Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Tomka Ferenc: Ünnepélyes keresztelés a közösségben
ség, amekkorát az ember felfog belőle. Ez a döntő elem, az isteni rész. Ugyanakkor Isten személyként, partnerként kezel minket, s óhajtja a mi dadogó részvételünket az ő nagy művében. Ha az ember ebből a perspektívából nézi a keresztséget, akkor kevésbé kell félni, hogy túlzott buzgó- ságból vagy túlzott engedékenységből rossz kiszolgáltatói leszünk. Jegyzetek: 1. Adventista kézirat. — 2. Herders Theol. Taschen-lexikon, 1973. VII. 217. — 3. W. Gruber: Plädoyer für die Kindertaufe, in Theol.-praktische Quartalschrift, 1974. 344. — 4. Vanyó L.: Az ősker. egyház és irodalma. Bp., 1980. 180, 417. — 5. H-A4. Schulz: Ein Jahr in Gottes, Werkstatt. Mainz, 1978. 18. Tomka Ferenc ÜNNEPÉLYES KERESZTELÉS A KÖZÖSSÉG BEKAPCSOLÁSÁVAL Az alábbiakban egyrészt vázlatot szeretnénk adni a keresztségi szertartás kommentálására, másrészt gyakorlati szempontokat keresztelések megrendezéséhez, azoknak ünnepélyessé és közösségivé tételéhez. — A szertartásokhoz fűzött magyarázatokban arra törekedtünk, hogy szerepeljenek bennük azok a lényeges szempontok, amelyeket a résztvevő híveknek a keresztséggel kapcsolatban ismerniük kell. Reméljük, hogy e vázlat segítséget nyújt majd a lelkipásztoroknak. Azokon a helyeken, ahol a közösségi keresztelést még nem kezdték meg, indítást adhat annak rendszeresítéséhez; ahol pedig már ismerős ez a gyakorlat, ott talán néhány új szemponttal szolgál. (A szertartások alapos magyarázatát lásd még: Babos I.: Gondolatok a keresztségi beszélgetéshez, in: Igeszolgálat életfordulókon. Eisenstadt, 1975. 156—166.) 1. Bevezető szertartás Bevezető ének „A keresztség ünnepélyességét az ének hathatósan emeli: felszítja a jelenlevők lelkében az egység tudatát, elősegíti közös imádságukat, végül kifejezi a húsvéti örömöt, amelynek a szertartásban tükröződnie kell" — írja az OBP (23. old.). Köszöntés a mise elején Kedves Testvérek! Az elmúlt évtizedekben a keresztséget elvonultan, csupán néhány rokon jelenlétében szolgáltatták ki. Az apostolok korában és az azt követő századokban ez nem így volt. A keresztséget az egész hivő közösség saját ünnepének vallotta. Minden keresztény tudta, hogy a hívek közössége az ő közössége, és hogy az egyház minden új tagjáért is mindannyian felelősek. — Az egyház ma újra nyomatékkai figyelmeztet bennünket, hogy egyedülálló keresztény nincs! — Ezt ugyan mindannyian tudjuk, de a gyakorlatunk mégis sokszor az ellenkező: Idegenként élünk egymás mellett, idegenként jövünk még a templomba is, idegenként állunk fel a szentmisében és mondjuk a Miatyánkot. Pedig egész keresztény voltunk egyik alapvető ténye, hogy ugyanazon Atya gyermekei — ugyanazon Krisztus testvérei vagyunk; egy egyház, egy test tagjai, és arról kellene megismernie bennünket a világnak, hogy egyek vagyunk Krisztusban, hogy testvéri szeretet él közöttünk (vö. Jn 17,20—23). Most tehát mint az egy krisztusi család tagjai, igaz örömmel vegyünk részt ezen a keresztelőn. Éljük át újra saját megkereszteltségünk örőmétl Éljük át Krisztushoz és Krisztus által a keresztény közösséghez való tartozásunkat: egységünket az egyházzal és az itt jelenlevő közösséggel. — És imádkozzunk azért, hogy ezek a gyermekek, akik ma megkeresztelkednek, felnövekedvén egy élőbb kereszténységbe nőjenek bele. Imádkozzunk, hogy példát vehessenek majd a mi keresztény életünkből, a keresztény közösség életéből! Kedves Szülők! Elhoztátok gyermeketeket, hogy a keresztségben újjászülessék Krisztus testének, az egyháznak tagjává, a krisztusi közösség tagjává. Most az egyház nevében kérdezlek titeket: stb. (vö. a szertartáskönyvet). 24
