte egyre tehetetlenebbek a fegyverkezéssel, a házasság krízisével, a terrorral szemben. Tehetetlenül nézik a tömeges éhezést és pusztulást. A tanító egyház nem tehet többet, mint hogy a lényeges isteni elveket hangsúlyozza, amelyeket mindenkinek személyes belátása szerint kell megvalósítania. All. Vatikáni zsinat ebben a helyzetben különösen nagy jelentőséget tulajdonit a bérmálás szentségének és ezért sürgeti: „Dolgozzák át a bérmálás szentségét, ügyelve arra, hogy még világosabban tűnjék ki ennek a szentségnek belső összefüggése a keresztény életbe való beavatással" (Lit. Konst. 71). Életünk a keresztség erejében lépett az üdvösség útjára Hogy valójában mit is jelent a Krisztusban való élet, mire vagyunk elkötelezve, azt csak érett ésszel tudjuk felfogni: 44
