Teológia - Hittudományi Folyóirat 18. (1984)
1984 / 2. szám - A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FEKETE GYULA ÍRÓ SZOCIOGRÁFUSSAL, A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE ALELNÖKÉVEL - Széll Margit: Mi történt azóta ...? (Változások a család körül 1980 óta)
A TEOLÓGIA BESZÉLGETÉSE FEKETE GYULA ÍRÓ, SZOCIOGRÁFUSSAL A MAGYAR ÍRÓK SZÖVETSÉGE ALELNÖKÉVEL MI TÖRTÉNT AZÓTA . . .? (Változások a család körttl 1980 óta) Fekete Gyula mint író azokat a törvényszerűségeket kutatja, amelyek történelemmé formálják a mindennapokat. Mindig azokat a leiadatokat sürgeti, amelyek egy közösség, egy nemzet aktuális gondját jelentik. Okadatol, érvel, tiltakozik vagy elismer —, de mindig a nép, a nemzet ügyei iránt érzett erkölcsi, eszmei elkötelezettség jegyében. öt évvel ezelőtt, a TEOLÓGIA 1980/2. számában adott interjúban visszatekintést kaptunk a magyar család helyzetéről, és egyben a nehézségek gyökeres megoldásának irányát is megmutatta, többek között a ,főhivatású anyaság" jelentőségét. Jelezte az egyháziak sürgető leiadatát: — 1. az igazi házasságra és családi életre való nevelés terén,— 2. hangsúlyozta, hogy főleg az egyházi iskolák tanulóiban kellene nekünk jobban tudatosítanunk (ide tartozik az egyházközségek iljúsága is!) az áldozatos családi hivatást. Hiszen akik három vagy több gyermeket is vállalnának és egészséges környezetben felnevelnének, rendkívüli segítséget nyújthatnának hazánk ,,népszaporulatának" helyreállításában. — Az a számunk igen rövid idő alatt ellogyott, de jelentős ,.eredményről" sajnos, nem tudok számot adni. — önnek viszont sok mindent sikerült azóta beigazolnia és beindítania a család kérdésében. öt évre visszamenőleg bizony nehéz most összeszedni, hogy mi is sikerült, és hogyan sikerült. Egyelőre még nem mondhatom, hogy ez a gond olyan társadalmi és állami gondunkká emelkedett volna, mint amennyire fontos — a legszorongatóbb — gondunk. Én csak arról tudok beszélni, hogy magam miket próbáltam azóta. Egyik vállalkozásom volt, hogy a minden felöl ostrom alá vett házasság ügyében vitát indítottam. Van nekem ez a levélszociográfiai alműfajom, ennek keretében jelent meg az Éljünk magunknak (1972.) kötetem, azután Mindene megvan? (1973.) az elkényeztetett gyerekekről, majd a Levelek a magányról (1979) kötetem. Negyedszerre egy „rendhagyó vitát" indítottam a házasság ügyében. Hiszen arról, hogyan nem sikerült egy házasság, rengeteg információt kap a fiatalság is, az egész társadalom is. Ha saját környezetében néz körül, ott is azok a hangosabb, látványosabb esetek, amelyek nem sikerülnek. A sikeres házasság sokkal inkább észrevétlen, mint amikor nagy a hajtépés, éppen válnak vagy sodródnak a válás felé stb. Nem szólván arról, hogy ezzel látja el az irodalom, a művészet, a sajtó is a közvéleményt. Mondhatom úgy is, hogy tulajdonképpen az irodalomnak, a művészetnek a konfliktus az igazi terepe. Mivel a „hogyan nem sikerül" változataival bőven el vagyunk látva, nézzük meg végre azt, hogyan sikerül. Ennyit indoklásul, miért szántam rá magam erre a bizonyos „rendhagyó vitára". Szólaljanak meg végre azok, akik úgy vélik, nekik sikerült a házasságuk; akik 20—30 vagy 50 évi házasélet után is mind a ketten úgy látják, jól egymásra találtak, és boldogok vagy egyáltalán sikeresnek mondják házasságukat. Hátha azoktól is lehet tanulni! A házasság előtt álló fiataloknak, fiatal házasoknak azért érdemes odafigyelni a jó példára is! Mi a véleményük a házasfeleknek, minek köszönhetik nyíltan vallott boldogságukat, hogyan oldják meg konfliktusaikat — ami elkerülhetetlen két ember között —, egyáltalán; miben látják ennek a sikernek a titkát. Ezekből a válaszokból készült a Boldog házasságok titkai című könyvem (1981).— Bár annyi minden mással is kell foglalkoznom, de a család már olyan témám marad, ami, úgy látszik, nem válik el tőlem, vagy én nem válók el tőle. Azután említhetem az Egy korty tenger műsort, amelyet 18 éve csinálok a Rádióban. Dezséry László után négyen folytattuk a vasárnapi jegyzetet, de váltótársaim cserélődtek azóta, így én vagyok a legöregebb „demokratikus káplán", szoktam is mondani. Ebben 20
