Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám - Török József: Pázmány Péter és az egyetem alapítása (1635-1985)
postság jövedelmeit a szeminárium céljaira, miután már saját pénzén házat vásárolt a papnevelő számára. 1630. november 22-én kelt levelében igy írt a királyhoz: „Oly nagy a szükség papokban, hogy ha még egyszer annyival rendelkeznénk, mint amennyivel bírunk, az sem lenne elég. Én ugyan telhetőleg számos ifjakat nevelek az egyházi pályára, de a szükség nagysága erőimet felülmúlja. Emiatt felséged trónusához fordulva esedezem, méltóztassék támogatni törekvésemet."10 A Szent István királyt pátrónusaként tisztelő szeminárium 1631-től fogadta a papságra készülőket. Emellett a világi ifjúság nevelésére is volt gondja Pázmánynak. 1636-ban, prédikáció-gyűjteményében közzétett két beszéde neveléselméleti értekezésnek is beillenék, olyan el- mélyülten szól a fiúk és lányok neveléséről." Bizonyára törődött azzal is, hogy olyan nevelőket válasszon ki oktatási intézményeibe, akik hosszú évtizedek alatt kiérlelt irányelveiben maradék nélkül osztoztak. Kifejezetten a világiak nevelését célozta a nemesi konviktus, valamint a szegény tanulók Szent Adalbertról elnevezett otthona, — mindkettő Pázmány alapítása Nagyszombatban. A nemesi konviktus alapítólevelében az ifjak lelkére köti: „Istent féljék, szorgalmasan tanuljanak, és majdan nemzetüknek és hazájuknak híven szolgáljanak"." Pázmány Péter mint érsek tehát minden eszközt megragadott arra, hogy az egyház és az ország szempontjából egyaránt fontos művelt vezető-réteget kinevelje, illetve a műveltség átadását intézményessé tegye. Ehhez rendelkezésére álltak a meglevő intézmények, amelyeket támogatott, illetve újjászervezett. Mellettük újakat is alapított, és nem feledkezett meg a legtehetségesebbek külhoni iskoláztatásáról sem. Ugyanakkor arra törekedett, hogy minél közelebb tegye lehetővé a legmagasabb fokú képzettség megszerzését (Bécs). Ez a céltudatos kultúrpolitika az elért eredmények megőrzése mellett a nagyszombati egyetem megalapításával teljesül be. Pázmányt számtalan szempont szerint méltatták már — mint föntebb volt róla szó — gazdasági-pénzügyi szervezőképességének tanulmányozása azonban még várat magára. A nehéz viszonyok ellenére hatalmas összegeket tudott előteremteni, s az egyházi vagyont rendeltetése szerint használta. Saját részére csak a jövedelmek töredékét fordítva, nehogy intézményei hiányt szenvedjenek. Az 1^32-es római útja, amikor a pápai udvarban a császár követeként lépett föl, diplomáciai szinten sikertelen volt. Vili. Orbán pápánál nem tudta ellensúlyozni Richelieu bíboros befolyását; ez azért lett volna fontos, mert a katolikus franciák a svéd protestánsokkal a katolikus Habsburgok ellen szövetkeztek. Ha diplomáciai téren vereséget is szenvedett, erkölcsileg azonban nem, mert a pápát magasabb szempontok szerinti, pártatlan állásfoglalásra kérve egyúttal föladatára figyelmeztette: „Szánja meg Szentséged a sokféle csapásokkal sújtott katolikus népeket, melyeknek javáért a pásztor nemcsak az egyház kincseit, hanem a saját életét is köteles feláldozni. Ha a kellő eszközöket a maga idején föl nem használja, Isten előtt számot kell adnia mulasztásairól"." Olyan ember nyugodtan szólhatott erről, aki már 1620-ban leírta: „Állítom, hogy . . . jövedelmeimnek egy harmadát sem fordítottam saját személyemre, kétharmadnál sokkal többet szenteltem papnevelő intézetek, kollégiumok és szegényápoló házak alapítására . . ." 4 Pázmánynak a pápához intézett kemény szavai mögött ott van, hogy bár a császári érdekek ekkor nem csupán az egyetemes egyház, hanem a török hódoltság alatt élő magyarok érdekeivel is egybeestek. Ezért kérte a pápaság anyagi segítségét. Az erősebb királyi rész nagyobb támogatást nyújthatott volna, előkészítve ezzel a visszahódítást, amiről Pázmány reálpolitikusként nemcsak álmodozott, hanem meg is tette érte azt, amit az adott körülmények lehetővé tettek. Bécs mellett azért állt ki, mert onnan remélte a magyarság megsegítését. A bíboros a római út költségeit maga viselte, s a király — ezt kárpótolandó — három évvel később egy 40 000 forintról szóló kötelezvényt küldött neki. ö ehhez 60 000 forint készpénzt tett; ez volt az alaptőke, amely anyagi téren biztosította az új, felállítandó egyetem jövőjét. Régóta tervezgette ezt és gyűjthette rá a pénzt, mert II. Ferdinándhoz 1635. március 29-én írt levelében tudatja, hogy az összeget (ti. az uralkodó tartozását) olyan szent és szükséges („sanctum et necessarium") műre fordítja, mint amilyen Magyarország egyetemének megalapítása.'’ Pázmány nem minden aggodalom nélkül látott a nagy mű kivitelezésének. Félt, hogy nincs már elegendő ideje, ereje. Nagyon jól látta az alapítás szükségességét, mert a katolikus iskolák területén jelentős lemaradás volt tapasztalható. De hogyan lehet majd ezt a hiányt pótolni, és a szerény kezdetekkel induló intézmény képes lesz-e megfelelni a jövőben a hozzá fűzött reményeknek, elvárásoknak? Az eddig sokféle módon épített, gyarapítód műre síkerül-e a zárókövet beilleszteni, beemelni? Az anyagi alapok megteremtésén túl a szükséges tanerő biztosítása volt a legnagyobb gond. Ezt intézménynek kellett vállalnia, mégpedig annak, amely a legjobban tudott ezzel a feladattal megbirkózni. Oktatási-nevelési rendszerük miatt a jezsuiták vívtak ki osztatlan csodálatot katolikus és protestáns táborban egyaránt. Maga Bethlen Gábor is elismerte ezt,, pedig róla nehezen mondható, hogy a jezsuiták iránt túlzott rokonszenvvel viseltetett volna." A Ratio Studiorum (1599) Európa-szerte egységes tantervével, módszerével, amely azonban a helyi követelményekhez, körülményekhez is alkalmazkodott, akkorra már megmutatta eredményeit. A jezsuita szerzetesek hosszú iskolázása, illetve tanulmányi ideje rendkívüli teljesítőképességet fejlesztett 132
