Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám - Gál Ferenc: A "legföldibb" szentség

akarta a házasságot, akkor gondviselésével sem akar távol lenni tőle. Itt hely marad olyan isteni elkötelezettség számára is, amit éppen a szentségi mivolt jelent. Nem utolsósorban pedig figyelembe kell venni, hogy fejlődő, bontakozó lények vagyunk. Az ember akkor sem kész és tökéletes, amikor házasságot kőt. A jövőnk alakul és nekünk magunknak is alakítani kell. Itt megint elénk kanyarodik néhány kérdés: Mi a mértéke az emberi kibontakozásnak és az erkölcsi magatartásnak? Mit várhatok a másik féltől és mivel tartozom neki? Hol van az az erőforrás, amelyből mindketten meríthetünk? A szerelemben benne van a vágy, hogy valamiképpen az eget valósítsuk meg a földön: boldogságot, örömet, békét, mégpedig egymással való közösségben. Ugyanakkor az unalom, a megszokottság, a napi gondok, a szürkeség mind kiábrándítólag hat. A világgal való kapcsolatról nem lehet lemondani, de az is ezer zavaró mozzanat forrása lehet. A házasság tehát feladat is, nemcsak adottság. De éppen ezen a vonalon is felismerhetjük azokat a fogódzó pontokat, ahol a természetfölötti kegyelem segítségünkre jöhet. A kinyilatkoztatás végső mondanivalója az, hogy Isten elkötelezte magát az ember örök célját, üdvösségét illetően. Az apostol itt ezt a súlyos mondatot írja le: „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?" (Róm 8,32) A házasság az emberi nem fennmaradásának eszköze, a teremtés állandósítása, azért az egyéni üdvösség szempontjából sem lehet közömbös esemény. A hívő ember jogosan keresi azokat a nyomokat a kinyilatkoztatásban, amelyek meggyőzhetnek arról, hogy Isten a házasságot, ezt az emberi szépséggel, reménnyel, de ugyanakkor kínnal és gyarlósággal telített vállalkozást átszőtte sze- retetével, azaz felvette a kegyelem rendjébe. A házasság az emberi életnek olyan jelensége, amely minden vonatkozásban arra vár, hogy Isten betöltse hiányait, s így az üdvösség eszközévé tegye.

A szentség gyökere

A házasság csak azon a címen lehet szentség, hogy kapcsolatba hozza az embert Istennel, illetve a Megváltóval, Jézus Krisztussal. Jézus eljövetelének célja az volt, hogy Isten általa végérvényesen rendezze a viszonyt saját maga és az ember között. A kinyilatkoztatás tanúsága szerint a házasság részesedés abban a szövetségben, amelyben Isten elkötelezte magát az embernek Jézus Krisztus megváltói tevékenysége által. Az előkép már ott volt a természetes házasságban, a megvalósulásnak a jele és bizonyítéka pedig Krisztusnak és az egyháznak a kapcsolata. Krisztus az Atya „igen"-je (1Kor 1,20), mert benne testet öltött az elkötelezettség. Mivel a házasság az emberi nem fenntartásának is eszköze, azért Isten igenli két ember házassági szövetségét, hiszen bennük realizálódik az egész emberiségre kiterjedő szövetség. Ugyanakkor amennyiben hitben és szeretetben élnek, az Isten országa is valósul bennük, hiszen elevenen tükrözik Krisztus és az egyház kölcsönös szeretetét. E miatt a jelkép miatt mondja az apostol a házasságot nagy titoknak (Ef 5,32), de természetesen csak a megkeresztelt hívők házasságát érti rajta.

Tehát mit ad a szentség? Azt a meggyőződést, hogy Krisztus itt van és elkötelezte magát az egyháznak és minden tagjának. Mivel pedig szeretetének megváltó ereje van, azért jelenléte kegyelmet közvetít. A teológia újra felelevenítette azt a régi meggyőződést, hogy a házasság és a család valódi rész-egyház, „házi egyház", tehát megszentelt közösség. Krisztus jelenléte az élet egész keresztmetszetére vonatkozik: itt van örömben és bánatban, munkában és pihenésben, egészségben és betegségben. Ez az új és örök szövetség konkretizálása, azért azt a segítséget adja meg, amit a Szentirás mindig is emlegetett: Isten hűséges népe iránt, Krisztus hűséges egyházához. Áldozatul adta magát érte, megszentelte, hogy sem szeplő, sem ránc ne legyen rajta (Ef 5,27). Ha pedig arra gondolunk, hogy Krisztus szava által van jelen, az ő szava pedig hatékony, akkor az ö nevében kimondott igen is hatékony. A valóság benne van a jelképben: Krisztus hűsége és ereje benne van a házastársak igen-jében. Hiszen őt képviselik és jelenítik meg, amikor kifejezik szándékukat. S mivel a házasság maradandó állapot, azért a kegyelmi közvetítés is addig tart, amíg megvan a házassági szándék es nem gördítenek akadályt a kegyelem útjába. A német egyházmegyék zsinata ezen a teológiai nyelven beszél a házasságban élőkhöz: „Aki a hitben kinyílt Krisztus szava előtt, az házasságát is azzal a nagylelkűséggel élheti, amely Isten jelenlétének és hatásának a tudatából folyik. A házasság, az emberi életszövetség fel van véve abba a nagyobb szövetségbe, amelyet Isten Jézus Krisztus által az emberiséggel egyszer s mindenkorra létrehozott. Istennek az emberiséggel való szövetségét az egyház jeleníti meg ... A férfi és a nő életszövetsége éppen ezért Krisztus kegyelmének hatékony jele. A házasság a létrejötténél megkapja Krisztus rendíthetetlen hűségének és a Szentlélek maradandó jelenlétének ígéretét."4

A szentség kegyelme nem külső támasz, hanem belső segítség. Együtt hat az ember szabad tevékenységével. A szentség úgy jön létre, hogy a felek vállalják a szeretetszövetséget, amely jelképe Krisztus és az egyház kapcsolatának. A jelkép és a valóság egybefonódik, magát az em235