Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Csanád Béla: A bérmálás szentsége - mai szemmel
egy jó keresztény édesanya élete? Ügyesen és megfontoltan, roppant elevenen válaszolnak, s néhány vonással megrajzolják a hitvalló, a tanúságtevő férfi és asszony képét. Végezetül erőteljesen kívánom hangsúlyozni: a megbérmáltak merjék majd maguk kezükbe venni életük alakítását, lépjenek egyre tudatosabban és határozottabban — a hétköznapok során is — az egyházzal együttérző együttélés útjára. Minden emberi megújulás alapélménye a megtérés, s ez a legtöbb esetben közösségi átéléssel indul el. A bérmálás szentségének kiosztása ilyen közösségi élmény lehet, ha azt jól előkészítettük; ha valóban — a megismétlődő pünkösd és az egyházközség új születésnapjának elvárásában — azt tartottuk szem előtt, hogy a bérmálkozás tudatos lépés a keresztény nagykorúság, a krisztusi apostolkodás és a világért vállalt felelősségvállalás útján. A TEOLÓGIA folyóirat munkatársai a katolikus egyház tanításának keretein belül saját felfogásukat, nézeteiket fejtik ki, saját választott módszerüket alkalmazzák. A közös hit egysége folyóiratunk számaiban a legitim sokszínűség harmóniájában kerül az olvasó elé. Csanád Béla A BÉRMÁLÁS SZENTSÉGE — MAI SZEMMEL Attól kezdve, hogy a katolikus Egyházban megszilárdult a hét szentségről szóló tanítás, mind a mai napig a bérmálás szentsége maradt a legproblematikusabb és legelhanyagoltabb szentség. Korábban az egyháztani, közösségi vonatkozások legtöbbször föl sem vetődtek a bérmálás teológiájában és katekézisében, és a kérdések általában elméleti (külön szentség-e, miben áll a bérmálás szentségi kegyelme, hatékonysága stb.) területen mozogtak. Hasonlóképpen a hitoktatásban. Legjobb példa erre (a többek által visszasírt), hajdani Kis Katekizmus felelete a „Mi a bérmálás?" kérdésre: „Az a szentség, amelyben a Szentlélek a megkeresztelt embert megerősíti, hogy hitét állhatatosan vallja és hite szerint éljen". Szó sincs itt Egyházról, közösségről vagy hasonlókról, még arról sem, amit később Martimort, az Európa-szerte ismert liturgikus teológus a „laikusok konszek- rációjának" mond. Mintha egyedül a hitet érintené csak a bérmálás, azt is csupán a Szentlélek és a „magánkeresztény" személyes ügyeként kezelvén. VI. Pál pápa Constitutio Apostolica de Sacr. Confirmatione dokumentuma, mely Divinae consortium naturae címmel 1971. augusztus 15-én jelent meg, és az új szentségtani teológia révén közelebb kerültünk a gyakorlati nehézségek és kérdések megoldásához, ennek ellenére a bérmálás pasztorális gyakorlata terén még ma is nagy a bizonytalanság és tanácstalanság, vagy inkább a gyakorlatlanság és következetlenség. Mielőtt azonban ezek részletezésére kitérnénk, el kell végeznünk a bérmálással kapcsolatban néhány teológiai hangsúlyáthelyezés megalapozását és indoklását. Csak ezek tárgyalása után lesz hitelessé az új, gyakorlati követelmények és pedagógiai feladatok hangoztatása. A Szentlélek szentsége Minden mai teológiai megfontolásban szerepel a bérmálás természetére vonatkozólag, hogy ez a szentség a harmadik isteni Személynek, a Szentléleknek és az ő ajándékainak a szentsége. Vannak teológusok, akik egyszerűen „a Szentlélek közöltetése" („communicatio Spiritus Sancti") szentségének mondják a bérmálást. A másik alapvető tétel a mai szentségtanban, hogy minden szentség valamiképpen Jézus Krisztus életének realizálása és aktualizálása az Egyházban. Ezért állíthatjuk azt, hogy minden szentség az Egyház misztériumának és tevékenységének lényeges része. Krisztus kiváltképpen jelen van szentségei által az Egyházban, fgy elmondhatjuk, hogy minden szentségben valamilyen formában magával Krisztussal találkozunk. Krisztussal, aki szenved, meghal és feltámad, betegeket gyógyít, halottakat támaszt föl, tanít és példát mutat stb. A szentségi elkötelezettség, a keresztény életalakítás szempontjából is áll a Krisztussal való találkozás gondolata: aki a szentségekkel élő kereszténnyel találkozik, az is keli hogy Krisztussal találkozzék. A bérmálás szentségében tehát azzal a Krisztussal találkozunk, akinek életét tökéletesen betöltötte a Szentlélek, akinek szándékait és cselekedeteit teljesen a Szentlélek irányította. A fenti két tételt egyesítve hinnünk kell abban, hogy ugyanaz a Szentlélek töltötte be Krisztus életét, aki ma — Krisztus és az Atya küldéséből — az Egyházban és annak minden egyes tagjában él és működik. 40
