Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 3. szám
, jobban örülnek a mennyben egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak, akinek nincs szüksége megtérésre” (Lk IS,7). Jézus, a lelkeket és embereket gyógyító „orvos" (vö. Mt 9,12), az Emberfia azért jött el közénk és hozzánk, hogy keresse és megmentse, ami elveszett (Lk 19,10). Jézus életének, működésének vezérmotívuma nem az elnyomott néptömeg „felszabadítása" volt. Nem, mivel ő azért jött el világunkba, hogy mindazokat, akik lelki-testi szükséget szenvednek és akik bizalommal fordulnak hozzá, — megmentse. Hogy életet, el nem múló életet biztosítson számukra. Hogy Jézus ismételten étkezett bűnösökkel, hogy gyakran megfordult a szegények között, erről ma különösen sokat hallunk-olvasunk. Ugyanakkor azonban arról se feledkezzünk el, hogy 6 min- denkihez jött, hogy minden embert meg akart menteni. Ezért fogadta el a farizeusok és írástudók meghívását is, bár — amikor megkérdezték, „vajon mi is vakok vagyunk"? — keményen figyelmeztette őket: „Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök. De ti azt mondjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök" (Jn 9,41). Jézus szolidaritást vállalt velünk, gyarló, esendő, vétkes emberekkel. Szolidaritása legszembetűnőbben a kereszten lett nyilvánvalóvá. Két elítélt bűnös között függ. Amikor velük együtt „kiissza a szenvedés poharát", nem vonakodik „feloldozni", sőt, égi otthonába meghívni azt, aki megbánja bűneit. Jézus a szenvedés óráiban, keresztjén magára vette, „összegyűjtötte" mindazok bűnét, akik — legalább életük utolsó perceiben — hajlandók azt „neki átadni". Az „orvos", akit az Atya küldött, hogy elvegye a világ bűnét, aki végsőkig szolidárissá válik az emberrel, ha az bizalommal, gyógyulást kérve és várva fordul őhozzá: Jézus, az Isten báránya. őhozzá, az isteni ORVOSHOZ fordul minden bűnét bánó, Istennel, a hívők közösségével és önmagával megbékélni vágyó ember, amikor a bűnbánat szentségéhez járul vagy a betegek testi-lelki vigaszát, a szentkenetet kéri. Istennek közeledéséről és az embernek erről a béke-kereséséről szólnak számunk írásai. Az „Atyám, bocsáss meg nekik" jézusi szavak tévedhetetlen bizonyosságot és biztos reményt nyújtanak ma is, mivel tudjuk, hogy az Atya mindig meghallgatja Fiát (Jn 11,42). Nem volt, nem lehetett véletlen — Isten maga akarta így, — hogy Urunk földi élete utolsó óráit két keresztrevont szenvedő, haldokló ember között, maga is kereszten kínlódva töltötte. O jól tudta, mi lakik az emberben, ismerte az emberek bűntudatát, bűnbánatát. Tudta és tudja, hogy az ember oly élőlény, akinek mindig szüksége volt és lesz segítségre, felemelő, bátorító szóra, bűnbocsánatra. Tudta, hogy az ember számára nem lehet másban üdvösség és szabadulás mint abban, hogy átadja önmagát Isten jóságos, megbocsátó irgalmának. Kereszten függve, utolsó szavait kiáltva is példát adott: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet"(Lk 23,46). S mivel Jézus azt is tudta, hogy a gyarló, értelmében—akaratában gyenge és esendő embert nem lehet teljességgel felelősségre vonni, ezért valódi „védőügyvédünkké", közvetítővé és közbenjáróvá lett: magára vállalta a „világ bűnét", hogy önmagával együtt átadhassa az Atyának. Az Atya pedig — ahogyan elküldte, — hazavárta Fiát, és vele együtt várja az égi otthon felé igyekvő, útra kelő, az utat kereső gyermekeit. Az ember esendősége, bűne — nagyon is emberi, mégis oly embertelen. Ilyen ellentmondásos, mert a bűn titok, misztérium. Mégis, a bűn, baj, betegség, emberi nyomorúság legmélyén az Atya hazaváró szeretete, felemelni képes és megmenteni akaró jósága rejtőzik. Szent János szerint az isteni Ige itt, köztünk, a sötétségben világoskodik. Nem múlt időben, hanem: tegnap, ma és mindaddig, amíg a földi élet tart. Ezt a fényt kell magunkban is egybegyűjtenünk, ez acf- hat egyedül világosságot, amikor szembenézünk a bűnnel, bajjal, betegséggel, — a bűn és a halál misztériumával. E szembenézés nyomán mi is felkiálthatunk Szent Pállal: „Mily megfogha- tatlanok az Isten szándékai, mily kifürkészhetetlenek útjai!" (Róm 11,53). S bár nem láthatjuk át Isten szándékait, nem ismerhetjük meg soha egészen útjait, mégis, igyekezzünk felfedezni, észrevenni kegyelmének és jóságának fényét a bűn, betegség és halál, a siralomvölgy sötétségében. Sz. A. A TEOLÓGIA 1986. ÉVI TÉMÁI: — 1. AZ ÖKUMENE NÉHÁNY FONTOS KÉRDÉSÉ — 2. AZ IGEHIRDETÉS (AZ ÉRDEKLŐDŐK, A KRITIKUSOK ES KÖZELEDŐK SZEMPONTJÁBÓL) — 3. A KERESZTÉNY KÖZÖSSÉG PAPJA ES MUNKATÁRSAI — 4. AZ „EMBERARCÚ ISTEN". A KÖZREMŰKÖDNI KÍVÁNÓK SZIVES JELENTKEZESET MIELŐBB VARJUK. Szerk. 129
