Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Gúthy Andor: "Kezdetben nem így volt" (Mt 19,8)
Gúthy Andor „KEZDETBEN NEM ÍGY VOLT" A házasság már a ,,kezdetnél” is létezett s bizonyára Isten kegyelmét is közvetítette. Ez volt legalábbis Isten szándéka a házasságra teremtett emberrel. Jézus Krisztus a „kezdetnél” test szerint nem volt még jelen. De hát ő az Ige s minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett (Jn 1,3) és a láthatatlan Isten benne teremtett mindent a mennyben és a (öldön (Kol 1,16). így valamiképpen azt mondhatnók, hogy — ha nem is tormálisan, de tartalma szerint — a házasság a legősibb szentség, legalábbis olyan értelemben, hogy az egyházra bízott hét szentség közül Isten ezt villantotta fel legelőbb az ember előtt (ha van nála „legelőbb" meg „utóbb"), annak minden lényeges tulajdonságával együtt. A megváltó Jézus Krisztus nem valami újat alapitott helyébe, hanem azt rendelte újra, eredeti épségében. így hát — bizonyos értelemben — valóban a legrégibb szentség az, amit nemcsak hogy magam is felvettem (immár másik öttel együtt), de az egyetlen, amit „ki is szolgáltattam". Es akárhogy is értelmezzük, a házasság az a szentség, az Eucharisztiával — ennek a többivel együtt alárendelve — és az egyházi renddel, amely nem a bűn reparációjára van alapítva, hanem az eredeti isteni terv megvalósítását hivatott szolgálni s a bűnös állapot elmaradása esetén is szükséges volna. Es a legkülönösebb szentség is a házasság: csak legalább és legfeljebb ketten vehetik fel egyszerre (még akkor is, ha több pár veszi is fel ugyanabban az időben) és a két szentség-felvevő egymásnak szolgáltatja ki. A legevilá- gibb szentség is — ha szabad ilyesmit mondani szentségről —, hiszen elvileg nem kell hozzá pap és — a jelenlegi katolikus egyházi jog szerint — pap fel sem veheti. Ha legősibbnek és legevilágibbnak neveztem, akkor valamiképpen a legemberibb is, ami persze már abból is következnék, hogy az ember teremtésével függ össze. Az ember teremtésével és azzal, hogy Isten valamiképp teremtőtársává kívánta vele tenni az embert, így szólván: „Szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá" (Tér 1,28). S megint a legnagyobb szentséggel, az Eucharisztiával kapcsolja össze a házasságot, hogy a Familiáris Consortio szerint a házasfelek szeretetének köteléke annak a szövetségnek lesz képe és jele, amely Istent és az ő népét kapcsolja össze (vinculum caritatis, mint az Oltáriszentségről is mondjuk). Ugyanez a pápai buzdítás azt mondja tovább, hogy a megkereszteltek házassága a Krisztus vérével megpecsételt új és örök Szövetség jelévé válik és a Szentlélek alkalmassá teszi a férjet és feleséget arra, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket (Isd. 12. és 13. fej.). A család küldetése, hogy őrizze, kinyilvánítsa és közölje ezt a szeretetet (17. fej.). Az érvényes házasságkötés lényegi hatása a házassági kötelék, amely természeténél fogva holtig tartó és kizárólagos kapcsolat (Rahner: Kisszótár, 260). A házasságkötésnél ennek tudatosítása a legfontosabb feladat. Csak ennek ismeretében, ennek vállalásával indulhatnak el igazán fiatalok, mégha vallásos keresztények is különben, a szentségi házasság útján. Magamba nézve, visszatekintve házasságkötésünkre, hálásan állapíthatom meg, hogy az oltár előtt nemcsak a szeretetet, szerelmet éreztem menyasszonyom iránt, és nemcsak köszönetét azért, hogy Isten éppen őt adta nekem, de tudatában voltam annak is, mire vállalkoztunk mi ketten, s hogy mi is történt velünk a „boldogító igen" oltár előtti kimondásával. Keresztelésemre természetesen nem emlékszem (csecsemő lévén akkor), első gyónásomról, áldozásomról csak halvány emlékeim vannak. Bérmálásomra jól emlékszem, de a szertartás közben egyre vártam a Szentlélek reám szállásának jelét, s mivel nem éreztem meg, nyugtalan voltam, nem mulasztottam-e el valamit. A házasságkötésnél nem volt ilyen érzésem. Tudtam, mi történik velem-velünk, hogy más ember lép ki a szentélyből, mint aki oda belépett. Igaz, nagyon jó házassági előkészítőm volt: Schütz Antal piarista, aki a Pázmány Péter Tudományegyetem valamennyi karának hallgatói számára tíz előadást tartott a házasságról, ami azután könyvben is megjelent (s igy menyasszonyom is olvashatta). Tudtuk hát, hogy nem csak szerelmünk kap valamiféle egyházi áldást. Azt is, hogy nem csak egyszerűen ünnepélyes szerződéskötésről van szó. Es nem is csak arról, hogy egymáshoz láncoltak minket valamiféle jogi kötelékkel, ami nem bontható fel. Tudtuk, hogy ezután szolgálnunk kell egymást, az utolsó vacsora lábmosás alázatával. Tudtuk, hogy ezentúl nemcsak magunkért, — egymásért is felelősek vagyunk, és az üdvösség felé is kéz a kézben kell haladnunk, botorkálnunk. Egy „testté" lettünk. A szentséget mi magunk szolgáltattuk ki egymásnak, nemcsak a hivatalos tanúk, de Krisztus Urunk színe előtt, nemcsak színe előtt, de Vele is szeretetszövetségben, és az ő kegyelméből, hiszen nélküle nem jöhet létre ez a „felette nagy titok" (Ef 5,32). És tudtuk, hogy házasságunk két egyenlő fél szövetsége lesz. Sohasem volt közöttünk „enyém—tiéd”, sem tulajdonban, sem házimunkában. És ha figyeltünk Szent Pál szavaira: „Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből (Ef 5,21)", tudtuk, hála bölcs tanítóinknak, hogy éppen az Efezusi levél férfi és nő közt e tekintetben kü248
