Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Jézus Krisztus születése Szent Pálnál
és ezért a keresztény család képes arra, hogy szinte kézzelfoghatóvá tegye mindenki számára az Üdvözítő éltető jelenlétét a világban és az egyház igazi természetét ...” A család nemcsak hordozza az egyház képét, hanem felkészít és nevel is arra. „Az ember a testvéreiről nem tehet, de a barátait maga választja" — hirdeti a kényelmes és nagyképű felfogás. Azzal, hogy szüleinket és rokonainkat, testvéreinket nem magunk választjuk, az élet már a családban feladatok elé állít, tágítja látókörünket és képességeinket, aktivizálja alkotó erőnket és képes kialakítani bennünk az áldozatos, nagylelkű szeretetet, — és ezzel nagymértékben alkalmassá tesz az egyházba, és a társadalomba való beilleszkedésre. Nemcsak „a szeretet kezdődik otthon", hanem a többi erények gyakorlása is, az ember szocializálódása is, vagyis közösségi lénnyé alakulása is . . . Itt tanul meg másokért küzdeni, aggódni, áldozatot vállalni, — itt kezdi megismerni és érteni az Atyát, Krisztust a Testvért, a megváltást és azt a boldogságot, amely még a lemondásban is jelen van. A jó család megtanítja arra is, hogy tudjon, akarjon továbblépni és egyre nagyobb, egyetemesebb méretben gondolkozzon és szeressen. A keresztény család az Isten Országának példabeszédbeli mustármagja. „Minden közösség Istentől származik ...” — a keresztény család, a „kis egyház" pedig különösképpen! Ez olyan közösség, ahol egymást biztatva virraszthatunk Urunk eljöveteléig és nemcsak saját lámpásainkra vigyázunk, hanem egymásért is felelősséget vállalunk, hogy minél több kis család-egyházban „legyen dicsőség Istennek." JÉZUS KRISZTUS SZÜLETÉSE SZENT PÁLNÁL Lukács evangélista nem az egyetlen, aki Isten Fiának világrajöttéről beszél. Ennek a hitnek legrégebbi tanúja Pál apostol. Ugyanabban a Levélben, melyben arról tanúskodik, hogy Isten kinyilatkoztatta Fiát neki (a Damaszkuszban történt jelenésben), szól Krisztus születéséről is (Jóval előbb keletkezett mint Lukács evangéliuma, kb. 55-ben — Gál 1,15kk). Isten elküldte Fiát, aki ,,asszonytól született és a törvény alattvalója lett" (Gál 4,4). Ez a paradox esemény, mely bevezeti megváltásunkat (4,5) aligha fogalmazható meg élesebb módon. Isten Fia az emberi lét egész homályát és könyörtelenségét magára vállalta, ö is, mint minden ember, ,,asszonytól született" gyengén és tehetetlenül. És mint minden zsidó, ,,a törvény alattvalója lett". És ez Pál számára a kényszert és a rabszolgaságot jelenti minden következményével együtt. Ez a törvény juttatta végül Jézus Krisztust a keresztre és az átok hordozójává tette (3,13). Már Jézus születésénél is jelen van a kereszt minden sötétsége. És amint a feltámadásba vetett hit szükséges ahhoz, hogy ezt a sötétséget megvilágítsa, éppen úgy hívő szemre van szükség ahhoz is, hogy Isten Fiát felismerjék a jászolban fekvő Kisdedben. Pál apostol számára Isten Fiának születése történelmi esemény, mégpedig abban az órában, amelyet Isten határozott meg. Abban az órában, amelyet az Istentől adott korábbi történelem éppen megfelelővé tett az emberiség számára: „Mikor eljött az idők teljessége, Isten elküdte Fiát, aki asszonytól született és a törvény alattvalója lett. így kellett ugyanis kiváltania a törvény alá rendelteket, hogy a fogadott fiúságot elnyerjék." Isten Fia azért lett emberré, hogy minket Isten fiaivá tegyen. Ez a gondosan megfogalmazott mondat visszautasít mindenféle mítoszt, a halandó és feltámadó istenségek mítoszát is, amely a misztériumkultuszokban fellelhető. Pál kijelentése a történelemhez hű zsidó felfogásból ered és így semmi köze sincs azon kultuszok természetmitológiai ábrázolásaihoz (a halál és a feltámadás ciklusai a természeti életben). Korábban megpróbálták Pál leveleinek egyes szövegeit ezekkel kapcsolatba hozni, de a Megfeszített feltámadása mindezt meghiúsítja. Időközben ez a tény a vallástörténészek szemében is világossá vált. Pál apostol számára Isten Fiának küldetése történeti valóság és feltétlenül kapcsolódik Jézus Krisztus személyéhez. Természetesen csak a hit képes megvallani, hogy ez, az asszonytól született és a keresztfán meghalt ember az Isten Fia. . . . Timóteusznak írt első levél Krisztus himnusza a Megváltó útját két sorban foglalja össze (1Tim 3,16): „Megjelent testben, dicsőséget nyert lélekben." Az egész hatsoros ének Krisztusnak a mennyei világba való bevonulásáról és a kozmoszbeli győzelméről szól. Ennek volt előfeltétele a „testben való megjelenése". Bár ezt a krisztuséneket a beteljesült megváltás és a hit elterjedése örömének újjongása tölti be, mégis jelen van benne annak tudata, hogy ez a Megváltó minden ember útját végigjárta, minden ridegségében, születésétől kezdve egészen a haláláig. A himnusztöredék másik része ezt mondja: „Test szerint ugyan megölték, de lélek szerint életre kelt" (1 Pt 3,18). A kereszten Meghalt él Istennél, győzött a gonosz hatalmak felett és Szabadítója mindazoknak, akik követik öt. Részlet Rudolf Schnackenburg: Die Geburt Christi ohne Mythos und Legende, Grünewald, 1969.
