Teológia - Hittudományi Folyóirat 19. (1985)
1985 / 2. szám - Török József: Az Eucharisztia tisztelete a középkorban
gyökereit. Egyrészt tehát igen sokat tanulhatunk Luthertől és örülhetünk annak, hogy a krisztológiában mélységes egyetértés van közöttünk, katolikus és evangélikus teológusok között. Másrészt viszont újra végig kell gondolni és megvitatni az eltérő véleményeket mérlegelő kontroverz teológiában ezeket a kérdéseket, éppen a krisztológiából kiindulva. Milyen krisztológiai irányzatok jelentősek manapság, melyek a történeti irányvonalak a mai Tübingenben? — Tübingenben a krisztológia mindig is a középpontban állt. Mindenekelőtt Kari Adam- nak a húszas-harmincas években érvényesülő hatására emlékeztetek. Egyike volt a legelsőknek, aki a megmerevedett újskolasztikus kereteket áttörte és a dogmatikában a mai értelemben vett biblikus krisztológiát újra szóhoz juttatta. Utóda, Josef Rupert Geiselmann, aki tanárom volt, az elsők között kísérelte meg, hogy a történeti-kritikai szentirásmagyarázatot beépítse a krisztológiába és párbeszéd kezdődjék dogmatika és egzegézis között. Főként azt tanultam meg ebből a kezdeményezésből, hogy nem kell félni történeti-kritikai kérdésektől, sőt ezeken keresztül lehet és kell a krisztológia megújulásához eljutnunk. Természetesen az utóbbi évtizedekben új kérdések merültek fel, és ezekkel kapcsolatban nagyon tanulságos volt számomra a tübingeni kartársakkal folytatott párbeszéd: Hans Küng, még ha némely kérdésben álláspontunk jelentősen különbözik is — az evangélikus Eberhard Jüngel és Jürgen Moltmann azok, akikkel nagyon élénk eszmecsere alakult ki. Ismét kiderült, hogy a középponti krisztológiai kérdésekben ökumenikus értelemben egyek vagyunk, mig az egyháztanban és az úgynevezett természetes istentant illetően nézeteink eltérnek. Utoljára: hogyan látja professzor úr krisztológiai gondolkodásának keretében hit és kultúra kapcsolatát? — Fontos számomra, hogy az egyház dogmáit ne csak önmagukban mutassam be, hanem rögtön emberi jelentésükben is. Az ember mindig adott, konkrét kultúrában él, ez mintegy második természete. Ezért beszélt az utolsó zsinat kifejezetten a kereszténység, illetőleg az egyház „inkulturációjáról", a kultúrába való beépítéséről. Ez nemcsak a misszióknak vagy a harmadik világnak szól. Életbe vágó kérdés ez itt Nyugat-Európában is, ahol új tudományos-technikai kultúra születik, amelyben nagyon kevés a titok iránti fogékonyság. Mivel itt egészen középponti alapkérdések merülnek fel, meg kell fontolnunk, hogyan közvetíthetjük az ebben a civilizációban élő ember számára újra Isten és ezzel együtt saját léte titkának értelmét. Kérdésesnek látom, vajon a hagyományos humanizmus és nyugati kultúra tartósan életképes lehet-e a krisztusi alapok nélkül, amelyekből ered? Az egyén feltétlen értékébe vetett meggyőződés nagyon mélyen gyökerezik az ember istenképiségének hitében. Ezért már csak nyugati társadalmunk jövője érdekében is szükséges a kereszténység, konkréten az egyház újszerű jelenléte a modern kultúrában. Ford.: Tarnay Brúnó Török József ▲ Z EUCHARISZT1A TISZTELETE A KÖZÉPKORBAN „Jöjj, jámbor had, Krisztus testéből enni végy, e test nélkül nem üdvözült itt senki még. E test s e vér megvált s az ég felé vezet, miért dicső Urunknak zengjünk éneket. E test s e vér szentsége szent irgalmat oszt, s elűzi őt, a ránk incselgő vén Gonoszt.” (Faludy György fordítása) A Vili. század közepén az ír keresztények az Eucharisztiát ezzel a himnusszal tisztelték, ami a híres bangori antifonáriumban maradt fönn. A különböző korok más és más úton fedezték föl „a test s a vér" gazdag adományait, de az Úrral való találkozás öröme mindig ugyanaz. 98
