Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Simonyi Gyula: Válságban van-e a keresztény házasság?
vagy nem akarják (elfogni a házasság felbonthatatlanságának hitbeli, erkölcsi tartalmát; 5. A házasságkötés után magukra maradnak problémáikkal. A mai életben egyre gyakrabban fordul elő, hogy olyan fiatalok jelentkeznek a plébániákon egyházi házasságkötés céljából, akiknél egyikük vagy másikuk, esetleg mindketten meg sincsenek keresztelve, elsóáldozók, bér- málkozók nem voltak, a családban nevelésük során hitbeli ismereteket egyáltalán nem kaptak. Természetszerű, hogy az ilyen jegyesek a házasság szentségének hitbeli, kegyelmi tartalmával és egész életükre szóló jelentőségével sincsenek tisztában. Ezeknél tehát a jegyesoktatást vezető papnak teljesen elölről kell kezdenie a hit alapismereteinek tanítását. Nagy kérdés, sikerül-e az ilyen jeqyeseknél eljutni addig, hogy a házasság szentségének felvételénél nem csak szájuk mondja az örök hűség szavait, hanem szivükben is felfogják annak tartalmát.' Ez már szorosan kapcsolódik a másodikként megjelölt okhoz. Nyilvánvaló, hogy az olyan jegyesekkel, akiknek hitbeli alapjuk egyáltalán nincs, vagy alig van valami, sokkal többet és sokkal alaposabban kell a jegyesoktatást vezető papnak foglalkozni, mint a vallásos családból származó, hitbeli felkészültséggel rendelkező fiatalokkal. Nagy jelentősége van tehát annak, hogy a jegyesoktatás során a pap meg tudja-e őket nyerni. A többszöri, hosszabb és részletesebb oktatással el tud-e jutni olyan mélységig, hogy az ilyen jegyesek a hitbeli alapok elsajátítása után eljussanak a szentségek, így a házasság szentségének, az abból fakadó kegyelemnek és egész életükre szóló elkötelezettségnek a megértésére. A válóperek előtti beszélgetésekből sajnos az derül ki, hogy az ilyen fiatalok úgy kötöttek egyházi házasságot, hogy előtte csak sablonos, néhány rövid beszélgetésre kiterjedő jegyesoktatást kaptak, és a kellő előkészítés hiánya miatt a házasság szentségi erejének és az abból fakadó egész életre szóló felelősségnek tudata nélkül léptek az oltárhoz. Nem újkeletű, de sajnos, ma is gyakori oka a házasságok felbomlásának, hogy a fiatalok egy része csak a szülők, vagy nagyszülők kedvéért, az ő kívánságuknak engedve vagy a szép külső dísz, nagyobb ünnepélyesség miatt köt templomi házasságot, — anélkül, hogy a házasság szentségét komolyan vennék, és az abból fakadó hitbeli és erkölcsi felelősséget ténylegesen vállalni szándékoznának. Ehhez ismét szorosan kapcsolódik a negyedik ok, amikor a fiatalokban nincs is olyan igény, hogy a házasság szentségének kegyelmi tartalmát, a házasság felbonthatatlanságának kötelezettségét, hitbeli-erkölcsi felelősségét átérezzék és magukévá tegyék. Nem érzik — nem is akarják átérezni a házasság szentségének a polgári házassággal szembeni nagy erkölcsi többletét, az ebből fakadó fokozott felelősséget, hanem a templomban is ugyanúgy mennek házasságkötésre, mint a polgári anyakönyvvezető elé; azaz azzal a fenntartással, hogy megkötnek ugyan egy házasságot, de ha úgy érzik, hogy nem sikerült, minden lelkiismereti probléma nélkül kezdeményezik annak felbontását. Nagyon lényegesnek mutatkozó ok, hogy a házasságkötés után a fiatal házasok magukra maradnak abban az értelemben, hogy nem tartanak kapcsolatot tovább sem az egyházközösséggel, sem más keresztény házaspárokkal. így, ha házasságukban problémák keletkeznek, nincs kivel megbeszélniük, és nem tudnak keresztény megoldást találni. Emiatt az eleinte csak hajszálrepedésnek tekinthető súrlódások megbeszélés és feloldás nélkül, az egyházközség és baráti fiatal, keresztény házaspárok segítsége nélkül egyre jobban elmérgesednek, a sebek mélyülnek, és végül bomláshoz vezetnek. A fenti okok az esetek többségében nem is különállóan, hanem egymással összeszövődve jelentkeztek; ha a vizsgált 38 eset nem nagy szám, de arra elegendő, hogy általános megállapításokra is lehetőséget adjon, és feltárja a templomban is megkötött házasságok sajnálatos felbomlásának jellemző okait. Természetesen nem elegendő az okok megállapítása, hanem legalább ilyen fontos a feltárt okok alapján azok megelőzésének keresése, tehát olyan módszerek felkutatása, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy az említett okok bekövetkezését, a keresztény házasságok felbomlását megelőzzék. Ezeket a magam részéről — már nem elsősorban jogászi, hanem az egyházközségi életből merített tapasztalataim alapján — a következőkben foglalnám össze: — 1. A fiatalok hittanos csoportjait, közösségeit, a kicsiket is, de elsődlegesen a 14—18 éves és ezt követő fiatal felnőtt korosztályt korszerű módon kell összetartani: ennek a korosztálynak szükséges teológiai anyagot ne csak a pap oktatása adja, hanem kérdezési és megbeszélés! lehetőséget is kell adni a fiataloknak, ki kell térni a gyakorlati keresztény élet kérdéseire, közte a leendő házasság elvi és gyakorlati kérdéseire. — A fiatalok — a mai életben — nem hallgató tanulók és hívek akarnak lenni, hanem a bennük felmerülő kérdésekre, kételyekre, a gyakorlati élet nagyon is világi problémáira megnyugtató választ is kívánnak kapni, mert csak Így tudnak megmaradni hitükben és csak így válik belőlük a házasság szentségét, annak kegyelmi erejét a maga mélységében megértő, magukévá tevő keresztény férj és feleség. — 2. A jegyesoktatás korszerűsítése a tartós keresztény házasságok egyik fontos alapfeltétele. Ennek keretében indokolt, hogy a jeqyesoktatásba a pap vonjon be hívő fiatal házaspárokat, tapasztaltabb idősebb házaspárokat, és szakembereket: orvost, pszichológust, pedagógust, jogászt is. Természetszerű, hogy a jegyeseket nagymértékben segíti és erősíti házasságuk tartóssá tételében, ha a házassággal kapcsolatban felmerülő — nemcsak teológiai, hanem egyéb irányú (egészségügyi, gyermeknevelési, jogi stb.) — kérdéseikre is keresztény szakem246
