Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 1. szám - Koncz Lajos: A keresztség teológiája
qumráni közösségekben bűnbánati fürdők naponta). Ezek tehát nem beavató, iniciációs jellegűek. A keresztség (görög—latinban baptisma, baptismus a „megmerít" igéből, a magyarban a szláv „krst", Krisztus-tőből — kereszténnyé tenni) semmiképp sem érthető-magyarázható a vallástörténeti párhuzamokból, mert a keresztény keresztség belső tartalmában egészen mást jelent. A külső hasonlóság, a matériaazonosság sem téveszthet meg, hiszen az anyagi világ korlátozottsága determinálja a lehetőségeket. A tisztálkodásnak egyetlen alapanyaga ismert, a víz; magasabb rendű megfelelőjének, az erkölcsi-lelki tisztulásnak sem lehet más jelképhordozó dolgot „kitalálni". Az ószövetségi előzmények bizonyos előképjelleggel bírnak (pl. vízözön, Vörös-tengeren való átkelés, IPt 3,20; 1 Kor 10,1), ezért szerepelnek a keresztségi liturgiában a vizmegáldásnál; a próféták jövendölései pedig előkészítenek (pl. Zak 13,1). Különösen Keresztelő János bűnbánati kereszt- sége jelenti a közvetlen felkészítést a közeledő messiási korszakra, melyben már „Szentlélekkel és tűzzel" történik a keresztség (Mt 3,11), és teljes megtérést, életmegújítást (metanoia) kíván (Mt 3,1).. . A víznek egyébként van még további jelentősége is a keresztséggel kapcsolatban. A víz ui. mindig és mindenütt (Keleten különösen) az élet feltétele és megtartója; a keresztség tehát vízben és Szentlélekben egy új, krisztusi élet elindítója és forrása. Jézus maga is felvette a jánosi keresztséget, hogy a bűnösök, megváltásra szorulók sorába állva „magára vegye a világ bűneit" (Jn 1,29). Másrészt ez a szertartás alkalom volt a mennyei Atya számára, hogy tanúskodjék kiválasztottja mellett, és Jézus emberségét beiktassa messiási hivatásába a Szentlélekkel való „felkenetésben". A mai teológia úgy tartja, hogy Jézus maga nem keresztelt. Ennek rációja, hogy míg Jézus köztünk volt, a messiási ország elfogadása egyet jelentett az ő személyének elfogadásával; szent embersége volt tehát az „ősszentség", amely a benne hívőt — bűneinek bocsánatával is közvetlenül megszentelte. Viszont biztos, hogy az Űr Jézus maga rendelte a keresztséget az eltávozása utáni időre. Éspedig többszöri előrejelzés után (pl. Jn 3,5) a mennybemenetele előtt adta a keresztelés egyetemes parancsát: „Menjetek el az egész világra! — Tegyetek tanítványommá minden népet, kereszteljétek meg őket az Atya és Fiú és Szentlélek nevében!" — „Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, elkárhozik.” (Mk 16,15—16; Mt 28,19.) A hit a lélektani feltétel és kapu az Isten országa megszerzéséhez. A keresztség pedig a titokzatos, kegyelmi-ontológiai mélységben teremti meg a lélekben az üdvösség új világát. A keresztség az egész keresztény egzisztencia gyökere és forrása, vagyis a lehetséges kibontakozás képességi magja, csíraszerű hordozója. Ezért üdvösségi hatásai, következményei igen sokrétűek. A teológia ezekben a mozzanatokban próbálja összefoglalni a hatásokat: beiktatódás Krisztusba és az egyházba, újjászületés Krisztusban, részesedés az ő életében, halálában és feltámadásában, megszabadulás a bűntől, a Szentlélek kegyelmi kiáradása, Istengyermekség, vagyis találkozás az Atyával, Urunk Jézus Krisztus Istenével stb.. . . E szempontokat, elemeket igyekszünk mi is a következő beszélgetési anyagban — tömörítve felvázolni. 2 2. Keresztség és a hit (Didaktikai cél) A keresztség és a hit összetartozása a keresztség teológiájának lényegi magja. E felbonthatatlan kapcsolódás súlyos kötelességgel jár azok számára, akik a gyermeket megke- reszteltetik (szülők), és megkeresztelik (keresztszülők, lelkész). A szülők, de legalábbis egyik szülő hite elengedhetetlen feltétele a keresztelésnek. A hosszú időn át megszokott sablonos keresztelési gyakorlat, amely e kérdést nem tartotta szem előtt és nem firtatta (mert a társadalom általában kereszténynek volt mondható), igen súlyos probléma és akadály most, és sokszor értetlenségbe ütközik a szülők részéről. Csak fontoskodást, akadékoskodást látnak a papi kérdezősködések és lelkipásztori intelmek, beszélgetési szorgalmazás mögött, sőt szerencsétlenebb esetekben kizárólag anyagi kérdést. Azzal is számolnia kell a lelkipásztornak, mikor a hitről beszél, hogy az emberek nagy része ezt bizonyos tudásfajtának tartja, amely végre is csupán néhány órai olvasás vagy tanulás kérdése (néhány ima és hitigazság elsajátítása). Es sejtelme sincs arról, hogy a hit egy személyes és mélységes elköteleződés az Isten és az ő világa számára, s ennek megfelelő életvitel vállalása és megvalósítása. (A beszélgetés gondolatmenete a következő lehet:) A Szentírás mindig vagy együtt, vagy egymást kiegészítőn és azonosítva beszél a hitről és keresztségről. A keresztelési szertartás világosan kifejezi, hogy egy felnőtt számára abszolút előfeltétel a hit. A szentségek ui. hatékony jelek, a keresztség pedig pontosan a „hit szentsége", és hit nélkül fából vaskarika, értelmetlenség lenne, pusztán mágikus szertartás. Mindez az ősegyház és a tradíció számára teljesen magától értődő. A Mk 16,16 szerint hit és keresztség együtt adja az üdvösséget. A keresztség megteremti a természetfeletti rendben azt a titokzatos kegyelmi kapcsolatot az I stennel, melyet az ember a hitben át is él és megtapasztal. Egy csecsemő vagy kiskorú gyermek viszont még nincs abban a helyzetben, hogy dönteni tudjon az Isten mellett. Hol van hát itt a hit? Vagy nem szabad megkeresztelni az ilyen gyermeket, ahogy azt bizonyos eretnekségek állítják, és nálunk is a szektás elhajlások gyakorlatában megjelent (csak 8—9 éves korban szabad szerintük megkeresztelni a gyermeket). Az egyház gyakorlata a legősibb 17
