Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 4. szám - Doskar Balázs: A termékeny szeretet útján - Irányelvek a házassági felkészítésre
14,31). A szeretet megélése a házasságban is sok akadály leküzdésével jár: érdemes ezért előzetes tervezéssel elősegíteni a sikert. Családtervezés (hány gyereket vállaljunk, milyen „ütemezésben") helyett emberségesebb (= isteni tervnek megfelelőbb) házasságtervezésről beszélni. A házasságot nemcsak a két szülő tervezi, hanem egy (több) HARMADIK is, a kettejükből lett EGY ÚJ is. Aki készül erre, annak az élet nem szükséghelyzet, hanem küldetés: Istennel tervezi a lehetségest, a kívánatost, a szükségest. A házasság kettős értelemben is termékeny: egyrészt a szerelemben folytatódik a Másik teremtése, másrészt kezdődik a Harmadik teremtése. ,,A házastársi szeretetben megvalósul a paradoxon, hogy két élőlény eggyé válik és mégis megmarad kettőnek" (Fromm). Ez jelenti egyrészt a két személy testi-lelki egyesülését, másrészt a genetikai eggyéválást a gyermek(ek)- ben. E. Fromm szerint a Paradicsomból való kiűzetés óta az ember legkínzóbb érzése az elkülönültség. Az ember minden korban és kultúrában szembekerül ezzel a kérdéssel: hogyan győzze le az elkülönültséget, hogyan valósítsa meg az elveszett egységet. A primitív népek gyakran orgiasztikus ünnepségek keretében, szervezettebb társadalmakban a „nyájöntudat" megélésével (pl. „én római polgár vagyok"), a hanyatló kultúrákban pedig a mámorral (bor, szex, kábítószer) próbálták elérni. Ennek az — elveszett — egységnek a megteremtésében az egyik legnagyobb segítőnk az emberi szexualitás. A testi öröm (s nem a kéj) csúcsát joggal mondjuk beteljesedésnek. Az antropológia szerint az embernél nincs meg az állatokra jellemző szoros kapcsolat a szexualitás és a szaporodás között. Továbbá az emberi szexualitásnak van társas, kommutatív funkciója is. A testi tapasztalhatóság (közelség, melegség, egység, ösz- szetartozás) nemcsak a testükre és nemcsak a szexuális találkozás pillanataira korlátozódik. Ami testi síkon történik, az az ember egysége és megmásíthatatlan alapszükséglete miatt mindig az egész emberre vonatkozó ígéret is. A családtervezésre gondolva tehát az etikailag döntő kérdés nemcsak az, hogy a szexuális találkozás nyitott-e a termékenységre, hanem hogy mennyiben IGAZAK a testileg tapasztalható — teremtő erejű — üzenetek és ígéretek. A szexualitás kommutatív funkciójának tudatosítása hozzájárulhat ahhoz, hogy megtaláljuk (ismét) a helyét az élet egészében. Az antropológia egyes képviselői szerint nem látszik az emberi természettel ellentétesnek, hogy — a szexualitásban az egymás kiegészítése és az élet továbbadása különválva, önálló célokként létezve — a modern, (nem abortuszjellegű) fogamzásgátlás eszközeit használjuk. A házasságkötéskor feltett harmadik kérdésre („Elfogadod-e a gyermekeket . . .?”) igent mondva is igent mondok a teremtés folytatására. Áldás vagy teher a gyermek? Ez világkép dolga: hiszek-e az adás (az életadás) örömében, hiszek-e a világ jó voltában. Az Újszövetség áldottnak mondja Máriát, amikor igent mond, pedig ezzel a „legyennel” egy igen kemény életre mondott igent, amibe a keresztút végigjárása is belefért. A gyermek áldás, de nem abban az értelemben, hogy feltétlenül beteljesíti a mi terveinket, vagy feloldja magányosságunkat, hanem azért, mert véges és kicsinyes terveinket szétfeszítve beteljesíti azt a Tervet, amelyet Isten elgondolt. Az alapvető kérdés tehát nem az, hogy milyen módszerek megengedettek a születésszabályozásban, hanem hogy mennyi talentumot kaptunk, és kamatoztattuk-e azokat. Itt is helyesebb házasságtervezésről beszélni. Alapja: adottságaim alázatos mérlegelése, a végső szempont a szeretet. Lehet, hogy az egyik család két gyerekkel „jobban" kamatoztatta meglevő talentumait (mert fizikai-pszichikai energiáik így is a végletekig felhasználódtak), mint egy másik család a négy gyerek vállalásával. Ha önzésből nem vállal valaki egy (következő) gyereket, akkor is súlyosan vét, ha ezt „egyházilag megengedett" módszerrel éri el. Sok teológus is (az antropológia mellett) nyitott kérdésnek tartja a nem abortuszjellegű fogamzásgátlás megítélését. Elismerik, hogy orvosilag nem megoldott kérdés (és így az V. parancs miatt problémás), de teológiailag el tudják képzelni, hogy az embernek joga van ebben a kérdésben is „uralma alá hajtani a Földet", ha ebben nem az önzés, hanem a szeretet és az értelem vezérli. A családtervezés újkeletű probléma: az orvostudomány fejlődésével a természet rendje eltolódott. Szociológiailag is háromnál kezdődik a közösség. Az egyke úgy érzi, körülötte forog a világ (s összeomolhat az első osztályba kerülve, ahol esetleg még 30 „világ közepe" lesz). A kettő a szerelem modellje, háromnál kezdődik a ti meg az én, a mi és a te modellje. — A létminimum — amit egy gyereknek megadni fontosnak tartunk — meghatározásában nagyon is Jézusra kell figyelnünk. Lehet, hogy az a gyerek lesz jobban ellátva, aki elmondhatja: „nekem mindenem megvan — bátyám, nővérem húgom és öcsém” (Nők Lapja, Mindene megvan? vita egyik hozzászólásból). Már előre érdemes felkészülni az igénytelenebb életre. Nem örömtelen nyomorra, hanem leleményes szeretettel keresve az egyszerűbb életet (Temucoi Levél, Taizé). Az osztozó lelkületű családban felnövő gyermek hosszú távon nem fogja „szegényebbnek" érezni magát társainál, megtapasztalva szülei életén keresztül az „igazi gazdagságot”. — Megfontolandó kérdések. — Mit mondanál egy eü. AB-ra kiírt ismerősödnek? Milyen segítséget ajánlanál fel? Mekkora legyen egy keresztény család? Megbeszéled-e családtervezési problémáidat, és kikkel? 241
