Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)

1985 / 4. szám - A szent János-i teológia néhány problémájáról. Illés Róbert - Bánhegyi B. Miksa (ford.): A Teológia beszélgetése Rudolf Schnackenburg professzorral

Nekik mondta meg Pál egészen világosan, hogy ne tartózkodjanak egymástól. A házas állapotot választották, amely a teremtés óta Istentől adott állapot, éljenek hát benne, de természetesen keresztény módon, ö maga különleges módon hajlik a nőtlen életre. Elmondja, hogy mindenki megkapta a maga karizmáját. „Szeretném, hogy mindnyájan olyanok legyetek, mint én magam, de hát mindenki saját ajándékát kapta Istentől, az egyik ilyent, a másik amolyant” (iKor 7,7). Mi katolikus egyházunkban ezt tanácsnak tekintjük, amit követni lehet, s ha valakinek hivatása van rá, követnie kell, de nem tekintjük parancsnak a házasság nélkül való életet. A tanács alapját magánál Jézusnál találjuk: ez a híres „eunuch-mondás" Mt 19,12-ben. Kicsit keményen hangzik így, s a legtöbb (ordítás el is kerüli ezt a kifejezést, de ennek megvan a maga nagyon konkrét háttere. Valószínűleg megtámadták Jézus egyik-másik tanítványát, hogy elhagyják házukat, otthonukat és családjukat, vagy hogy egyáltalán nem házasodtak meg. Eunuchoknak csúfolták őket. Ezek elé áll oda Jézus védelmezőén, s azt mondja: „Vannak eunuchok” — gondoljunk az akkori fejedelmi udvarokra és királyi palotákra —, „akiket az emberek tettek azzá, és vannak 'eunuchok"' — ezt most idézőjelbe kell tennünk —, „akik magukat tették eunuchokká az Isten országáért. Aki föl tudja fogni, fogja föl!” Jézus tehát védelmébe vette és ajánlotta a cölibátust is, vagyis az Isten országáért vállalt házasság nélkül való életet. Ezt a római katolikus egyház a magáévá tette, s a cölibátust a papság föltételének mondta ki. Azonban az is világos, hogy az egyházi és nem isteni parancs. Mintegy alkalmazása és kiértékelése Jézus nagy kijelentésének, hogy ti. az ember Isten országáért tartózkodhat a házasságtól. Ezért én nem látok itt ellentmondást. Mind a kettő Jézus követésének az útja. Jézus sohasem Ítélte el a házasságot, ellenkezőleg, védelmébe vette az Istentől adott, a teremtésben megalapozott házasságot — a válás tilalmai —, tehát jóváhagyta a házasságot. Azonban éppen úgy nyitva hagyta a házasság nélkül való élet lehetőségét is. S ha most a katolikus népünkben meglévő valóságos helyzetet nézem, mindig úgy volt, hogy a katolikus családokban, főleg a sokgyermekes családokban, némelyek elhatározták, hogy papok lesznek. Ezt az utat választották, hogy egészen átadják magukat Krisztusnak és az egyháznak, hogy az emberekért éljenek. A családi kapcsolataik azonban továbbra is megmaradtak, s mint a nép között működő papok, sok további családdal ápolták a kapcsolatot, s gyakran adtak nekik értékes tanácsokat, segítséget nyújtottak nekik éppen a családi életben. Azok a nehézségek, amelyek ma a cölibátus előtt tornyosodnak, inkább nemzedékünk beállítottságából és egész hajlamából adódnak, mivel hogy túl nehéznek, sőt megvalósíthatatlannak tartják a házasságról való lemondást.

Igen, manapság a cölibátus problémát jelent a papi életforma vállalásában. Azonban a papi hivatás központi kérdése alapjában nem a cölibátus. Mi olyant tud János evangélista mondani, ami fontos volna a kereső fiataloknak, ami a fiatalembereket elvezetné a papi hivatáshoz. A modern ember biztosan sokat tanulhat még Jánostól, amikor a papi hivatást vállalja.

— Azok számára, akik papi hivatást éreznek magukban, véleményem szerint János evangéliumának a tanítványokkal kapcsolatos néhány jelenete különösen is tanulságos. Rögtön az elején leírja az evangélista, hogy hogyan jön a Keresztelő iskolájából néhány tanítvány Jézushoz (1,35—51). Két tanítvány követte Jézust és megkérdezte: „Hol laksz? ö magával vitte őket, s így olvassuk: „aznap nála maradtak”. A Jézussal való együttlét és a bizalmas beszélgetés, aminek a tartalmáról persze semmit sem tudunk meg, megnyeri őket Jézusnak. Az eredetileg szkeptikus férfit, Natanaelt is meggyőzi Jézus, úgy, hogy az lelkesen kiált föl: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!" (Jn 1,49) Az ember csak akkor lehet pap, ha bensőséges kapcsolatba kerül Jézus Krisztus személyével. Akiben egyszer világossá válik, hogy ki ő számunkra és az egész emberiség számára, az is azt fogja érezni, amit azok az első tanítványok, hogy valami hajtja őket, hogy álljanak Jézusnak és az ő ügyének a szolgálatába. Nagy dolog ez, mély értelmet ad életünknek. Jézussal Istenért élni ugyanis azt is jelenti, hogy az emberekért, jólétükért és boldogságukért, a szabadságért és az emberek közötti békességért élni. Az embereknek teljesített szolgálatunkban a Jézusért és Istenért vállalt szolgálatunkat is teljesítjük. S éppen ez képes lelkesíteni és egészen betölteni egy korunkban élő fiatalt.

Egy másik jelenet viszont azt mutatja meg, hogy milyen nehéz lehet ez a szolgálat. A Jézus kafarnaumi beszédét követő jelenet az, amikor sok eddigi tanítványa elfordul Jézustól, és már nem jár vele. Fájdalmas tény, de korunkban ezt is átéljük. De aztán Péter kimondja a nagy szót: „Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak. Mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy Isten Szentje.” (6,68). Papi életünk minden csalódásában biztosak lehetünk Jézus közelségében, a vele való kapcsolatban, s így sohasem kényszerülünk arra, hogy föladjuk. „A győzelem, amely diadalt arat a világon, a mi hitünk!" (Un 5,4).

Utolsó kérdésünk témája a hit és a kultúra. Van jelentősége Jánosnál a hitnek és a kultúrának? Hogyan nézi ön, az exegéta a hitet és a kultúrát, illetve ezek kapcsolatát?

232